Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-30 / 5. szám
79 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 80 melyeknek gyakorlati haszna és értéke uincs, legfö lebb csak a költséget és a munkát szaporítják. — Szerintem is föltétlenül szükséges, hogy minél na* gyobb legyen az ellenőrzés; de ha e czimen visszás dolgok jelentkeznek, nem tarthatom az ellenőrzési módot megfelelőnek. Ilyen többek között az utalván}rozás gyakorlati formulája is. A pénzkezelési szabályzat 44. §-a azt mondja: „Az ellenőr a beérkezett utalványokat megvizsgálja, valódiság és hamisitat* lanság, jogérvényesség, elfogadhatóság és bélyegköltség tekintetében. A valódiság tekintetében megkivántatik, hogy az okmány az aláíró által legyen kiállítva, idegen kézírások, beszúrások, törlések, vakarások ne legyenek azon“ stb. — Hogyan állittatik hát ki ná lünk az utalvány és mi történik vele ? Ha valaki nyugtát ad be kifizetés végett, a gazdasági tanácselnök bemegy a pénztárba'és az ott lévő utalványkönyvéből a nyugtáról utalványt állít ki s azt átadja a pénztárnoknak, a pénztárnok aláir az utalvány-könyvnek, hogy azt átvette az utalványozótól; azután az iktatókönyvbe vezeti , gumi-arabikummal ráragasztja a nyugtára, rá Írva az iktató-számot, dátumát s átadja az ellenőrnek, a ki ugyanazon adatokat, melyeket már az utalvány felső részén beirt az utalványozó, még egyszer beírja s nevét is aláírja, mit a péuztárnoknak kötelessége benaplózni és fizetni. Ez tehát megtörténik, de szeretném tudni, mit vizsgál az ellenőr valódiság, hamisitatlanság, jogérvényesség és elfogadhatóság tekintetében azon az utalványon, melyet közvetlen az utalványozó jelenlétében annak úgyszólván kezéből vesz át? És mi szükség a gazdasági tanácselnök, pénztárnok, ellenőr idejét más dologtól elvonni és olyan teendőkkel terhelni, melyeknek értelme nincs ; mert ha a budapesti számvevőség, vagy utalványozó hatóság a pápai kir. adóhivatalnak Utalványoz kiadásra valamely összeget, ott van értelme a külön utalványnak; de ahol ott az utalványkönyv, a hol a többi pénztári könyvek, ott történik az utalványozás, a hol a bejegyzés és kifizetés, ott ilyen munkát végezni fölösleges. Nem sokkal helyesebb volna-e, ha a gazdasági tanácselnök, mint utalványozó egyszerűen rá írná a nyugtára, hogy: „a fenti Összeget (vagy kiiiva az összeget) ezennel n. n. pénztárból utalványozom.“ Dátum, névaláírás, semmi több. És ezt saját házánál is megtehetné, nem kellene minduntalan a pénztárba fáradnia, mely sokszor egyéb teendőitől vonja el úgy a gazdasági tanácselnököt, mint a pénztárt. A nyugta-halmaz sem szaporodnék fölöslegesen. Ez teljesen megfelelne annak a szabályzatban levő intentiónak, hogy a pénztár csak az utalványozó akaratából eszközölheti.a kiadásokat, megtakarítanánk még e mellett a drága utalványkönyvek árát is, miből egy szegény egyház főiskolai járuléka kitelnék. Szóval helyesebb volna pénzkezelésünkben az egyszerűsítésre törekedni inkább, mint complicaltabbá tételére, mert egy 4—5 személyre szóló kezelési szervezet úgy tűnhetik fel nálunk, mint a kis gyermeken a nagy ember ruhája. Úgyszintén mellőzhető volna a főkönyvi kötvénykezelés is, ami különben nem egyéb minta tőkekezelés duplikatuma. A mostani főkönyvünkben ezek összeállításánál, még szakértő se tudna eligazodni, ha különbeu vele nem foglalkozott és közelebbről nem ismeri. Én elégnek tartanám a kötvényértékeknek a naplókban elkülönítését és nem a főkönyvekben is. Mert hiszen a főkönyvek és tőkekönyvekben levő tőketermészetű tartozások összege teljesen ugyanaz a naplókban levő kötvényértékkel. A tőkék feloszthatok volnának 1. Magántőkék, 2. Alapitványtőkék, 3. Takarékpénztári tőkék és 4 Terhelő tőkék. Ezek ilyen felosztás szerint jöhetnének a főkönyvekbe s ezen tőkéknek összege a terhelő tőkék kivételével, mint mondottam volt, megegyeznék a szaknaplók és az ellenőrzési naplóban bevezetett kötvényekkel. — Sokkal egyszerűbb és világosabb, mint kétszer könyvelni egy és ugyanazon dolgot, s nem lenne mint most, hogy egy kölcsön, ha bár egy hó múlva visszafizettetett is, mig a kiadástól a visszafizetésig jut, az iktató, betüsoros és utalvány-könyvön kivül lo helyen jegyeztetik be pénztári könyveinkbe. És főkönyveink se lennének olyan terjedelmesek, mert maga a külön kötvény-kezelés 1ji részét képezi az egész főkönyvnek. Sok mondani valóm volua még, de hátha a nt. szerkesztő ur már ezt is sokalja, ki különben maga is tanúbizonyságot tehet a föntebb mondottakról, néhai tiszteletbeli ellenőr korából , — ugyanazért még csak egy kis zárszót kérek a zárszámadásokról. A zárszámadásokat is mint egyebeket, egyszerüsiteni kell, mert a múlt évi zárszámadások is terjedelmüknél fogva nem voltak kiuyomathatók. — És ezeknek elkészítési határideje legkevesebb febr. közepe lehetne. A kamatbefizetések legnagyobb része deczember és január hóban van, úgy hogy január 10-ig reggeltől délig ; 2-től vagy néha fél 2-től 6 — 7 óráig folyton kamatot kell naplózni és szó se lehet a folyó bevételek elkönyveléséről. 10-ike után lehet csak megkezdeni a főkönyvek lezárását, ami bizony sok időt igénybe vesz. Csak maguknak a tökekönyveknek lezárása, ha mindig azzal lehetne is foglalkozni, két hétig eltart; hát az a sok napló-nyilvántartás. Bizony csak erő megfeszítő munkával és nagy kitartással lehet ilyet megcselekedni. Van ugyan idő is mint p. o. augusztusban, a mikor esetleg több napon át nincs se bevétel, se kiadás, de egyéb hivatalokban is nincs-e nyáron a munkában egy kis szünet? Mit használ, ha november, deczember és januárban a túlfeszített munkával egészségemet kell rongálni s szemeimet tönkretenni, — ha augusztusban semmi dolog nem volna is, noha mindig van itt tenni való. Végül, hogy a szabályzattal zárjam be soraimat, ha pénztárnok nem lennék is, megvolnék győződve arról, hogy a kerületi pénztárnok sem lehet pénztári tiszt, mint az államnál alkalmazott pénztári tisztek : hanem kerületi pénztáruok, aki egyházi belügyeinket közelebbről is ismeri és annak jólétén mint
