Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-04 / 49. szám
787 DUNÁNTÚLI PROTKs-TANV LAP 788 íme ezek azok a szempontok, a miket nekünk, papoknak, tanítók és tanároknak szem elől téveszteni soha se szabad, ha mint hivatásos munkások, eredményesen akarjuk szolgálni a vasárnap megszentelése nagy érdekét. Pedig ugyan ki ne akarná hiven szolgálni?! A vasárnapi nyugalom érdekében Brüsszelben, 1897. julius 6—9 napjain tartott internationalis gyűlés. Hermann Halton után németből. Az Evangéliomi Szövetség 1861 szeptemberében Genfben gyülésezett. A leghatásosabb és legmaradandóbb értékű beszédet Godet professor, a nagyérdemű theologus és a kimagasló irásmagyarázó tartotta, a vasárnapi nyugalom és a vasárnap megszenteléséről. Az egész nagy gyűlés ennek a hatalmas és megragadó előadásnak hatása alatt állott; sőt még ma is ez után kap, a ki ezért, a mi korunkban is égető kérdésért hévül. A hallgatók között volt egy genfi tekintélyes kereskedő, a felejthetetlen Lombard Sándor (1810—1887-ig; 1862-ig bankigazgató), a kinek lelkét lángra gyújtotta e beszéd; kegyes ösztönné lett a lelkiismeretében, a mi ellen nem rugódozhatott és nem is akart már. Már három évvel előbb, kegyes pályatársának, a toulousei Frank Courtois bankárnak meglátogatásakor megkapta az első lökést, hogy élethossziglan ily irányban mozogjon. Coürtois-nak, a toulousei traktatus terjesztő társaság alapítójának az a dicséretre méltó szokása volt, hogy bár igen sok vendége szokott lenni, mégis mindig gondoskodott arról, hogy közülök mindegyik kapjon a társaság röpirataiból egyet, a mit rendesen az asztalra, az illető helyére tétetett. Ebédkor a genfi jó barát ezt a pályakoszoruzott traktátust találta maga előtt az asztalon : „Az Ur napja vagy a bűn napja.“ Elolvasta; tartalma erősen megragadta és többé nem tudott tőle szabadnlni. És most Godet szava mélyen behatott a jól elkészített talajba; vele együtt az Urnák emez ellenállhatatlan szózata is: „Neked az én követemnek kell lenned; vesd rá magad teljes erővel a munkára, a mit elkezdettél és ne félj, mert én veled vagyok.“ E megbízatástól Lombárd nem vonakodott; eltökélten és hiven engedelmeskedett. Mi, kik „a napok gyönyörét“ visszaakarjuk adni népünknek, hogy rajta megnyugodhassék és megszentelhesse, — mi tudjuk, hogy a genfi bankár ettől kezdve teljes erejéből ennek a megbízatásnak élt. Üzletétől visszavonult: munkatársakat és bajtársakat szerzett azzal a hittel, a minek megvan ígérve a győzelem. Igazi apostola volt a vasárnapi nyugalomnak és a vasárnap megszentelésének. Fáradhatatlan munkássága nem volt hiábavaló. Az általa támasztott mozgalomnak hullámai messze szétfolytak, túl schweitzi hazájának határain, a szomszédos országokba, a hol hasonló törekvésekkel találkoztak, a mik által megint csak erősödtek. 1876 szeptember hava végén jött össze Genfben az első kongresszus a vasárnap megszentelése érdekében. E kongresszus úgy tekinthető, mint Lombárdnak és az ő, minden evangélikus vidéken levő bátor bajtársai fáradhatatlan munkásságának szembetűnő gyümölcse. Legközelebhről Schweitzból, aztán pedig Francia-, Angol- és Németországból, Ausztria, Hollandia, Belgium, Itália, Spanyolország és Amerikából, sőt még Rómából is siettek összeseregleni az ügynek képviselői és melegen érdeklődő barátai. Németországnak a schweitzi szövetségnél levő követe, Röder generális is részt vett a tanácskozásokban, annak jeléül, hogy a német császár is helyesli a mozgalmat és melegen érdeklődik iránta. Üdvözlő beszédében utalt III. Frigyes Vilmos királynak erre a gyakran nyilvánított mondására : vasárnap teszi a hetet. Követén kívül udvari prédikátorát, Baurt is elküldte a császár a kongresszusra, a ki egyszersmind meg volt bízva, hogy képviselje a kultuszminisztert, a vasárnap megszentelésére alakult berlini társaságot és a bel-misszió központi bizottságát. Kivált a központi bizottságnak nagy joga volt arra, hogy magát már ezen. az első kongresszuson képviseltesse. Hisz már több mint negyed század óta buzgón fáradozott, hogy a német nép részére visszaszerezze és megtartsa a vasárnapot. Szócsövében (Fliegende Blätter aus dem Rauhen Hause) 1849 óta évről-évre találunk a vasárnap megünneplését sürgető buzdítást. A belmisszió harmadik kongreszszusán Stuttgártban, 1850. szept. havában, több mint kétezer ember nevében, kik Németország különböző - vidékeiről valók voltak, intézett fölhívást a német néphez a vasárnap igaz megünneplése visszaállításának érdekében. Az első, oly nagy jelentőségű internationalis kongresszust, egyenlőtlen időközökben, az általános gyűlések egész sora követte és pedig 1879-ben Genfben, 1881- ben Párisban, 1885-ben Brüsszelben, 1889-ben — a világkiállítás alkalmával ismét Párisban, 1892-ben Németországban, első ízben és pedig Stuttgartban, és 1897- ben Brüsszelben. Hogy 1897-ben ismét Brüsszelbe hívták össze a kongresszust, annak az volt az oka, hogy ott akkor világkiállítás volt; a mint 8 évvel előbb is azért hívták össze Párisba, mert ott is világkiállítás volt akkor. De másként is előre vetette árnyékát a párisi gyűlés a brüsszeli tanácskozásra. Mindannyiszor, a mikor csak protestáns országokban tartották a kongresszust, már a napirend is világosan és nyíltan, kifejezte, előtérbe állította, hogy a vasárnapi nyugalom és a vasárnap megszentelése szorosan összetartoznak. A két pont belső öszszetartozásának jegyében lépett életbe a szövetség és napjainknak egész nagyszerű mozgalma. Nekünk erős meggyőződésünk, hogy az üdvös mozgalom csak ebből a szoros összekötöttségből meríthet erőt. Párisban és Brüsszelben, részben az ottani állami viszonyok döntő befolyása alatt, a vasárnap megszenteléséről való tárgyalás a nyilvános tanácskozások napirendjéről levétetett. Csak a vasárnapi nyugalomról lehetett tanácskozni. A kik ezzel nem akartak megelégedni, azoknak természetesen nem tilthatták meg, hogy a kínálkozó 49*
