Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-04 / 49. szám

789

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

790

kedvező alkalmat használva, a nyilvános tárgyalások keretén kívül, valami alkalmas helyen kibeszéljék magukat. Nem is szalasztották el az alkalmat se ott, se itt. A napi rend is igen benső összefüggést mutatott fel a párisival.

A három javaslatból, mit véleményezésre már 1896 októberében előterjesztettek az egyes egyesületeknek, a mint a végérvényesen elfogadott napirend mutatja, csaknem egészben az első javaslat fogadtatott el; az t. i. a mi úgy volt előterjesztve, mint az 1889-ki párisi internationalis kongresszuson tárgyalt kérdések. nek újra felvétele.

A központi bizottsághoz, valamint minden más egyesülethez küldött meghívó világosan kiemeli, hogy „a kongresszus ugyanazon alapelvek szerint van szervezve, mint az 1889-ben Párisban, a vasárnapi nyugalom ügyében tartott kongresszus; úgy hogy a brüsszeli bizonyos tekintetben csak ugv tekintendő mint annak folytatása.

Hasonló összegyülekezésektől eltérőleg ez alkalommal — igen helyesen — se egy, se két szónokot, se senkit nem bíztak meg azzal, hogy a tanácskozásnak egyes tárgyait hosszú, akadémikus tárgyalásokban dolgozza ki. Igen hasznos volt ez az intézkedés, mert az akadémikus tárgyalások a hallgatókat nagyon kifárasztják és nagyon megrövidítik a tulajdonképeni tárgyalás és megbeszélés idejét. A helyett idején megküldték az egész napirendet a részvételre fölhívott egyes egyesületeknek a tanácskozás tárgyainak pontos kitűzésével és azzal a kéréssel, hogy a saját körükből valakiket bízzanak meg azzal, hogy a felvetett kérdésekre írásban feleljenek; e feleleteket aztán, mint valami emlékiratokat nyomtatásban, hetekkel előbb rendelkezésükre bocsátották a résztvevőknek. Öt pontról kértek beható véleményt :

1. A vasárnapi nyugalom és az ipar. (8 alkérdéssel).

2. Vasárnapi nyugalom és kereskedelem. (6 alkérdéssel).

3. Vasárnapi nyugalom és nyilvános közlekedés. (11 alkérdéssel).

4. Vasárnapi nyugalom és nyilvános administrate (6 alkérdéssel, ezek közt pósta, hadsereg, oktatás, jegyzőség stb.)

5. Vasárnapi nyugalom és az állam kötelességei. (9 alkérdéssel).

Látjuk, hogy a sajátképi nyugalom összes kiterjedt területéről kívántak «véleményt; olyan munka, a mit egyes alig bírhat meg. Midőn a központi bizottság részéről megbízott tag — hála az illető minisztériumok szeretetre méltó támogatásának — csaknem készen volt az igen fáradságos előmunkálatokkal és az emlékirattal is, utasítás jött Genfből, hogy Berlinben csak az ötödik pontra szorítkoznak, valószínűen belátták, hogy egy embertől igen sok lenne az, a mit kívántak. Dacára annak, hogy a kéziratokat már májusban bekérték, nyomtatásban mégis oly későn kerültek ki, hogy csak épen az elutazás előtt érkeztek meg, sőt egypár csak a tárgyalások közben került kiosztásra. Átnézésről és beható megvizsgálásról, mérlegelésről szó se lehetett hát.

28 ilyen jelentés volt, persze igen különböző hoszszuságuak, 3 és 47 nyomtatott lap között ingadozva. Egyes előadók igen könnyen elbántak faladatukkal. A helyett, hogy mint az eredeti felszólítás hangzott, valamennyi kérdésről nyilatkoztak volna, kiragadtak egyet és erről csináltak előterjesztést. Ezek okosabbak voltak, mint a többiek; takarékosan bántak idejükkel. Czélravezetőbb lett volna talán, ha az egyes főcsoportokra nézve gyakorlott szakembereket bíztak volna meg részletes előterjesztés készítésével és ezt a négy-öt terjedelmes emlékiratot nyomtatásban hetekkel előbb közölték volna tudomásulvétel és átvizsgálás végett az egyes képviselőkkel. Ez átvizsgálás alapján a kongresszuson közvetlenül rá lehetett volna térni a tanácskozásra.

A belga főváros már sokkal nagyobb, hozzá még lakossága épen most a világkiállítás napjaiban igen sokféle és szétágozó érdekek által sokkal inkább igénybe volt véve, mint sem hogy várni lehetett volna bármi csendes híresztelését is annak, hogy a kongresszus közeleg vagy azt, hogy az újságok fölhívják rá a figyelmet. Az utcák pompás disze, a főközlekedési vonalaknak ünnepi kivilágítása esténként, a kiállításnak szólt csak. Miután a kongresszus megnyitása előtt vasárnapon prédikálnom kellett a német kápolnában, pár nappal előbb Brüsszelbe érkeztem. A kis díszes muzeumkápolna, kiépítve a királyi muzeum tágas térségére, úgy hogy, külsőleg épen nem lévén szembeötlő, egy idegen alig találhatta volna fel e rejtekhelyén, tömve volt evang. hitsorsosokkal, dacára annak, hogy nagyrészük már a nyári zöldbe és a tengerre költözött. Ezt a kápolnát a német protestánsok közösen birják francia hitsorsosaikkal. A két német hivataltárs: Beyerhaus és a segédje 3—6000 lélekre becsülik a gyülekezetét, elszórva persze az egész városban ; e számok közt azért van ez a nagy köz, mert az állandóan letelepült törzs mellett egész sereg vándormadár van, a kiknek ottlétéről sokszor csak esetlegesen értesülnek a pásztorok.

Brüsszel utcáin semmi se mutatott vasárnapi nyugalomra, a vasárnap megszentelésére. Kínában való tartózkodásom óta —■ szerencsémre — egy várost se láttam többet, a melyben az Ur napján is oly szakadatlenül folyt volna a hétköznapi munka az utcákon egész nap, mint Brüsszelben. Kora reggeltől késő estig nyitva volt minden bolt. A sürgés forgás és a lárma a nyugalom napján inkább még nagyobb, mint hétköznap. Mert a köznapi sürgés-forgásba belevegyül most még a falusiak áradata is, kik vásárlás végett beözönlenek; e közben mig az ember utat tör magának a templomhoz, torna és ének egyesületek sokasága vonul ki oda, zenebandákkal és zászlókkal, a hol a közelben épen búcsú van. Ha aztán az idegen e fölött a szüntelen való, lármás sürgés-forgás fölött bámulatát fejezi ki: dicsérik előtte Belgium szabadságát! Igen kérdéses valami ez ! Mert igy a vasárnapi nyugalom azoknak se adatik meg, a kik rá vannak szorulva, a boltokban és műhelyekben szolgálatban levő sok embernek, kik elvesztenék állá s ukat, ha kenyeretadó uraik kényszerítésének nem engednének. (Folyt, köv.)