Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-30 / 5. szám
77 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 78 szerű és keresetlen, de a szív teljességéből fakadt szavaimban, az esperesi hivatalban végzett buzgó fáradozásaiért, az egyházmegye egész közönségének hálás elismerését és őszinte, szives köszönetét. — Melyre vonatkozólag, midőn az egyházmegye kedves kötelességének fogja ismerni, hogy Nagytiszteletüséged érdemeit jegyzőkönyvében is megörökíti, másrészről legyen kegyes nagytiszteletü uram is, szeretett egyházmegyénket továbbra nézve is, azzal a lelkes s önzetlen buzgalommal támogatni, melylyel köztudomás szerint, kora ifjúságától fogva, példás hűséggel és fáradhatatlan buzgalommal szolgálja. Most pedig, immár az eke szarvaira vetvén az én kezeimet, mély tisztelettel és őszinte bizodalommal fordulok legelőször is Nagyságodhoz, mint az egyházmegye köztiszteletben és közszeretetben álló gondnokához, hogy kegyeskedjék az elnökség közös munkáiban engemet is támogatni, tapasztalatlanságomban, fogyatékosságaimban tanácsolni s kiváló tehetségeit egyházmegyénk diszére, dicsőségére s az egyházi közügyek javára, még nagyon sok ideig gyümölcsöztetni. Szeretettel fordulok az egyházmegye összes tisztviselőihez is, azon kiválóan megkülönböztetett kéréssel, hogy kegyeskedjenek ernyedlietetlen szorgalmuk, nemes buzgóságuk és a muukában eddig is tapasztalt pontosságuk által, számomra szintén buzdító példát adni, s minden jóratörekvő munkámban segíteni. Végül lelkésztestvéreimet, a mélyen tisztelt tanitói és fögymn. tanári kart, a presbyteriumokat és gyülekezeteink minden egyes tagját, s azok között kiválóan a protestáns autonómiára annyira értékes, nagy intelligentiával bitó világi férfiúinkat kérem : fogadjanak be őszinte bizalmukba, s esperesi működésem ideje alatt, támogassanak mindenkor a törvény, az igazság és szeretet isteni áldásra méltó munkáiban. Az Isten minden áldása pedig legyen hazánkon, a királyon, az egész magyar protestáns egyházon, a dunántúli ev. ref. egyházkerületen és ebben : a belső. somogyi egyházmegyén ! . . . Barakonyi Kristóf. Pénzkezelésünkről. Azt mondja a példabeszéd: „a hallgatás arany,“ ami nyilván azt teszi, hogy jobb, kényelmesebb, több eredménynyel járó dolog azjembernek magára nézve, ha csendes megadással szó nélkül tűri mindazokat, melyek különben nála helyeslésre nem találnak, vagy éppen meggyőződésével ellenkeznek. Vau benne valami! De ennek tűlhajtása gyávaságra vezet. — Azért indíttatva kötelességérzetemtől, melylyel a közügy érdekében is tartozom, pénzkezelésünkről legyen szabad ezúttal egyet-mást elmondani. Pénzkezelési szabályzatunk alapelveibeu, mint a múlt évben is hangoztattam, nagyon jó alkotás és nagy szükség volt rá; részleteiben azonban, különösen a számviteli részre vonatkozókban, a gyakorlati kivitelben, változtatást vagy pótlást igényel. Hisz minden emberi alkotás, mely a legjobb akarattal történjék is, csak emberi és nem okvetlen szükség, hogy a tökéletesség bélyegét nyomjuk rá; elég eredmény, ha nyomában járunk és annak fogyotkozásait javítani törekedünk. Dr. Antal Géza, pénzügyeink lelkes képviselője, szakismeretével nagy segitségemrejött", midőn legközelebbi czikkében nagyon helyesen kimutatta, hogy miként kellene zárszámadásainkat úgy szerkeszteni, hogy azok mindenki által megérthetők és könnyen felülvizsgálhatók legyenek. Szívesen csatlakozom az ő véleményezéséhez, annyival is inkább, mert már a műit év elején proponáltam ehhez hasonló javaslatot a számvevőségnél, melynek alapján az 1896. évi zárszámadások a mérlegek kivételével és kevés változtatással — annak mintájára készültek el. Fődolog azonban a külső alak mellett a tiszta, világos, a vagyon rendben tartására törekvő és a viszonyoknak is megfelelő szakszerű kezelés. Midőn 1895-ben az egyházmegyékkel való leszámolást megkezdettük, azonnal látható volt, hogy az egyházmegyén is, a kerületnél is másként jegyzik a tartozásokat, különösen a nyomtatványok árát. A szabályzatnak nem volt pontja, mely ezt a hiányt hivatva volna megszüntetni. És csakugyan minden egyházmegyéről kifogást tettek követeléseink ellen, sőt talán némi gyanúsítás is hangzott a levegőbeu. De kikerülhető lett volna minden félreértés, ha a leszámolás előtt megkérdeztük volna az egyházmegyei pénztárnokokat tartozásaik felől, vagy ha az 1895-ben történt változás előttük előre tudott, sőt helybenhagyott dologként került volna a kerület asztalára, akkor azt hiszem, nem történt volna meg, hogy még rá 3 évre is akadjon, aki azt kérdezi, mi és menynyi az az összeg, amit a kerület követel. Magam se tudok még most se egészen biztosat arról, hogy a kerületi és főiskolai járulékok kivetésének mi a tulajdonképeni alapja. Először azt hittem, hogy mint az 1895. évi költségvetés mellékletén látható, lélekszám arányában van megállapítva és kivetve, de nem rég kaptam olyan tőketörlesztést egyik egyházmegyétől, melyet nyilvántartásban sehol sem találtam, mígnem kitűnt, hogy a főiskolai járulék tőkénk törlesztése volt. így jöttem rá, hogy azok a kerületi és főiskolai járulékok az egyházmegyék és azok gyülekezetei által régenten felajánlott tőkének 6%-es kamatai. Most már 1895 év elején ezek a járulék-kamatok lélekszám arányában kivetett adókká változtak, noha az egyházmegyei pénztárnokok ugylátszik arról sem tudtak, mert még mindig a régi szerint fizetnek, kivéve három egyházmegyét, az őrségit, komáromit és tatait, kik minden járulékot és hátralékot beszolgáltattak. Ebből világosan látható az egyetnemértés és az ebből származó kellemetlenség, melyet utóvégre is a kerületi pénztárnoknak kell elviselni. Ilyen bizonytalanság lebeg az építési pénztár adóssága felett is. De nem megfelelők azok az intézmények sem,
