Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-20 / 47. szám
757 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAU. 758 tiszteletű tanár ur az internátusi növendékek ottani testületileg való megjelenését azon céllal, a melyet a dunántúli ref. egyházkerület a nőnevelés tekintetében maga elé kitűzött ? 3. Ha az az ünnep vagy ünnepély, melyen az internátusi növendékek, részt vettek, hazafias jellegű volt, — mert gondolom ez lesz a védekezés — nem volna-e célszerűbb ilyen hazafias jellegű ünnepélyt, adandó alkalommal, az internátus épületén belül rendeztetni, felkérve erre valamelyik lelkészjellegü tanár urat! 4. Ha ezen mód a fogékony ifjúi keblekben nem ápolná és fejlesztené úgy a magyar nemzeti érzületet, mint a róm. kath. templomi ünnepély, hogy a gimnázium és theologia ifjúsága is részesülhessen ezen utóbbinak jótékony hatásában : nem lenne-e jó ez utóbbi két intézet növendékeit is elvezényelni „Te Deum“-ra ? Ez az eszme protestáns egyházunkban azt hiszem uj s én szeretem az eszméket tisztázni, azért megbocsát nagytiszteletii Igazgató ur, ha szives válaszát kérem. Csetény. Bállá Endre ref. lelkész. A fentebbi „Nyílt LevéD-ben hozzám intézett kérdésekre feleletem a következő: 1. Az egyházkerületi leánynövelde növendékei soha, tehát f. év okt. 4-én sem voltak testületileg Te Deumon, hanem igenis megjelentek a kath. templomban a polgári leányiskola összes növendékeivel együtt az állami polg. leányiskola igazgatónőjének a nevezett nap reggelén nyilvánított határozott kívánságára. Azonban épen azért, mert a polgári iskolai igazgatóuő csak 4-én reggel értesítette az intézeti nevelőnőkee, hogy — a mennyiben a ref. templomban nem tartatnék alkalmi istenitisztelet — a növendékeknek a polgári iskolába s onnét a többi növendékekkel a kath. templomba menetelét kívánja: erről nekem nem volt tudomásom s igy a leánynövendékeknek a Te Deumon megjelenése nem tudtommal s még kevésbbé beleegyezésemmel történt. S hogy egyáltalán megtörtént, abban része volt annak a véletlennek is, hogy Török Emma k. a , az intézet igazgatónője, e napon nem volt városunkban. 2. Hogy kath. istenitiszteleten való megjelenését növendékeinknek semmi szin alatt és semmi körülmények között nem tartom helyénvalónak és a növelde rendeltetésével megegyezőnek, ezt szinte felesleges is mondanem. Hiszen a növelde önállósítása mellett égjük legerősebb argumentumul — a mint ez a D Prot. L. f. év júliusi számaiban olvasható — épen azt hozom fel, hogy a mi állami intézeteink valójában katholikus intézetek s azokban leánygyermekeinknek igazán vallásos s illetve egyházias és protestáns szellemű nevelését nem remélhetjük. Egyébként a fentebbi eset tudomásul vétele után azonnal intézkedtem, hogy intézetünk növendékei ezentúl semmi alkalommal és semmi véletlen folytán a saját istenitiszteletünkön kívül másban részt nem vesznek. 3. Hazafias jellegű ünnepélyeket főiskolánk minden kiváló alkalommal, esetleg maga a növelde is rendez s a főiskola által rendezetteken a növendékek mint a múlt években, úgy ezután is megfognak jelenni, bár megjegyzem, hogy az ily ünnepélyeknek végnélkül szaporítását egyáltalában nem tartom reformált egyházunk szellemével megegyezőnek. Epugy részt vettek és vesznek növendékeink szorosan egyházias ünnepélyeken, igy p. o. a reformáció emlékünnepén, mire nézve — nehogy e Lap nov. 6-iki számában megjelent értesités félremagyarázásra adjon alkalmat — szükségesnek tartom ez alkalommal megjegyezni, miszerint az intézeti növendékek az okt. 30-ikj alkalmi istenitiszteleten kívül a polg. iskolai igazgatónő engedélyével megjelentek az okt. 31-iki szintén alkalmi reggeli istenitiszteleten ; az ugyanaznap d. e. 10 órakor a theol. önképzőkör által rendezett emlékünnepre azonban azért nem nyerték meg a félreértés folytán külömben is kissé későn kért engedélyt, mert a polgári iskolai igazgatónő nem akart kizárólag az intézetünkben levő ref, vallásu növendékekre vonatkozó, tehát kivételes intézkedést teuni. 4. A negyedik kérdő pontot alig lehet komolyan vennem ; mint tréfa, vagy gúny pedig a tárgy és e Lap komolyságát tekintve, nem helyénvaló. Annyi kétségtelen, hogy a felvetett eszme teljesen uj ; annyira uj, sőt különös, hogy annak tulajdon jogát senki sem fogja Bállá E. úrtól elvitatni. De épen ezért meg fog a „Nyílt levél“ írója bocsátani, ha e kizárólagos tulajdonát képező eszmének tisztázására nem vállalkozom, hanem e bizon nem épen hálás feladatot magára az eszme felvetőjére hagyom. De. Horváth József.-Tárcza. ‘ A vallás szerepéről angolországi iskolai életemben*) Társaim szilaj gyerekek voltak csak úgy, mint a magyarok és korántsem olyan angyalszelid lények, mint tán valaki a buzgó vallásos angol szülék gyermekeit hajlandó magának képzelni. Annál jobban meghatott és megindított engemet, midőn ezek a szilaj gyermekek este lefektiik előtt (8—10-en feküdtünk egy szóbábán) egymásután elcsendesültek, ágyuk elé letérdeltek és fejüket a párnára hajtva imádkoztak. Hogy megütköztek, mikor azt látták, hogy én nem teszem ugyanazt. Rá is szoktam nem sokára, sőt annyira szokásommá lett az ilyen áhitatoskodás, hogy mikor hazajöttem, a szüleim csak néztek, a mint lefektem előtt ágyamra borulva térden imádkoztam. Bár soha ne is hagytam volna el e szépszokást; tán épen ez az oka annak, hogy azon idők óta soha sem éreztem, hogy imádságom oly sebes szárnyakon repült volna az égbe, mint mikor ott Angolhonban egyedül hagyatva, távol drága hazámtól és szeretteimtől fiiui bizodalommal fordultam az Idvezitőhöz, az egyetlenhez, ki elkisért és oldalamon maradt megpróbáltatásom ama nehéz napjaiban, bőven *) »Remirtiscentiáiru» czimmel irt Sarkadi Titusz lelkésztársunk egy hosszabb dolgozatot a dunántúli ev. ref. egyházkerületi lelkészi értekezleten való felolvas is czéljából. E dolgozat III. része a jelen közlemény. S z e r k.