Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-13 / 46. szám
743 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 744 a latin eredetiből ültette át a Walthariust.“ Odébb : „A Walterdal tisztán mint költői alkotás is a középkornak egyik legkedvesebb terméke, melyet Kőrös Endre sikerült átültetésében élvezettel olvashat minden leány is.“ Saját bírálatunk helyett pedig hadd álljon itt a Pgilletékesebb szaklapban, az Egyetemes Philologiai Közlönyben Sebestyén Károly dr. szakavatott tollából megjelent következő részletes birálat : Scheffelneb kitűnő átdolgozása nagy népszerűséget szerzett a láugelméjü barát latin hőskölteményének : a Wall kartusnak, Valamint ő maga ismertté lön egész világ szemében a róla nevezett regény által, úgy műve is a német olvasó közönség kincsévé lett a regénybe foglalt forditás utján. Neve a dicsőséget, munkája a népszerűséget bőven megérdemli. Me. nagyon helyes Koegel Rudolf véleménye*): „Ha a Walter eposz a mai Ízlésnek élvezhetetlen volna — hisz latin alakjában is már csak nem ezer esztendős és eredete sokkal korábbi időbe vezet vissza— ha a művészeti elvek, melyekből eredeti, elévültek volna, akkor Scheffel mesteri mivolta sem önthetett volna belé uj életet. Csak a klasszikus mű dacol az idővel.“ Mindazáual kétségtelen, hogy e költemény sorsa szorosan összefügg Scheffel átdolgozásával s nem érte volna meg újjászületését s újjászületésében váratlan diadalát a jeles fordító munkája nélkül. A ki ma a Walthariust élvezni akarja, nem tér többé vissza sem az eredeti latin hexameteres eposzhoz, még kevésbbé ném^ t hexameteres fordításához **); mert mindazt, a mi a műben szép, nagyszabású és genuinus, megtalálja Scheffelnél; a mi csinált, erőszakolt, barát-ízü és tudákos, azt az ő biztos Ízlése kiküszöbölte onnan. Föltétlenül a helyes utón indult tehát Kőrös Endre, mikor a latin szövegnek biztos ösmerete és gondos megállapítása után — melyhez a legjobbaknak ösmert Scheffel- és Peiper-féle kiadásokat használta — nem az eredeti versmértékben, hanem a nibelungi sorokban fordította le a Walter-dalt, Útmutatóul legtöbbször Scheffelt fogadván el. Hogy figyelme főikéit a mű iránt, azon senki sem fog csodálkozni, ha ösmeri tartalmát. Hisz ez eposz valóságos hymnusa a nagy hun királynak, szemben a román mondák Attilájával, melyek „kegyetlen zsarnoknak, isten ostorának tekintik, a kit csak a római egyház tekintélye gátol meg egyszer-egyszer pusztító munkájában.“ (Kőrös: Bevezetés 7. 1.). így ránk ez eposznak különös érdeke van és tekintetbe véve, hogy Szász Károlynak és Yende Ernőnek néhány töredékén kívül még magyar nyelven semmi se jelent meg belőle, örömmel üdvözöljük a teljesnek mondható magyar Walthariust Kőrös fordításában. Az eredetinek 1450 sorával szemben Scheffel fordítása 1103, Kőrösé pedig 1114 sorból áll. Bevezetésében úgy nyilatkozik, hogy a hol Scheffel kihagyásait meg nem *) Geschichte der deutschen Litteratur bis zum Ausgange des Mittelalters. I. Bd. 2. Th. p. 33ö. **) Walther von Aquitanien. Heldengedicht aus dem Lateinischen des zehnten Jahrhunderts. Übersetzt und erläutert von San-Marte (A. Schulz!. Magdeburg 18ö3. — Das Waltheriied. Ein Heldengesang etk., übersetzt und erläutert von 1 fnf. Dr. Hermann Althof. Leipzig. Göschen' ’ Sammlung 1896. okoltnak találta, ott hűen fordította az eredetit. Összesen tehát tizenegy helyen tér el mesterétől terjedelem dolgában. Már a forditás hangját illetőleg nem követi oly buzgón s valahányszor Scheffel természetének megfelelőn kiesik az epikai hangulatból és könnyedebb, diákosabb hangnembe kezd : ott a mi fordítónk inkább visszatér a szerzetesnek vergiliusi méltóságához. Pl. Az 1230. sor s a következők az eredetiben igy hangzanak : Hunc rex incursans comitaote satellite demens Eminus affatu compellat valde superbo : „Hostis atrox nisu deluderis ! ecce latebrae Protinus absistunt, ex quis de more liciscae Dentibus infrendens rabidis latrare solebas, Scheffelnél: Da schrie ihn schon von ferne der König Günther an : „Jetzt ist dein Unterschlupf benommen, grimmer Held! Aus dem Du zähneweisend, als wie ein Hund, gebellt. Kőrösnél: Gunter hűbéresével, mint szélvész úgy repül: S a hősre nagy kevélyen kiált már messzirűl : „Most nézz körül! e téren búvóhely nem fogad, A honnan, mint csahos eb, vicsorgassad fogad. Nézzük már most, mit végzett Kőrös, tekintet né'kül Scheffeltől való függésére. Említsük meg első sorban dicsérettel Bevezetését, mely tizenhat lapou éppen eleget mond arra, hogy megösmerjük a költeménynek, szerzőjének sorsát, a mű értékét, a szöveg történetét s a fordító vezérelveit. A szakba vágó források komoly tanulmányának gyümölcse e kis bevezetés s ha van mit szemére vetnünk, az az egy, hogy a munka aesthetikai becsével nem foglalkozik eléggé behatóan. Hiába idézi sorára a német tudósok elragadtatással teli véleményét; aesthetikai értékbecslést nem kell elfogadnunk még Jacob Grimmtő), még Scherertől sem, ha minmagunknak van véleményünk; és főként ha e véleményünk olyan nézőpontból iádul ki, a minőből azok sohase Ítélték meg a költeményt, t. i. a hun mondák bennünket közvetlenül érdeklő szempontjából. Ily irányban történő boncolása a Walthariusnak egyúttal közelebb hozta volna azokat az indító okokat is, melyek őt e munka fordítására bírták. Ez azonban minden, amit e jól és világosan megszerkesztett és vonzón Írott bevezetésen kifogásolhatunk. Maga a forditás minden tekintetben sikerült, magyaros, költői, a nyelv emelkedett, jól csengő, folyékony, a verselés pedig valósággal mintaszerű, A nibelungeni sorok jambikus végződósüek, csak helylyel-közzel trochaikusok; e verselésbeli szabadságot azonban épen nem lehet hibául fölróni; egyben azért, mert hisz a nibelungeni sor természetéből következik, másrészről folyó elbeszélésben az ily trochaikusau hangzó sor nagy változatosságot, lüktető életet Önt a különben egyhangú, szakadatlan versekbe. E részt oly analógiára utalhatunk, melynek tekintélye előtt bizonyára a legconservativebbek is meg fognak hajolni. Arany János egyik legszebb remekében, a Keveházában művészi módon olvasztja egybe az ősi nyolcast a négyes jarabussal és mégis több helyütt ötödfeles jambusi sorokat használ : Tűz van ? tűz van ; de a ki fut, Lángok közül kardélbe jut-, Eöldúiva és fegyverre hányva A nagy város, Potenciána.
