Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-23 / 43. szám
691 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 692 legyen óllója, tűje és czérnája;... a kinek pedig igehirdetés a hivatása, legyen bibliája, palástja és zsinati kabátja, a ki pedig a hosszuszáru pipát olcsó szivarral sem helyettesíthetné, — mit magunk közt mondva, nem hiszek — nehány óráig mondjon le a fumálásról. Tapasztalatból tudom , hogy még az egyszerű falusi nép is nagyra veszi, ha papja csínnal öltözködik, az intelligens publikum pedig egyenesen megvárja papjától, mint vallása repraesentálójától, hogy megjelenése tiszteletgerjesztő legyen. Az elmondottak után, azt hiszem, szükségtelen bővebben indokolnom, hogy a prot. öntudat fejlesztésére közvetlen befolyással bir az is, hogy a lelkész miként alkalmazkolik a kor követelményeihez. line: ezekben voltam bátor a prot. öntudat fejlesztésére vouatkozó szerény mondani valómat összefoglalni; szókimondásom, őszinteségemért ne Ítéljen el senki se, toliamat egyházam iránt való lángoló szeretetem vezette. Súlyos beteget csakis alapos megvizsgálás után lehet sikeresen orvosolni Lelkiismeretes orvost a beteg szemérmes, vagy makranczos viselkedése nem tartóztathat fel a diagnosis megállapításában. Somogy-Viszló. Jávory Nándor, ref. lelkész. Vallás és iskola. (Vége.) A nevelés első feladata a gyermek megfigyelése. A gyermek előtt az iskola ismeretlen uj világ, ő meg tanítója, nevelője előtt kitalálandó rejtély, titokzatosság. A megfigyelés eredményéhez kell alkalmazni a további teendőket. Redukálandók az iskola kizárólag ismeretterjesztő tárgyai a hasznosaktól egész a feltétlenül szükségesekig. Nem elég az értelmet magát kifejleszteni, ellátva azt minden ismeret bőségével, mert ha csak ennyit tesz az iskola, könnyen csak tudalékosokat nevel, a kik aztán csekély erkölcsi fejlettséggel bírván, ellenségeivé lesznek minden fennálló társadalmi rendnek, törvénynek. A szív és jellemképzés a legelső kellék; ezek érdekében kell minden lehetőt megtenni; még ha rövidséget szenvedne is az ismeret, ez nem olyan hátrány, mit később pótolni ne lehetne; de az erkölcsi jellem ha elhanyagoltatott: soha többé ki nem fejleszthető. Vissza kell vezetni e tekintetben az emberiséget oda, a honnan elszakadt, az Istenhez. Az élet számtalan változásai, esélyei, küzdelmeiben az ember csak a hitben, a vallásban talál magának vigasztalást s biztató erőt, s meríthet kitartást a további küzdelemre. A jó példa e tekintetben egyike a legjobb segítő eszközöknek. A társadalom intéző körei, hatóságai hagyjanak fel a közönynyel, a vallástalanság mutogatásával > melylyel a vallás iránt viseltetnek. Értsék meg valahára, hogy a társadalmi rendnek minden zsandárnál megbízhatóbb s biztosabb őre a vallásos érzülettől áthatott, becsületes jellem, a vallásos és erkölcsös nevelés s az a tudat, hogy a bűnt nem azért kell kerülni mert tiltja a törvény, hanem azért mert bűn! Nevelés által fejlesztendő az erkölcsi érzület és az akarat, hogy ezek által mintegy kiirtassanak az emberből a vele született roszravaló hajlamok, vagy legalább is féken tartassanak. Ki kell hát fejleszteni az akaratot is az ember többi erkölcsi tulajdonságaival együtt, azokkal harmonikusan, mert a kifejlett akarat az, mi nagy dolgokra készteti az embert. Természetes, hogy az akarat e kifejlesztése csak akkor üdvös, ha a krisztusi szeretet a főjellemvonása. Mert van a nihilistának, az anarchistának, a szocziálistának is akarata, cselekszik is szívós kitartással, kitűzött czéljától el nem tér, daczára, hogy ezer meg ezer rendőr, katona, szurony stb. mind halálra keresi őket, mint a társadalmi rend és az emberiség orvul leskelődő gyilkosait. Kifejlesztendő a mély vallásos érzület, mely hithfíség és hitbuzgóságban nyerjen nyilvánulást. E tekintetben a legszerencsétlenebb gondolat volna elvenni a néptanítótól a vallástanitást, mert noha a vallást megtanítani sikerrel nem lehet, mégis mint eszköz, annak igazsága, magasztos volta megbecsülhetetlen segítség a nevelés munkájában. A mai matériális világban csak az látszik meg, az tűnik fel, a mi ragyog; a fény mindenkit vonz, mint a lámpa-láng a szúnyogokat. De hisz ez felel meg a kor matériális természetének, felületes voltának. Ma minden a külső fény és csillogás után fut, mint az esztelen a lidérczfény után s nem látja, hogy a fény nyomán feneketlen örvény, feneketlen szennyes iszap tátong, mely elnyeléssel fenyegeti a vigyázatlant. Hiába ! Nincs más ut — vissza kell térni az Istenhez, Istennél nincs jobb nevelő, az Ő neve az, a mely oly fónynyel ragyog, melynek sugarai képesek bevilágítani az emberi szenvedélyek, bűnök rejtelmeibe, s mutatják a tanítónak, hogy hol van a nyesegetni, a homlitgatni való. Az iskola igazán szivreható példát mutathat az imádkozásban. Nincs valami szebb, lélekemelőbb, mint buzgón imádkozó gyermek sereg. A mély vallásosságot tükröző egyházi ének szintén lélekemelő, ez is olyan, ha gyermekek ajkán csendül meg, mintha mennyei karok zendülése volna. Iskola és vallás ! Mily két kíilömböző fogalom ma sokak előtt és lényegében mégis mennyire együvé tartoznak. Egyik a másik nélkül meg sem élhet, ha őzéit téveszteni nem akar. Az iskola lehet csak a vallásosság melegágya s a vallásosság ékessége az iskolának s legelső, úgy szólva nélkülözhetetlen nevelő eszköze. Jó iskola nélkül a vallásosság nem fejlődhetik a kívánt színvonalra vagy legalább nagyon ritkán, viszont vallásosság nélkül egy is-43*
