Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-23 / 43. szám
693 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 694 kóla se produkálhat kifejlett jellemet s nem is képzelhető az erkölcsi einher *). Nevelő tanítókat kell képezni, több gondot kell fordítani az iskolákban a szív és jellemképzésre, különösen a vallásos érzelmek kifejlesztésére. A kifejlődött jellem, ha gyakorlati ismeretei hiányzanak, majd megszerzi azokat, mert arra, azok befogadására képesítve lesz. De ha szive begyöpösödött, ha érzelmei elfásultak, ha a tudás szivét folibe helyezte a vallásnak: vallásos ember, valódi keresztyén jellem aligha lesz belőle többé. Tehát nevelés a fő s a mint a beoltott s jól nevelt fáról szedheti a család idővel a bőven termett nemes gyümölcsöket, úgy a jól nevelő iskola szolgáltatja a későbbi kor számára a keresztyén hazafias jellemet, mely az erkölcsi emberben mutatja meg magát akkor, a mikor reá szükség van. Ha majd minden iskola igazán nevelő intézet is lesz, nem csak ismeretterjesztő helyiség; ha majd az iskolák czélja az erkölcsi ember és jellemkepzés lesz első sorban, ha majd tantervek, rendszer a nevelési czélok javára és előnyére változnak meg : akkor mondhatjuk el, hogy a népiskolák megfelelnek feladatuknak. Ez a rendszerváltozás lesz a legjobb óvszer a terjedő szocializmus és más tévtanok hódításai ellen. Tehát rendszerváltozást sürgetünk a vallásos nevelés előnyére ! Garam-Szent-György Végh István, ev. ref. tanitó. Iskola-ügy. Az olvasástanitásról. T. K. utóbbi cikkéinek — bár tagadhatatlanul sok igazat mond — megvannak a maga gyönge oldalai, melyeken támadva, az ostrom kedvező kilátásokkal kecsegtetne. De mivel czélom valakit nem legyőzni, hanem meggyőzni, nem vállalkozom egy szellemi akrobata-küzdelemre; a helyett inkább türelemmel iparkodom eloszlatni azon kételyeket, melyek az általam ajánlt módszer helyessége ellen támadhatnak. És minden önbizakodás nélkül mondom, ez nekem minden bizonynyal sikerülni is fog, mivelhogy a valódi igazság a látszó’agos igazságot az önnön belső erejével — akkor, a mikor — minden bizonynyal legyőzi. Ez alkalommal pedig éppen azt a czélt tűztem magam elé, hogy T. K.-t és a vele tartókat álláspontom helyes volta felől meggyőzzem. Mindenek előtt azonban egy beismerést kell tennem, azt, hogy minapi czikkem egyik tételében nem korrekte fejeztem ki, — vagy ha úgy tetszik — egy kissé elszóltam magamat; a mit T. K. fel is fedezett, bele is kapaszkodott. (Jól is tette.) Szabadjon tehát: „az összefüzési nehézségek legyő*) Vallásosság alatt sohse értek bigottizmust, elfogult fanatizmust Értem mindig a hamisíthatatlan evangé 1 iomi keresztyén hitet, melyre minden embernek, szegénynek mert szegény, gazdagnak mert gazdag, egyiránt szügsége van ! zésének egyetlen, de elegendő eszköze . . .“ kifejezést egy rövid jelzővel megtoldanom, ekképen : „egyetlen helyes és elegendő eszköze . . .“ stb. így talán az állítás nem lesz oly „merész.“ De ha merész, az sem baj. Volt-e állítás valaha merészebb, mint az, hogy : mozog a föld ? De azért mégis mozog a föld. T. K. czikkéből különösen két eszme domborodik ki szembetűnőbben. Egyik az, hogy az alakrokonsági sorrend védelmére indokot keres és hoz fel; a másik meg az, hogy indirekte kérdést intéz hozzám az iránt: mi módon vélem én a „nem jó utón járó“ tanítókat, az olvasástanitás methodusában jó útra kényszerithetni. Hogy ez utóbbin kezdjem, az ón nagyon is egyszerű eljárásom főbb vonásaiban ez : A hangoztatási előgyakorlatok nem kielégítő, sőt rossz fundamentum s azt a botlást, melyet mostani ábécéink a helytelen sorrend és még sok egyéb félrelépés által elkövetnek, kireparálni nem képes. A lócai úszás keveset ér. Tanítsuk az úszást egyenesen vízben. De ne a folyam közepébe dobjuk tanítványunkat Kezdjük csak a szélében. Válogassuk ki a könnyebben hangzó betűket és szerkesszünk belőlük olyan gyakorlatokat, melyek minden hangoztatási előgyakorlatok nélkül is olvashatók ; ír, úr, űr, ér, ár ; — is, ős, és, ess, áss, üss; — él, el, ól, ül, öl, ál, al, áll, orr. Ezt a tiz hangot e fokon imigy utókötésben igen jól, annyira begyakoroljuk, hogy egy szempillantásra, mint mondani szoktuk, pattogva menjen az olvasás. Ekkor következik az előkötés : só, sír, sár. sor, sül, sas, sás; — lé, ló, lő, le, les, lel, láss, less; — rí, ró, rá, rü, rés. A szótagban mindig a magánhangzó a domináns. Ez adja meg annak jellegét, színezetét, annyira, hogy a mássalhangzó is ehez kénytelen igazodni, mintegy beleol-. vadni. A kő szóban p. o. az ő előtt, a ki szóban az í előtt, egész más karaktere van a k hangnak s egész más szájmozdulattal is ejtetik ki az egyik, mással a másik esetben, úgy, a mint a magánhangzó azt megkívánja. Gond legyen hát arra, hogy a tanuló főfigyelme mindenkor a szótag magánhangzójára tereitessék első sorban. Ezt pedig elérjük úgy, ha a só, sír. sár stb. szókat előkötő nélkül: -ó, -ír -ár alakban írjuk fel s olvastatjuk elsőben, s csak azután raggatjuk elébök az előkötő s betűt. Az egészben kiirt szókhoz pedig tartunk takaró pálezát, melynek végén egy kártya alakú falemezke van megerősítve, hogy vele egy-egy betűt elfedhessünk. Rendről-rendre' elfödjük p. o. a le, ló, lé szók l betűit, s csak akkor takarjuk ki, mikor a tanuló a magánhangzóval tisztába jött; a mikor is az összefüzés egy szempillantás alatt megtörténik a legtökéletesebben. És már T. K.-tól kérdem : van-e itt szükség hangoztatási előgyakorlatokra ? És ha már az ábécze ilyen irányban van szerkesztve, nincs-e kizárva a tévedhetés, a legkezdőbb tanitó részéről is ? Helyes sorrend és kellő fokozatosság. Ezek azok, a mikre a munkát a biztos siker réményében alapíthatjuk. Ha igaz az, hogy a hangok kiejtés tekintetében könnyebbek és nehezebbek, ha igaz az, hogy szabályozó erővel kell bírnia ezen didaktikai törvénynek : könnyebbről a nehezebbre, — akkor igaz az is, hogy a helyes olvasástanitás érdekében a magán és látszólagos mással
