Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
675 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 676 tikai szelek fujdogálnak, valóságos Istenkisértés égő csóvával hadonászni. Nem állítom ón, hogy hiba nincs bennünk, van elég és a ki ezt tagadja: igazság nincsen benne, de a hibát vétekké, a vétket bűnné minősíteni egymásban, nem kollegális, nem testvéries, nem keresztyén eljárás. Pedig hát, hogy állunk e tekintetben? Valamelyik lelkésztársunkról kompromittáló hírek kezdenek szállingózni. Mi a hirt megütközéssel fogadjuk, ... a mi eddig rendén is van, mert a vétek vétek marad akárkitől származik is; legtöbb esetben azonban, be sem várva a hir megerősítését, szájról-szájra adjuk azt, s ha vándorlása közben olyan kartárshoz jut, kinek régóta szálka a szemében az illető, kit a hir terhel, nem riad vissza annak kiszinezésétől sem, igy formálódik a hibából vétek, a vétekből bűn, a botlásból botrány, A jó hir ólom lábon jár, a rossz ellenben villámgyorsan repül, a parochiából lassanként kiszivárog a gyülekezet közé, a hol, hogy nem épit, hanem rombol, szükségtelen bizonyítani is. Ne higyje senki, hogy a nyilvános meghurczolás csak annak árt, kit a gonosz hir méltán, vagy méltatlanul szárnyaira vett, árt az mindnyájunknak, azt a jogos vádat csapván fejünkhöz, hogy ott, hol egészséges testületi szellem uralkodik, ilyesminek nem szabad megtörténnie! Baj, baj! Mondhatják kedves lelkész-atyafiak, de hát hogyan segítsünk rajta? Könnyűszerrel. Ha egyik vagy másik gyülekezetünkből kedvezőtlen hírek kelnek szárnyra, várjuk be a hírek megerősítését, mi ha megtörtént és pozitív tudomásunk van róla, hogy itt a lelkésznek a gyülekezettel, vagy a tanítóval való súrlódása, ott az egyház vagyonának hűtlen kezelése, emitt a lelkész házában dúló családi viszály, amott erkölcsi kihágások stb. képezik a baj forrását, ne engedjük az ellentéteket kiólesedni, ne elégedjünk meg a baj egymás közt való suttogásával, takargatásával, vagy elítélésével, hanem legyen erkölcsi bátorságunk annak előidézőjét ón közöttem és te közötted, testvéri szeretettel kérdőre vonni, az ártatlannak segítségére sietni, a hibás felet pedig jó akarattal figyelmeztetni és útbaigazítani, hogy hogyan bontakozzék ki a hínárból; csak akkor folyamodván a törvényes fórumhoz, midőn a több Ízben ismételt testvéri beavatkozás is sikertelennek bizonyul. (Folyt, köv.) Jávory Nándor, ref. lelkész. Vallás és iskola. A valódi műveltség feltételei közül az igaz vallásosság az, a minek a haladás és műveltség, valamint a tiszta erkölcs tekintetében legtöbbet köszönhet az emberiség. Az emberben, mihelyt eszmélni kezd, azonnal mutatkoznak csirái a hitnek, a vallásos érzületnek. Az eszméléssel együtt jelentkezik a félénkség. A külső jelenségekben mindenütt rendkívülit lát s magának gyöngeségét lépten nyomon tapasztalja s csupán szüléi azok, a kikre támaszkodhatik. Ezekben bízik s ez a menedéket mutató bizalom embriója a vallásosságnak, ebből származik a gondviselés, az Isten mint legfőbb lény fogalma s készen van az Isten kultusza, a vallás. A világ civilizációja az Isten kultuszából nyerte első táplálékát. Sokan vannak, kik a mai társadalom romlottsága felett elmélkedve, arra a gondolatra jutnak, hogy az emberiséget csak valami uj, valami rendkivüli átalakulás mentheti meg az elpusztulástól s ezt az uj eszmét a szociálizmusban vagy a kommunizmusban, vagy, a mi még megdöbbentőbb: a „nihil,“ a nihilizmusban vélik feltalálni. A társadalom átalakulásában, ha ezek diadalmaskodnak, a legvadabb orgiákat ülik a régi ember hullái, a régi társadalom romjai felett. Csak az Isten kultusza az, a mi képes lesz a társadalmi életet reformálni nagyobb pusztulás, rombolás és társadalmi rázkódtatás nélkül. A honnét kiindult a társadalmi élet, oda kell visszamennie, az Isten félelméhez. Ez volt első tápláléka, ez az édes szülő annya; olyan ránk nézve, mint az anyaíold, ide kell visszatérni. Az emberi természet általában nem változik meg soha, mindig az marad a mi volt, ős öröklött sajátságaival egyetemben. Ma is olyan, mint a milyen évezredekkel ezelőtt volt. Más eszmékkel, más célokkal,, más erkölcsi vagy vallásbeli felfogásokkal, de ugyanazon anyagi és szellemi szükségletekkel, mint az ős atya, az első ember. * * * Az erkölcsi fejlődés legfőbb biztosítéka a szabadságban van s viszont a szabadság biztosítéka az emberi méltóság és jog elismerésében és tiszteletben tartásában nyilvánul. Moral és jog — sajnos — ma már két külömböző fogalommá jegeczesedik, pedig voltaképpen egyet jelentenek, mert az erkölcs és az erkölcsös mindig jogosult,, viszont az erkölcstelen jogosult nem lehet soha. A végtelenségig volna fűzhető a logikai következtetés a mellett, hogy a pozitív vallás egyéni és társadalmi életszükség, mert a társadalmi élet erkölcsi vonatkozású kapcsolatait ez hozta létre s a legnagyobb részben ez is tartja fenn. A mai egyéni és társadalmi jogrend is, ha nem is teljes egészében, de lényegében ebből fejlődött. Akármilyen oldalról tekintjük, akármi legyen a czélunk : nemes értelemben véve a nélkül nem élhetünk. A vallás olyan szükséges, olyan nélkül özhet-42*
