Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
677 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 678 tatlen szellemi életünkben mint — hogy többet ne mondjak — a levegő a testi életben. Élénken bizonyít e mellett a nép, ez még a vallásnélküliségnek a fogalmát is nélkülözi, mikor azt mondja: „felekezetinélkuli vallásu.“ Mennyire eltért azonban a mai társadalom egyes rétegeiben a vallásosságtól! Érezzük mindnyájan, hogy valami hiányzik erkölcsi életünkből, egész nevelési rendszerünk inog s ennek folytán inog a társadalmi rend, az együvé tartozandóság érzete; s a nevelés ferdesége, melyhez hozzá járulnak az anyagi nyomor, az Ínség, a szociálizmusban s'az anarchiában stb. mutatja be elvadult kinövéseit. Mióta az államok, illetőleg a kormányok, bizonyos tervek szerint rendezték be az állampolgárok nevelését, nem annyira a lelki szükség, a szellemi és erkölcsi rugókhoz, mint inkább a megélhetés, az anyagi jólét megszerzésének eszközeihez alkalmazkodtak. Oda törekedtek, hogy az államfentartáshoz adózóképes individumokat neveljenek. A vallásra kevesebb súlyt helyeztek, fennhagyták azt az illetékes lntfclekezetek számára, egészen helyesen. Ezek pedig nagy lelkesedéssel felcsaptak az állam uszályhordozójává, lemásolták annak tanterveit, átvették czéljait mint egyedül üdvözitő dolgokat, a helyett, hogy alkalmazkodtak volna szívós, következetes kitartással a saját hagyományos szellemükhöz és céljaikhoz. így következik aztán be, hogy az iskolák határozottan czélt tévesztenek, s olyan érdekeknek hódolnak, melyek úgy az államnak, mint az egyháznak végeredményükben határozottan kárára vannak. Gyenge a vallásos érzület, mert annak nevelése helyett a dogma, annak száraz bemagolása uralja egész vallásos nevelésünket. Nincs jellemképzés, de nem is lehet, mert a rendszer olyan, mely egyenesen s csak tanítani kényszerít. Az iskola nevelésügyi eredményei figyelembe se jönnek. A hol pompásan fújják, hogy az emberi szemnek hányféle köt- és recehártyája van; hol képtelen mathematikai bukfenceket hánynak: ott mindenki szeme megakad és csodálkozva szemléli az elért kiváló eredményt. Az iskolák mind, de mind az ismeret, a tudás szolgálatában állanak, azzal a szent meggyőződéssel, hogy igy felelnek meg legjobban feladataiknak. A szivképzés, a nemes érzelmek, egészen figyelmen kívül hagyva, begyepesednek. A nép ajkán a becsület ma olyan fogalom, „melyből nem lehet megélni.“ A mai reális világban csak annak van értéke, a mi az élet anyagi szükségeit szolgálja; ezeknek kielégítése érdekében munkálkodik. Pedig mennyit csalódott már az emberiség! Róma, mig tiszták voltak erkölcsei, mig nemesen pezsdült fel sziveikben az istenség kultusza - - ha mindjárt polytheismus volt is az — mily nagy és hatalmas volt; népének jelleme mily szép és megragadó példákban nyilvánult. Még ma is, ha valakit jelleméért megakarunk dicsérni, azt mondjuk róla : igazi római jellem. Ellenkezőleg, mivé lett a franczia nép, mely elriasztó, megdöbbentő példákat szolgáltat a franczia forradalom ! Gyökeres reformokra van nálunk is szükség, különösen a népiskola körében. Át kell alakítani tanterveinket, tiizbe kell dobnunk minden olyan tankönyvet, mely kizárólag az ismeretgyüjtés szolgálatában áll. Az iskolai életben nem a tanítás a fő, hanem a nevelés; minden ismerethiány pótolható idővel, de az elhanyagolt, elvadult, begyepesedett gyermeki szív a későbbi korban solfise hozható helyre. Nem tudósokra, annálkevésbbé féltudósokra, hanem inkább jól nevelt, vallásos, hitbuzgó és becsületes jellemekre van a társadalomnak szüksége. Mióta az iskola oly nagy súlyt helyez a reál tantárgyakra, az ismeretre, a tudásra, azóta fogy az igazi vallásos emberek száma. A mai fiatalabb generáció minden inkább csak nem vallásos. Ha valaki a templomba járás mértéke szerint mérné a vallásos buzgóságot, ta-. pasztalatai a legszerencsétlenebb tévedésre vezetnék; az mind, a mit lát, csak külsőség, külső fényelgés, hius ág nagyon alkalmasok arra, hogy az embert félre vezetik. Nem az istennel való társalgás vágya vezeti a népet a templomba, hanem a szokás. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, vannak nem is csekély számban, de ezek mégis csak kivételek. Nem tehetünk okosabbat, mintha szakítunk azzal a rendszerrel, mely már teljesen kiölné az iskolai nevelést s helyébe állítaná az ismeretraktározást. Az emberiséget nemesebb, magasabb czélok érdekében csak nevelni lehet. Az erkölcsi jellemet, a becsületérzést, a hithűséget és hitbuzgóságot az emberben csak a nevelés által lehet kifejleszteni, melynek egyik eszköze a vallás. Már ezért is nagy értéket képvisel az iskolában úgy is mint cél, de különösen úgy mint eszköz a vallás. Újra kell ma már teremteni a társadalmat és e feladat a nevelésre és a tanítókra vár. Soha oly nagy szükség nem volt az iskola nevelő hatására, mint ma, mikor az élet ezer és ezer változással kínálja az élvek megszerzésében azt, a kinek vagyona van és ezer alkalmat nyújt annak is, a kinek vagyona nincs. Mennyire kifejlett erkölcsi erőre, az úgy nevezett akaratra van szüksége a mai embernek, legyen bár szegény avagy gazdag — hogy el ne bukjék az élet tömkeleges vásárjában ! (Vége köv.) Végh István. A dadi jubileum és harangszentelés. A folyó évi szept. 29-ke örökre emlékezetes lesz a dadi ev. ref. egyház életében. Ekkor tartotta meg ugyanis az egyházközség sok viszontagságok között felépített s azóta rendkívül sok változáson átment templomának 150 éves jubileumát; a mely örömünnep, hogy annál maradandóbb emlékű legyen az utókor előtt, ez alkalomra két új harangot is öntetett a gyülekezet a hívek önkéntes buzgó adakozásából; a melyek szintén ez alkalommal szenteltettek fel s illetve adattak át rendeltetésük czéljának. - Emelte ez ünnepély fényét és kedvességét kiválólag az
