Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-09 / 41. szám
663 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 664 azzal a czéllal kötik össze, hogy kegyeletből jelen akar lenni a jeruzsálemi német protestáns templom fölavatásánál, útközben pedig udvariasságból betér nejével együtt nyolcz napra a török padisáhhoz. A kegyelet s étikét e ténye mögött mégis oly czélzatokat vélnek rejleni, melyek a vatikáni körök nézete szerint a felekezetközi állapotokat a. Keleten gyökeresen megváltoztathatják. Palesztinában és a Keleten általában eddigelé az orosz ortkodoksz és a római katholikus befolyás ellensúlyozta egymást, mióta III. Napoleon az ötvenes években az oroszok túlsúlya ellenében Európa hozzájárulásával szoros gátat emelt, melynek őrizetére a mahomedán szultánt állították, a kinek miniszterei s pasái mindig fenn tudták tartani az egyensúlyt a versengő felek közt. Ezen nem változtathattak sem a druzok, sem az örmények gyakori lázadásai, sem pedig azok a véres verekedések, melyek a keresztyén nagy ünnepek alkalmával, majd Betlehemben, majd magában Jeruzsálemben majdnem évről-évre ismétlődtek. A török jó porkolábnak bizonyult és a mellett a franczia védelem alatt álló katholikusok ellenében Oroszországot, az orthodokszokkal szemben Francziaországot vitte előtérbe. A német császári birodalom újjászületése és a franczia köztársaság megszilárdulása, különösen azonban a franczia-orosz szövetség létrejövetele óta ez az egyensúly erősen megbillent: Francziaország csak azért nem mondott le formálisan a Keleten levő katholikusok protektorátusáról, mivel ezzel sakkban tarthatta a Vatikánt s a franczia katkolikusokat. Annál nagyobb tevékenységet fejtettek ki a német protestánsok azóta Palesztinában, a hol missziói-társulataik ma majdnem oly számban képviselvék, mint a katholikusokéi, mi által számot tevő harmadik tényezővé lettek ott. Mindez a német birodalmi kormány segítségével történt, természetesen a szultán szives hozzájárulásával. A Vatikánban már jó ideje ríadoztak az uj viszonyok alakulásától. A Propaganda Fidei két papnövelő intézetet is szervezett Rómában a keleti katholikus papság szaporítására; XII. Leo pápa pedig fölhívást intézett az összes keleti keresztyénekhez, különösen pedig az örmény, maronita s szirus felekezetekhez, melyek eddig meg tudták őrizni függetlenségüket úgy az orosz, mint a római befolyástól, hogy egyesüljenek Rómával, különben vagy az orthodoksz vagy a protestáns túlsúlynak kell engedniök. Ennek a felhívásnak semmi sikere sem volt. Elképzelhető tehát a Vatikán ijedelme, midőn hírül vette, hogy a német protestáns császár s neje saját személyükkel akarják emelni a palesztinai protestáns egyház presztízsét, szemben a franczia meddő protektorátus által is cserben hagyott katholikus egyházzal a Keleten. Az oroszok inkább amazt támogatják. A németországi katholikusok ennek hatása alatt máris tiltakoztak az ellen, hogy a palesztinai német katholikusok valaha elismerték volna a franczia védnökséget ; viszont a franczia katholikusok egyre sarkalják a római Kúriát, hogy „az egyház első leányának,“ már mint Francziaországnak, ezt az előjogát védje meg Németország ellenében. A Vatikán ezt szívesen megtenné, ha tehetné; de még a franczia köztársaság kormánya is kitérő választ adott, midőn a párisi nunczius a védnökség kötelezettségeit emlegette, viszont a jezsuiták firenzei lapja megtámadta a németországi katholikusokat föntemlitett tiltakozásukért és egyúttal utalt Vilmos császár amaz eljárására, hogy a Kínában megölt német katholikus hittérítő ügyét is csak abból az okból karolta föl, hogy a Kiao Csau tartományt elvegye a kínaiaktól, a hol már hivatalosan szervezték a német protestáns missziót, ellenben a katholikus hittérítőktől megtagadtak minden segélyt. A Vauján zavarát neveli még az a kérdés is, milyen magatartást kövessenek a palesztinai katolikus papok s intézetek Vilmos császár s neje odaérkeztével: ha visszavonják magukat s nem vesznek tudomást a hatalmas uralkodó párról, ez mélyen sértheti Németország fejedelmét; ha pedig résztvesznek az ünnepélyes hódolásban, akkor a franczia katholikusok, kik most is úgyszólván egyedül s tetemesen segélyezik a palesztinai katholikus intézményeket, nemcsak ezt a segélyt fogják megtagadni a jövőben, hanem a péter-filléreket is, amelyek szintén legnagyobb mértékben, 3 -4 millió évenként, Francziaországból folynak a pápai kincstárba. Még ennél is inkább tartanak azonban attól a Vatikánban, hogy a szultán oly engedménynyel fogja a protestánsokat Palesztinában a német császári pár kedvéért megajándékozni, a mely maradandó emléke legyen e magas látogatásnak és minthogy az sem a mohamedánok, sem az oroszok s ortkodokszok rovására nem eshetik, mindenképpen csak a katholicizmus kára lehet, a mi a pápai székre annál nagyobb veszteséget jelentene, mivel erős visszahatással volna az egész hath, világra Keleten s Nyugaton egyaránt. Mindemcz aggodalmak befolyása alatt két áramlat küzd egymással a Vatikánban, a francziák és a németek, illetve a semlegesek; ez utóbbak a Dreyfuszeset folytán züllésnek indult Francziaországnak önmagával való tehetetlenségére utalva, a német császári pár tüntető ünneplését javalják keleti utazása alkalmából; a francziák ellenben tüntetőén hideg tartózkodást kívánnak. A jezsuiták ez utóbbiakkal tartanak 1). Maga XIII. Leo pápa a középutat keresi. A francziák már is biztosak arról, hogy a franczia katholikus misszió-intézetek Palesztinában és ezek vannak ott többségben és legtöbbjének anyaintézete is Francziaországban van, határozottan távol fognak maradni e tisztelgésektől a német császári pár odajövetelekor; legfölebb az ottani olaszok fognak azokban részt venni. Ez is tüntetésszámba jő. Bármint akarnék azonban leszállítani ezeknek a huzódozásoknak a jelentőségét, annyiban mégis számba kell venni, a mennyiben kihatással lesznek a Németország s a Vatikán között való viszonyra, melyen a már *) *) Amint a Bud. Hirl. okt. 1. számából olvastam : ez a párt győzött. Szerk.