Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-09 / 41. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 662 661 azokra a buzgó közegyháztagokra, kik a hétköznapi istenitiszteletet is felszokták keresni, azt hiszem, mondanom is felesleges. Vajon iiyes dolgok láttára nem ilyen meggyőződés érlelődik-e egyikmásik egyszerű hitsorsos szivében: miért járjak én a templomba imádkozni, hisz maguk a lelkiatyák sem járnak ! Jávoby Nándor, ref. lelkész. Vallás és iskola. Korunk az erkölcsiség s a tiszta vallásosság szemüvegén nézve, az anyagiság kora. A nemes idealizmus, mely a régi ember szivét hevitette, nincs többé ! A mindennap szükséges és az élvezeti dolgok elérhetése s megszerzése után való szertelen kapkodás, az élni és élvezni való vágyás, az örökös meggazdagodni akarás hova tovább nagyon is eltérítik az embert az eszményi világtól, A jövőben való hit, remény és bizodalom megrendül. A holnap oly távol áll tőlünk, hogy ma még arra gondolni sem akarunk. Az a végtelen jóság, az Isten, mely a maga jóságával és szeretetével úgy körül vesz bennüket, mint földet a levegő, lassanként már csak akkor jut eszünkbe, ha a nyomorúság keresztje megnehezedik vállainkon, vagy a kétségbeesés örvényei között, hitet, reményt vesztve, a nép éktelen káromlás közt ostromolja az eget. Vallás? Eszményi valami, mely szinte kirí, elkészül a mai materiális világból. A hit, a szívnek ez a világa, ott hol hajdan minden volt, most csak zsellér számba megy. A jövőbeni remény, mely hajdan forrása volt majdnem minden nagyobb szabású eszmének, ma már felesleges czopfnak tűnik fel. Pedig minden értelmi neveltségünk mellett se tudjuk határozottan felfogni, hogy mily rendkívüli erő rejlik az igaz vallásban, értsük meg jól — nem a dogmában,1) nem a holt szertartások tömkelegében; hiszen a legnemesebb vallásalapitó nyomán van megírva: „ a betű megöl, a lélek az, a mi megelevenít,“ hanem abban a jézusi vallásban, a mely a legnemesebb érzelmekkel s az igazakra váró, jobb jövő édes reményével tölti el a szivet! Nem is sejtjük, talán épen azért, mert értelmünk fejlettségében elbizakodva, az élvezetnek tengerén járunk s azt gondolva, hogy el nem veszhetünk — nem is tekintünk az ég felé. Pedig Eötvös azt mondja „Gondolatok“ czimü művében; „ki a gondviselésben nem kételkedik, előtte minden kétely elveszti kínzó fontosságát!“ „Nincs nyomorultabb teremtés, mint a ki az isten létét elismerni nem akarja s hinni nem képes!“ Sokan igy gondolkodnak: A vallás az egyszerű népnek való, mely még értelmi fejlődésének gyermekkorát éli, hogy ez által, s a vallás által, becsületes b Talán ázt akarja mondani tisztelt munkatársam, hogy mem a dogmák tudásában ... . S z e r k. emberré neveltessék. Mintha bizony az értelmes ember már elmondhatná azt, hogy értelme mindeneket felülhaladt! Igaz, hogy az egyszerű nép nevelésének legáldásosabb eszköze a hamisítatlan bibliai keresztyén vallás, de ugyan ez áll a müveitekre is; igaz marad Eötvösnek ama kijelentése: „kiváló egyéneknek is szükséges a vallás, mert ők érzik leginkább emberi elménk szűk korlátáit.“ Sokan meg abban a hitben álnek, hogy ma már sokan vannak a vallásnak ellenségei. Ne higgye senki! Ezek kevesen vannak. A közönyösség az, a mi mindent megöl, ez a leghatározottabb kerékkötője az erkölcsi fejlődésnek. A közönyösség halála minden jó irányú eszmének. Ma már minden vallás, minden secta türelemre talál a társadalomban, no de igaz hogy többre se számíthat ennél. Akár van ellensége a vallásnak, akár nincs, az az egy bizonyos, hogy a vallástalanság nem természetünk. Emberi lényünk sajátsága, hogy magasabb eszményi után törekszik, mint a rab a szabadság, mint a növény a világosság után. Az ember sokkal gyarlóbb teremtmény, mintsem gondoljuk. Legyen bármily sorsban, helyzete megkívánja, hogy legyen, mibe belekapaszkodhassak. Ez nem lehet más, mint a hit. Itt van ennek igazán megbecsülhetetlen hatása. Ha a hit, a vallás hiányzik: könnyén meghibhan az erkölcsi egyensúly az emberben s akkor a legnagyobb istentelenségre vetemedik sokszor. (Anarchia és nihilismus). Hiába mondják, hogy a vallás túlélte magát. Ez nem igaz. Az ember mindig fog keresni valami felsőbb lényt, melyet istenítsen, mert az Isten lövése mindig közszüksége lesz a társaságos, az emberi életnek. Az istenség kultusza oly régi, mint az ember s addig tart, mig ember él a világon. A franczia forradalom megvadult extázisában eldobta a hitet, a keresztyénség istenét, s mert isten nélkül egy percig se élhetett: tudjuk, hogy bomlottságában mit, illetőleg kit istenitett. Az a felfonás, hogy a vallás a szegényeké, a vagyonos és úri osztályt némileg eltereli tőle. . . Hadd legyen a szegényeké, ő úgy is megél a nélkül is. A félmüveltség, helyesebben a műveltség képzőlése, némelyeknél szintén vallásnélküli irányt szeret szenvelegni, mert a vallás a maga fenségében is közönségesnek tűnik fel előtte; ez azonban csak azoknál jelentkezik, kik csak hiszik magukról, hogy müveitek, holott nem azok. Vilmos császár Palesztinában. A német császár konstantinápolyi és palesztinai útja nagy nyugtalanságot okoz a Vatikán köreiben, melyek az utazás első hírének hallatára minden követ megmozgattak, hogy annak feltűnést keltett hatását ellensúlyozzák, vagy legalább gyöngítsék, esetleges czéljait pedig meghiúsítsák. A német protestantizmus fejének látogatását a szultánnál és Jeruzsálemben hivatalosan ugyan pusztán
