Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-02 / 40. szám
647 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 648 lenségtől származnak ; hogy akarják pedig ellenséggé tenni, ilyenül feltüntetni ezt a népet, ezt a fajt! És ha az sok helyütt sikerül is, de a mi józan protestáns népünk még „anti“ irányzattal megmételyezve nincs. Sok közös vonás van a mi múltúnkban, a mi hitünkben, mely láthatatlan kapocscsal íüz minket Össze; az üldöztetés, mit hitünkért elszenvedtünk, az áldozatok, miket azért hoztunk, a buzgóság, mely lelkünket átlengi, szívós és kitartó ragaszkodás a hazához, mely „ápol s eltakar.w A hazához, melynek nyelvét, jellegét a mi vallásunk őrizte és ápolta századokon át s a mely alapvonásunkhoz hasonlatos lenni igyekszik utóbbi időkben ez a nép is. Pedig a hazát szeretni tán senki sem tudja úgy, mint ő, a hazátlan. A Jeruzsálem romjaihoz elzarándokoló jámbor zsidó keserves sírásában, könyet fakasztó asketikus vergődésében az a mély honszerelem zokog, mely a babyloni vizeknél a gyászdaloknak gyászdalát zengette. Ez a honszerelem ujjongtatja a magyar zsidóval: „Tied a dicsőség, szabadság Istene, a honban, hol a szőke Tisza kibontja kaczéran lengő selyem habját és átöleli véle az álmodó róuát, hogy itt az újkor derengő fénye jobb hazát és jobb sorsot adott a te bolyongó népednek. De légy ezerszer áldva te fönnvirrasztó Isten ! hogy mi magyar zsidók a szabadság ünnepét olyan hevítő, forrongó lelkesedéssel ülhetjük meg, hogy a dal elönti ajkainkat sa hála sziveinket, mint a rügyező bimbót a belső erjesztő nedv feszíti, duzzasztja, serkenti. Imádságos könyv a mi szivünk, a melynek minden egyes lapján aranyos irás a szent ima, a mely az édes honnak fölvirágoztatását, gyarapodását, fejlődését könyörgi tőled Istenünk ! Hajnali ima benne az első : áldd meg ifjúságát! Bűnbánó ima második lapján : feledd el örökre a büntetést, ha valaha hibázott ellened ! Hála imádság a harmadik: őiizd meg dicső királyát, kormányosait, bölcseit és világos lelkű férfiait, termő földjét és szőlőgerezdjeit, mert nemes gyümölcsöt érlel a föld s nemesen érez népe ; megadta Izraelnek a testvér nevet, hitének a teljes elismerést. Végső lapján van e pihenés előtti ima, a lefekvés előtti könyörgés : ez a nemzedék ha sírba száll, támadjon helyébe egy hozzá hasonló. Veszedelemben őrizze meg a kard, békében a tudomány, mindenkoron nagyjainak szent sírja ! És Izrael népének kardja, tudománya és koporsója legyen e hazáé !“ A könyv czime: Mirjam. A midőn Izrael népe a Vörös tenger partjain a szabadság dallamát, a szabadság imáját zengte, a férfiak fohászához a nőknek is volt hozzátoldaui valójuk; Mirjam vezetése alatt egy új éneket fűztek a befejezett dallamhoz. Innét a czim; s mert a magyar Mirjamok is mindig együtt éreztek apáikkal, férjeikkel, — imáikhoz mindig volt valami hozzátoldani valójuk : az 6 érzéseiket akarja a könyv kifejezni. Geniális gondolat! Nagyon szép dolog imádságokat nők számára írni ; mert a nő egyénisége az érzelemben kulminál, ez érzelmi indulatok között az első a vallásos s ki ez oldalon férkőzik a női lélekhez, felajza azt s úgy játszhatik azon, mint a legjobban hangolt hangszeren. És éppen ezért vigyázva, rendkívül óvatosan, mindent megfontolva kell ahoz nyúlni. A nő első, igazi helye a családban lévén, általa idomul, tőle nyer karakterisztikumot a zsenge lélek. Sem a könnyelműség felé terelni, sem a gyengédtelen szigorra ösztönözni a galamb lelkeket nem szabad; fanatikussá tenni s elkeseredést önteni a női lelkekbe szintén ily veszedelmes. Nemzedékek érzelmi és gondolatvilága függvén tőlük, óriási horderejű felelősséget vállal magára az, ki itt kisérli meg pessimistikus irány felé terelni a nőt. Szép és helyes dolog ápolni a nemzeti hagyományokat, kegyeletben részeltetni az ősök emlékét; dicsérendő eljárás, a midőn éppen most, a vallásosságnak forrongó szakában a gyengéd női lelkekhez apellálunk s azokat tesszük meg, mint egy-egy missziói állomáson apostolokká. Ámde mivel a nő szeretetve és boldogságra van hivatva s lelkének alaphangjai e kettőre assonálnak: ez érzelmek el'enkezőjét ne bántsuk náluk, mert czélt érünk, de boldogtalant, összezúzzuk az ábrándok világát s a keserűben, a múlt szenvedései hangoztatásával ébresztett gyülölségben szilárd talapzatot nem adtunk nekik. A nagy tudományu rabbi, mikor fajának bár helytelenül kapott mély, sajgó sebeit feltárja a gyengéd lelkületű nők előtt, túlzásba ment; a czélon túl lőtt, több kárt tett ott a kedélyben, mint a mit épit a lelken. A szárnyalásra hivatott női lelket leteperi ez a kinpadra vitel a hétköznapiság porába, fanatikussá teszi hitében mindenki ellen, észrevétlenül rakja le a gyűlölet battériáit a családi szentély közepébe, a női lélekbe. Ezek a reflexiók támadtak lelkemben az imakönyv átlapozása közben. Egyébként mondhatom, hogy a vonatkozásoktól ment imái egy-egy igaz gyöngy e téren, magyarul szebben, bűbájosabben alig lehet írni. Hol vette ezeket a hangokat, melyekben kelet pazar szinpompája nyilatkozik meg káprázatos kaleidoskopban ? Nyelvezete annyira szép, hasonlatai, képei oly költőiek, buzgósága oly bensőségteljes, mély, kijejezéseiben akkora választékosság és nyomaték van, hogy az imakönyvet élvezettel forgathatja bárki is. Babay Kálmán, keresztesi ref. lelkész. Márczci. A lovagi küzdelem. in. «Bolondozol te Pál: a nagy bülcseség miatt bolondultál meg.» Api. cs. 26 : 24. «Ördög vagyon benne és bolondoskodik. Miért hallgatjátok ötét?» János 10:20. Ur Jézus Krisztus, mit nem mondottak te rólad az emberek; mily szavakat nem kellett néked hallanod, holott Te kegyelemmel és igazsággal jöttél mi hozzánk. Nem is csodálkozunk ezért, ha azokat, a kik rólad bizonyságot tettek és tesznek, ha azokat, a kik halálodból és feltámadásodból megértik, hogy nálad vagyon az örök életnek beszéde: itt e földön bolondoskodóknak tartják. Ha a világ szerint bölcsek, bolondoskodásnak nevezik a te tudományodat. De mi, Jézusunk, tisztességnek vesszük, ha mi rólunk is azt mondják, a mit Rólad mondottak. Töltsd be, kérünk, sziveinket az isteni balgasággal, a kegyelemnek, az igazságnak, a szeretetnek evangéliumával; formálj minket a te hasonlatosságodra, hogy ha bolond
