Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-28 / 35. szám
567 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP sok iskolát alapított. Gralgóczon Gymnáziumot; a helybeli nyomdát pártfogása alá vette, mely az evangélikusok szolgálatában állott. A zsolnai zsinaton (1610) Melika (Mihályi) Sámuel galgóczi ev. prédikátor is jelen volt. A privigyei ev. synoduson pedig Dióssy András galgóczi lelkészt választották meg superintendenssé. A lakosok 1610—38 körül Gralgócz lakosai magyarok voltak s az evangélikusoknak külön magyar és tót lelkészük is volt. Balog Ferencz végrendeletében a magyar egyháznak 100 magyar pengőt, a tót egyháznak 50 pengőt, a magyar lelkésznek 100 pengőt, a tótnak pedig 20 pengőt admányozott. 1629-ben Thurzó Adám anyjával és Mihály nevű testvérével a katholikus vallásra áttért; a jobbágyság is követte urának példáját ... A katholikus szónokok azon fáradoztak, hogy az eltévedt juhokat az egyedül üdvözitő akolba visszavezessék, a mi részben sikerült is nekik. III. Ferdinándnak a pozsonyi ország gyűlésen 1647-ben hozott egy rendelete szerint: „Galgóczon a kórházi templom iskolával együtt, temetési jog a lutheránusoknak átadandó/4 A kórházi templom a protestáns források szerint 1660-ban a katholikusok hatalmába került. Csurgó. (Folyt, köv.) Petes János. IUrnyvismErletés. A pesti református egyház 101 éves története. Irta Farkas József. Kiadja a budapesti ev. ref. egyház. Ára 1 frt 50 kr. Egy alkalommal, kis rövid hirben felhivtuk már lapunk olvasóinak -figyelmét erre a derék munkára s ugyanakkor azt is megirtuk, hogy részletesen fogjuk ismertetni. Ez Ígéretünket csak most válthatjuk be, mert már 3—4 hó óta nem volt módunkban e fajta czikknek helyet szorítani. A 384 lapra terjedő kötet előszavában azt mondja a tudós és lelkes szerző: „Müvem főhivatásaként kétségkívül azt tekintettem, hogy történetet adjak ; de ez események elbeszélésénél nem a történelemmel foglalkozó tudósokat, hanem hazai protestáns s legelső sorban a budapesti reformált egyház műveltebb, vallásos keblű s az egyház ügyei iránt érdeklődő férfi- és nőtagjait tartottam szemem előtt s czélom az volt, hogy müvemből ne csak az ész, de a szív is nyeljen táplálékot; az olvasónak ne csak történeti ismeretei szaporodjanak : de a vallásosságnak, egyháziasságnak keblében élő szent tüze is élesztessék.14 Igen helyes vezérszempont; ilyen munkára van nekünk szükségünk, minél nagyobb számban. Es teljes elismeréssel mondhatjuk, hogy nagy sikerrel érvényesül ez a szempont e munkában. Olvasása közben gyarapszik ész és szív egyaránt. A bevezetés tárgya : A budai és pesti református egyházak a XVI., XVII. és XVIII. századokban. Itt kétségtelen bizonyíték hiányában különböző egybevetések alapján valószínűvé igyekszik tenni Révész Imre 568 azon állítását, hogy Buda magyar és német ajkú polgárai között már 1518-ban hirdettetett a tiszta evangéliom s ezt töb’A tekintélyes kereskedő befogadta, s hogy a vallásjavitás világának fénysugarai Budavárából Pestre is átlövőitek. Okadatolja, hogy miért fordult el a reformácziótól mindjárt kezdetben a magyar párt s első sorban ennek feje : Verbőczy; azért, mert a reformáczió első felépítésekor német vallásnak látszott származása., terjesztése és pártfogóinál fogva (Brandenburgi György). A nemzeti párt híveinél tehát a vallásjavitás ellenében nyilvánult nagy idegenkedést nem a régi egyházhoz való merev ragaszkodás, nem a vallásos fanatismus, hanem politikai pártállásuk, az ország függetlenségének a németektől való féltése szülte. Csak úgy érthető, hogy a vallási türelméről annyira ismeretes magyar nemzet oly kegyetlen törvényeket hozott, mint a budai (1523) és a rákosi, illetőleg hatvani (1524) országgyűlések vallásügyi végzései, melyeknek elseje fej- és jószág vesztéssel, utóbbika megégetéssel rendeli büntetni a lutheránusokat és azok pártfogóit. Kétségtelen, hogy ha csak papiron maradtak is e kegyetlen törvények, mégis igen nagy kárt okoztak az új iránynak Budán is, másutt is. De még ezeknél is sokkal nagyobb csapás volt az, hogy Mohácsról a török egyenesen a fővárosnak tartott s Budát két oldalról felgyújtotta s úgy ezt, mint Pestet egészen elpusztította. Ehhez járult, hogy a magyar koronáért versengő királyok is rajta voltak, hogy a reformácziót gyökerestől kiirtsák. Mindamellett elég jó ok van azt állítani, hogy Dévai Biró M. 1531-ben Buda megfogyatkozott lakosai közt talált egy kis csapatot, mely az evangéliumhoz híven ragaszkodott. 1541 után, pedig a mikor Buda teljesen a félhold uralma alá került, rohamosan fejlődött a reformáczió úgy Budán és környékén, mint az ország többi részében. — Szerző valószínűnek tartja, hogy a század közepén (1551) szervezkedtek rendes gyülekezetekké a javított vallásnak Budán és Pesten lakó hívei, habár rendes lelkészekkel mindkét városban csak később találkozunk. Pest első lelkészének SéUyei (Szilágy A. szerint Belláni) Tamást mondja, (1562); ugyanekkor itt tanitóskodott Skaricza Máté.' A második lelkész Csanády János volt. Buda első protestáns lelkészéül Pest hi Anthemius Jánost említik krónikáink (1570). Az 1676-dik évről pedig már Szooáthi Gáspárt említi Lampe budai lelkészül. Ettől kezdve aztán félszázadon át ismeretlenek a két város lelkészei. 1623, illetőleg 1628 utáni időből fennmaradt több prédikátor neve. 1684-ben, mikor Lipót hadai Pestet a töröktől visszafoglalták, a pesti református egyház kitörültetett a református gyülekezetek sorából. A budai egyház két évvel még tovább élt. Buda visszavétele után csakhamar meg kelle semmisülni ennek is. Buda várába jezsuiták telepedtek s a királyi trónon I. Lipót ült, a ki egészen Kolloides bibornok befolyása alatt állott. A protestánsok szomorú helyzetét egészen megvilágítja I. Lipótnak 1703. okt. 20-án kelt, Budát és Pestet többféle kiváltsággal megajándékozó oklevele, melyben a többek között ez foglaltatik : „Egye-
