Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-07 / 32. szám

Kilenczedik évfolyam.

32. szám.

Pápa, 1898. augusztus 7.

JL. lap szellemi részét illető közlemények a

szerkesztőségkéz

Kis József

felelős szerkesztő czimére küldendők.

Az egyház és iskola köréből.

i dMntiíli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye.

Megjelenik minden vasárnap.

■A-z előfizetési dijak

(egész évre 4 frt, félévre 2 frt), Hirdetések, reolamatiők

Faragó János

főmunbalárs ozimére küldendők.

Csakugyan dissolutió-e hát!

(Vége)

Már egy Ízben — ha jól emlékszem — kifejezést bátorkodtam adni e nézetemnek. Még gondolatban sem akarok azonban vétkezni azok ellen, a kiknek neve, működése összefügg felekezetűnk újabb történelmével, a kiknek egyikéről találólag jegyezte meg az erdélyi egyházkerület püspöke, hogy az a református egyház legelső papja, eléggé érezhetik önbecsüket ők maguk, a kik ellen a kifogásnak még csak árnyéka sem emelhető. De bizony-bizony a jelentékeny rész kivonja magát az egyház közérdekéből, nem sokat törődik felekezete ügyeivel, legfeljebb criticus szemekkel nézi annak életjelenségeit, a hiányokat, mulasztásokat nagyítva szemléli; kárhoztatni, elitélni kész; szemet huny ellenben a kiemelkedő mozzanatok előtt, azokat észre nem veszi, érdemük szerint nem méltatja, látja, tudja a sebeket, érzi hogy orvoslásra lenne szükség, de gyógyítani, hegeszteni nem siet.

Pedig mi királyi, lelki nép, egyetemes papság vagyunk. Hitfelekezetünk egyetemének kincsekkel, drágaságokkal — erkölcsi, szellemi értelemben — ékeskedő középülete csak is a világi elem tevékenységével, odaadó munkálkodásával építhető, alkotható meg. Egyikünk épit az igének, a szónak lelkesitő érejével, a másikunk példájával, hitét igazoló jó cselekedeteivel, a nemes czélok, magasztos intézmények pártolásával, felállításával, legfőkép pedig hitéhez, vallásához való ragaszkodásával, s annak tettekben is bebizonyitásával. Az igehirdetést—bár más alakban —gyakorolhatja a világi elem is, a sacramentumok kiszolgáltatását kivéve közös, széles a munkatér; a cura pastoralis nemesebb értelemben vett kötelessége és joga ép úgy vár az egyházi, mint a világi elemre is, mert mi

egyetemes papság vagyunk, úgy kellene lenni, hogy közülünk mindegyik hirdetője legyen szavaival, cselekedeteivel a krisztusi igazságoknak, felekezete magasztos tanainak!

Mondják meg nekünk hibáinkat, gyengeségeinket: szivesen vesszük, meghallgatjuk az észrevételeket, sőt kötelességünk is meghallgatni azokat, bizonynyal hatni fog a figyelmeztetés, hiszen a jóakarat, az egyház iránti meleg érdeklődés sugalja azt. De engedje meg a világi elem, a mely mindenha támasza, oszlopa, védője, sokszor büszkesége volt felekezetűnknek, ha mi is megkérjük, hogy nagyobb odaadással, tevékenyebb közreműködéssel támogassanak, sőt vezessenek, irányítsanak bennünket. Egy-egy lelkes szó, egy-egy buzdító odaadó póldaadás, idejében alkalmazott áldozatkészség, a közügynek lelkes önzetlen szeretető, csudákat mivelhet, hegyeket alkothat. Kerületünk bölcs vezére röviden, de velősen szabja meg az irányt, mondja ki a vezérelvet, mikor ezt mondja — sajnálom, hogy szó szerint nem idézhetem — tegye meg mindenki kötelességét, a ki pedig tenni nem akarja, az szégyelje magát.

Elszomorító látni, hogy intelligens, irányitó, vezető férfiaink jelentékeny része mennyire kivonja magát az érdekközösség, a vallására, feiekezetére büszkeség érzetének felemelő, lelkesitő ereje, befolyása alól. Közügyeinkkel keveset törődik, isteni tiszteleteinket elvétve, ha látogatja, vegyes házasságban élő gyermekeinek vallásunk részére megtartásával annyit sem törődik, a mennyit már csak ősei iránti kegyeletes érzéséből kifolyólag törődni, érdeklődni kellene.

Jól tudjuk, hogy elmúltak azok az idők, mi-32;