Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-07 / 32. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

514

513

kor Bethlen, Rákóczi, Bocskai, még táborozásokban is magukkal vive, olvasgatták a bibliát s hallgatták udvari papjaik tanításait; nem követelhetjük azt sem, hogy mindenki úgy cselekedjék, mint megelőző honvédelmi miniszterünk, ki gyermekeit kézen fogva, csaknem minden vasárnap látható volt a templomban; de azt kérnünk, óhajtanunk szabad, minden református embertől, hogy becsülje, szeresse vallását, ragaszkodjék ahhoz, s mutassa ki, hogy ő nem szégyenli a Krisztus evangéliumát, gyermekeinek se engedi azt cserélgetni, váltogatni, mint a ruhát. Azt kérhetjük, kívánhatjuk, hogy önérzettel vallja magát reformátusnak, tartsa dicsekedósének, hogy egy olyan felekezet tagja lehet, mely a mellett, hogy a haladásnak, józan felvilágosodásnak barátja, melegágya s a melynek czólja, eszközei, múltja, történelme, egész működése eiválhatlanul van összeforrva édes hazánk egész életével, virágzásával, egyszersmind eszményi, tiszta igazságokat, a hivő lelkek boldogitására alkalmas tanokat hirdet; hirdeti a megfeszített Krisztus tudományát, hirdeti a maga eredeti tisztaságában, fenséges egyszerűségében*).

Ennyi az a mit kérünk, amit óhajtunk: több vallásos lelkesedés, önzetlenebb, közvetlenebb közreműködés felekezetűnk nagy czéljai, magasztos missziója érdekében. Mint vezérek, de ha kell mint közkatonák, sorakozzanak a zászló alá, melyre a legnemesebb, legmagasztosabb jelszavak a haza boldogsága, az emberiség boldogitása, a krisztusi igazságok megvalósítása vannak felírva, lelkesítő jelige gyanánt. Vezessenek bennünket, lelkesítsenek, buzdítsanak, intsenek ha lankadunk, vegyék, lobogtassák maguk a zászlót, ha tán avatatlan kekekbe került az, csak velünk egy sorban, egy lélek, egy akarat által lelkesítve küzdjenek. Meglehetünk győződve, hogy elhallgatnak akkor a jóslatok, megszűnik a kétségeskedő sopánkodás, nem fogja senki emlegetni a dissolutiót, mert közös erővel, egyetértő munkálkodással az emberiség józanságába, a fejlődés, az örök logika megmásithatlan törvényeibe vetett hitünknél fogva egy ily vallásnak jelene, jövője van, sőt kell, hogy azé legyen a jövő! Patay Károly,

*)Talán még azt is megvárhatjuk, hogy a finomság, az öszszeférhetőség, az elfogulatlanság színe kedvéért ne legyezgesse, ne mentegesse társadalmi érintkezései közben a mi ős ellenségünk, az ultramontanismus körében felmerülő szégyenletes hibákat, a miknek szülőoka nem az egyén természetes gyarlósága, hanem a tarthatatlan rendszer; s világosítsa fel erről azokat, a kikkel nekünk se személyesen, se irodalmi utón nincs ■módunkban találkoznunk. S z e r k.

Indítvány.

Az egyetemes közalap végrehajtó bizottsága megállapította „A lelkészi jövedelmek uj kimutatására szolgáló jelentő iv“ szövegét s a „II. Levonandó kiadások“ 30. folyó sz. alatt felvette az utasításba a vny ugdijintézeti évi járulék“ - otj vagyis felvett törvény alapján egy olyan tételt, a mely ma az egész magyar reform, egyházban csak a békésbánáti egyházmegyében létezik, a többi ö6 egyházmegyében levő lelkészeknek pedig legfeljebb csak kegyes óhajtását képezi, mert országos lelkészi nyugdíjintézetünk nincs. Felújítom azért a régóta felszínen levő nagy fontosságú kérdést és egy országos lelkészi nyugdíj intézet felállítását sürgetem. Sürgetem azon egyszerű okból, hogy a mi edddig a legnagyobb mértékben akadályul szolgált az 1883. óta húzódó s utóbb a napirendről levett kérdés keresztülvitelében, a fődolog, a pénzügyi rész a kongrua törvénnyel megvan oldva, mert az állam a 800 írton alul levő lelkészi javadalmak után esedékes nyugdijjárulékot — miután ez a meglevő fizetésből levonható — kifizeti, a 800 írtnál magasabb fizetésen levő lelkészek pedig ezen újabb terhet elviselhetik. Sürgetem , mert egyházi törvényünkben a közalap feladatai közé ez is felvan sorolva, de azt abban hiába keresem, hogy a theologiai tanárok nyugdijához a közalapból adni kell, pedig látom a konventi jkönyvből, hogy évi 5 ezer forint már-már csaknem megszavaztatott, pedig a theol. tanárok nyugdíjintézete nem segélyezhető, hanem igenis egy országos lelkészi nyugdíjintézet s abba a theol. tanárok, lelkészi jellegük révén, beléphetnek. Sürgetem egházaink jól felfogott érdekéből. íme a határozati javaslat:

Tekintettettel arra, hogy az egyházi törvény 259. §. e) pontja szerint az országos közalap feladatai közé vau sorozva „a hivatalviselésre képtelenné vált lelkészek nyugdíjazásáról való gondoskodás,

tekintettel arra, hogy a törvény 270. §-a az egyetemes konventnek feladatává tette, hogy a hivitalviselésre képtelen lelkészek nyugdijintézétének kérdésével tovább foglalkozzék, s erre vonatkozólag készítendő végleges tervezetét minden esetben terjessze a közelebbi rendes zsinat elé,

tekintettel arra, hogy magának közegyházunknak kiváló érdekében áll a hivatal viselésre képtelenné vált lelkészek nyugalmazása által mindenütt módot és alkalmat nyújtani arra, hogy az igehirdetésre és az egyházi közigazgatásra az egész vonalon megfelelő erők álljanak rendelkezésre, —

tekintettel arra, hogy a lelkészi javadalmak kiegészítéséről szóló törvény ezen czél megvalósítását jelentékenyen megkönnyítette akkor, midőn a nyugdijintézeti évi járulékokat a levonandó kiadások közé felvette, s ez által elérkezett a jó alkalom arra, hogy az országos törvény által nyújtott kedvezmény áldásait nemcsak a lelkészi karnak, hanem magának közegyházunknak jól felfogott érdekében is egy országos lelkészi nyugdíjintézet felállításával közhaszonra fordíthatjuk:

mondja ki a közgyűlés, hogy egy országos lelkészi nyugdíjintézet minél előbbi felállítását egyetemes egyházunk és a lelkészi kar közös érdekében állónak tartja