Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-03 / 27. szám
Kilenczedik évfolyam. 27. szára. Pápa, 1898. julius 3.-----------------------------A lap szellemi részét illető közlemények a, szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesz! ő ozim('re Itüldendők. ■& ----------------------------- « Az egyház és iskola köréből. Ä tatai cv. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. —IHfc-f— Megjelenik minden vasárnap. «----------------------------* Az előfizetési dijait (egész évre 4 írt, félévre 3 írt), hirdetések, reclaim atióli Faragó János főinunkat árs czimére k üldendők. *----------------------------- *• A református tanárképzés fontossága. Lapunk más helyén közöljük a tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesületnek a tiszántúli ev. ref. egyházkerülethez intézett azon kérvényét, hogy a református tanárképzés előmozdítására a saját körében is tegyen lépéseket s az egyetemes konyent útján hasonló intézkedésre hívja fel a hazai ev. ref. egyház többi kerületeit is, A kérvényt Dóczi Imre, a tiszántúli ev. ref. középiskoláknak most választott, derék felügyelője s S. Szabó József, kinek neve az egyházi irodalom terén eléggé ismeretes, írták alá, mint az egyesület elnöke és jegyzője; de már most kijelentjük, hogy annak minden egyes pontját mi is aláírjuk, aláírhatja velünkegyütt minden, vallását és egyházát igazán szerető, azok jövőjét szivén viselő református ember. Mi tette szükségessé ezt az indítványt? Mi győz meg bennünket is annak üdvös, sőt szükséges voltáról ? A református érzület és gondolkozásmód hanyatlása felekezeti középiskoláinkban. Ez az, a mi állandó panasztárgyát képezi manapság egyházi és világi köreinkben. Hogy az egyetemes egyház azokért a nagy áldozatokért, melyeket sokszor a maga megerőltetésével hoz középiskoláira, igen kevés, legtöbbször épen semmi kárpótlást sem kap. A református szellemet s mindazt, a mi anyaszentegyházunk életének és virágzásának alapföltételét képezi, nem látjuk életerősen lüktetni felekezeti középiskoláink falai között Ez tette szükségessé, ez teszi .indokolttá a tiszántúli ev. ref.tanáregyesület indítványát; ez szerzi meg számára a mi szavazatunkat is. Önkénytelenül felmerül most a kérdés: «Mi az oka, hogy felekezeti középiskoláink falaiközött nincs meg kellő mértékben a református szellem s anyaszentegyházunk intézményeinek szeretete és ápolása ?» Sokan az államsegélyt teszik érte felelőssé. E kérdéssel már többször volt alkalmunk lapunkban foglalkozni; álláspontunk is eléggé ismeretes: Miután azon források, melyekből a prot. gymnasiumok egykor táplálkoztak, az újabb időkben jórészt kiapadtak, azon követelményekkel szemben, melyeket az 1883 XXX. t. ez. a mi intézeteinktől is megkívánt, mást alig tehettünk, minthogy elfogadtuk az államsegélyt. Szerencsés az az intézet, mely a változó idők megváltozott viszouyai között is meg tud élni a maga emberségéből; de az államsegély elfogadását nem tartjuk nagy veszedelemnek, olyannak semmi esetre sem, mely már magában is veszélyeztetné intézeteink református szellemét. Miben is érvényesül az állami befolyás államsegélyes gymnasiumainknál ? Első sorban abban, hogy az élvezett segély mekkoraságához képest a miniszter nevez ki néhány tanárt, de mindig a fentartó testület ajánlatára. Elismerjük, hogy ez nagy áldozat, de enyhiti az a körülmény, hogy ama tanszékeket, melyekre az államkormány nevezi ki a tanerőket, mindig maga a fentartó testület szabja meg s olyan tanszékek betöltését, mintp. o.. a történelmi, a magyar irodalmi tanszék, melyet mindenáron tősgyökeres református emberre és református szellemben felnőtt tanárra kell bízni, — az államkormány soha sem kívánja magának. Sokkal fontosabb és sokkal mélyebben belenyúl felekezeti intézetünk belső életébe az a körülmény, hogy az államsegélyes gymnasiumok az állami tanterv szerint kénytelenek tanítani. Ennek a jognak a feladását mélyen sajnáljuk; de a mitaz emberek elrontottak, az idő e téren is megorvosolja: közismeretü dolog, hogy az újabb államiC tanterv másolata a mi felekezeti tantervűnknek. Az sem baj, hogy csak az államkormánytól elfogadott tankönyvekből taníthatunk; csak arra ügyeljünk, hogy jól válasszuk meg a tankönyveket, ne csak nemzeti, de protestáns felekezeti szempontból is vizsgáljuk meg az illető tankönyv szellemét. Aztán nem is a tankönyv a fő, a fő a tanár,, az ő szelleme. Az Önt lelket a tanításba, az adja meg színét, zamatját. A milyen szellemben nevekedett a tanár, olyan szellemben neveli tanítványait is.
