Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-19 / 25. szám
Kilenczedik évfolyam. 25. szám. Pápa, 1898. junius 19. .A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőségkéz Kis József felelős szerkesztő czimére küldendők. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap.-Az előfizetési dijak (egész évre 4 frt, félévre S2 frt), Hirdetések, reclamatidls Faragó János fo'munkatárs ozimére küldendők. Köztudomású dolog, miszerint a legalacsonyabb fizetésű néptanitók anyagi helyzete a közelebb múlt évek lefolyása alatt kisebb-nagyobb mértékben javult; a jelen év utolsó negyedétől kezdve pedig, ötödéves korpótlék czimén, a legalább 5 év óta szolgálatben levő tanitók mindnyájan nyernek némi fizetésjavitást. De ha valaki azt mondaná, hogy már ezentúl a tanitók nem panaszkodhatnak: annak —fájdalom! — még mindig ellent kellene mondanunk. A tanitók nagyrésze a mai helyzettel nem lehet megelégedve, s különösen nem lehetünk megelégedve mi, protestáns felekezeti néptanitók. A 400 forint fizetésminimum (mely azonban az állami tanitók javadalmazásának fokozatos emelése mellett ismét hátramaradást fog jelenteni) nekünk talán kivétel nélkül meg van ugyau adva, de a legtöbb esetben nincs biztosítva részünkre a szerény fizetésünknek megfelelő nyugdij-igóny. E tekintetben nagyon is éreznünk kell, hogy mi az államnak csak mostoha gyermekei vagyunk, Az 1891. évi XLIII. t. ez. végrehajtása tárgyában 29751/1893. sz. alatt kiadott magas miniszteri rendelet folytán az úgynevezett kántortanitói állomások javadalmait szétválasztották; a mindaddig egységes javadalmi összegek ketté lettek hasítva, külön tanítói- s külön kántori javadalmakra. Ezen szétválasztás reánk, felekezeti «kántortanitókra» sérelmes helyzetet idézett elő, mert az ugynevezett kántori részét az 1893. évi XXVI. t. ez. végrehajtása alkalmával a tanítói fizetésbe beszámították ugyan, de már a nyugdíj összegének megállapításánál ugyanazon részt figyelembe nem vették. A történeti hűség szempontjából meg kell jegyeznünk, hogy a törvény szentesítése után nyomban a teljes fizetés beszámíttatott; az adóhivatalok ez alapon ki is rótták a járulékokat; ezeket több tanító a kirovás után be is fizette. (Sőt van, a ki jőhiszemüleg ma is úgy fizeti). A kántortanitók dolgát tulajdonképen nem e törvény, hanem egy későbben kiadott rendelet rontotta meg! Világos, hogy miként amott a beszámítás, úgy az utóbbi esetben a be nem számítás a kántortanitókra nézve egyaránt veszteséget jelent és a két eljárás, egymás mellé állítva, a következetlenség bélyegét is magán viseli. Sérelmesebbé teszi a szétválasztás által előidézett helyzetet azon kulcs, mely szerint a «közös» javadalomnak fele tanítóis fele kántori fizetésnek van minősítve; pedig nálunk, protestánsoknál, a kántori teendők a tanítói teendőkkel egyenlő erőt, időt s fáradságot nem igényelnek. Ez a szétválasztás még az iskolafentartó egyházakra is hozhat kellemetlenségeket, ha pl. a népiskolák általános államosítása esetén oly áramlat kerülne felszínre, mely a kántortanitói javadalmakból «külön tanítói javadalom» czim alatt kimutatott részt az állam rendelkezése alá vonni akarná. Minthogy kántori nyugdíj-intézetünk nincs, s annak felállítására az ily dologhoz szükséges anyagi erő hiánya folytán gondolni sem lehet: a kántortanitók, amennyiben fizetésűk 300 forintnál magasabbra emelkedik, fizetésök ezen a «többlete» után a nyugdij-igényt azon esetben, ha kettéválasztás folytán tanítói fizetésnek «minősített» rész 300' forintot meg nem halad teljesen-, a kantorinak minősített részt illetőleg pedig minden esetben menthetetlenül elveszítik; ellenben egy az övékkel egyenlő összegű fizetést élvező községi vagy állami tanító egész fizetésének beszámítása nyomán 4—5 — 600 forint nyugdíj összegre nyer igényt. És mi, protestáns magyar néptanitók, csak azért vagyunk ily érzékenyen sújtva, mivel mi a nemzeti népuevelós ügyét «felekezeti keretben» szolgáljuk! A vallás- és közoktatásügyi nagyméltóságu. miniszter ur kegyes volt kijelenteni, hogy ő előtte, nem az a fődolog, miszerint az iskola álla miközségi- vagy felekezeti jellegü-e, hanem: hogy jó iskola legyen! Ezen kijelentés egyranguaknak ismeri el az állam-, a községek- vagy a hitfelekezetek által fentartott népiskolákat. Köszönet és hála a szép szavakban nyújtott elismerésért, de ha 25 A kántortanitók nyugdíj-ügyéről.
