Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-19 / 25. szám
399 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 400 a munka egyenlő mérték szerint értékelhető, ennek a körülménynek méltányos következménye csak az lehet, hogy a munkás fáradságának megjutalmazásábau is egyenlő mérték legyen alkalmazva! De az úgynevezett kántori javadalomrésznek a nyugdijösszeg megállapításánál figyelmen kivül hagyása az ugyanazon felekezeti népiskoláknál alkalmazott tanítók helyzetében is szembeszökő viszszásságot hozott létre. Legtöbb esetben ugyanis a több osztályt vezető, idősebb kántortanitónak nyugdij-igénye csak 300 forint törzsfizetés arányában van megállapítva, holott teljes fizetésének összege jelenleg 4—5- s talán 600 forint; az ugyaüazon iskolánál alkalmazott másodtanitó pedig kezdettől fogva 400 forint aráuyában bír nyugdíj-igénynyél, mert az ő fizetése teljesen beszámítandó «tisztán tauitói javadalom.» A felekezeti népiskoláknál országszerte leginkább érezhető tanitohiány, ('melyen a felekezeti népoktatás szempontjából képzőintézetek s ösztöndíjak állításával alaposan segíteni alig lehet!) azon körülményből ered, miszerint a tagadhatlauul több oldalú elfoglaltsággal járó hivatalt viselő felekezeti «kántortanitók» nyugdíjügyének állása ez idő szerint a más jellegű iskolákban működő kortársaikéhoz mérten nagyon is hátrányos. A mostani nyugdíj-rendszer csak arra jó, hogy az uj tanitónemzedék javarészét a községi- s különösen az állami iskolák részére biztosítsa. A felekezeti tanítók háttérbe szorítása végső eredményében a felekezeti népnevelés ügyének háttérbe szorulásához fog vezetni. Hogy a tauitói nyngdij-ügyben a kántortanitókkal szemben gyakorlatban levő mostoha eljárás módosuljon, az nemcsak a kántortanitóknak, hanem iskolafenntartó egyházainknak is érdekűkben áll; s ezen ügy méltó arra, hogy Anyaszentegyházunk Őrállóinak becses figyelmüket is magára vonja! Azon körülmény, hogy a felekezeti tanítók nagy részének nyugdij-igénye a törzsfizetésből csakis 300 forint minimális öszzegnek számítása alapján vau megállapítva, anyagi szempontból is sérti iskolafenntartóink érdekeit. Ugyanis az iskolafenntartók minden tanítói állomás után kivétel nélkül 12 forint járulékot tartoznak évenként befizetni az országos tanítói nyugdíj-intézethez; ezen felül fizetik még a tanítók a biztosított nyugdíj-összegnek 2 százalékát. Az iskolafenntartók és a tanítók által évenként befizetett járulékok összegét úgy tekinthetjük, mint a nyugdíjért fizetendő biztosítási dijat; s ha ezen évjárulékokat a kilátásba helyezett nyugdíjjal összehasonlítjuk, úgy fogjuk találni, hogy a legmagasabb összegű nyugdíj a legalacsonyabb díjtétel mellett, s a legszegényebb nyugdíj a legmagasabb díjtétel mellett van biztosítva. Ezen visszásság az ötödéves korpótlékoknak beszámítása folytán időről-időre némileg enyhül ugyan, de megszűnni nem fog s elvégre is változatlan marad, hogy legszegényebb egyházaink folyvást épen olyan mértékű évi adóval növelik a nyugdíj-alapot, mint a legvagyonosabb iskolafenntartók és mégis a falusi «kántortanitó» szolgálatképtelensége esetén nyugdíj czimen csak alamizsnát kaphat, mig azon községi és állami tanító, ki tán kevesebb fáradsággal járó hivataloskodása alatt magasabb jövedelmet élvezett, a mi szegény egyházaink által tett befizetésekből is nyeri az ő c teljes> fizetéséhez arányosított magas nyugdijat. Az volna helyes, hogy minden iskolafenntartó azért fizetne évi járulékot, hogy az ő befizetésének erejéig azon egyének helyzete javuljon, ki egy életen át az ő javáért küzdött, fáradott. Micsoda visszás dolog az, hogy a gyengék áldozatának, gyümölcsének egy része az erősek javára jusson? Hiszen az állam által a nyugdíj intézetnek adott 150000 forint évi segély után uyujtható előnyök is, méltányosság szerint, inkább a gyengéket illethetnék, mint az erőseket! Mig falusi szegény egyházaink, amelyek csekély kivétellel kántortanitói állomásokat tartanak fenn, a nem felekezeti jellegű iskolák fenntartóival egyenlő évi fizetésekkel növelik az orsz. tanítói nyugdij-alapot: addig nemcsak méltánytalan, hanem határozottan igazságtalan dolog az, hogy az országos nyugdij-alap jótéteméyeinek terített asztalánál épen a kántortanitók legyenek «sarokba szorítva!» A kántortanitók azon esetben, ha egész fizetésükhöz mért nyugdíjra nyerhetnek igényt, a megfelelő arányban emelkedő évi járulékot épen oly szives-örömest befogják fizetni, mint az állam által velők szemben ez idő szerint oly nagy előnyben részesített kartársaik. * Az orsz. tanítói nyugdíj-törvény tudvalevőleg 10 évenként, s igy legközelebb az 1901-ik évben revízió alá kerül. Reméljük, hogy az uj törvény a teljes nyugdíjra jogosító 40 éves szolgálati idő tartamának megrövidítése; az iskolakötelezettekre rótt 15 kros nyugdij-adó eltörlése s a kántortanitók nyugdijának az ő teljes fizetésük arányában leendő megállapítása által a mostan érvényben levőnél kedvezőbb lesz. Ebben az irányban való szives közreműködésre kérik s kérjék minden alkalommal a tanítók népnevelós-ügyüuknek minden igaz barátját! T. K. Püspöki látogatás a belsösomogyi ev. ref. egyházmegyében. XV111. Somogy-Szob, Alsó-Segesd, Ötvös-Kónyi. Május 5-én, komor felhők borították az eget és sürü cseppekben kezdett hullani az eső. A terminus ki volt tűzve, várni nem lehetett, s mire fél 9 órakor útnak indultunk Somogy-Szobba, hová Alsó-Segesd és Otvöskónyi egyházak hivattak be, hatalmas záporeső esett. Nagyon kellemetlen volt az utazás, mindamellett
