Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-22 / 21. szám
333 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. szép fiatal fákkal, cserjékkel, üde zöld pázsittal, tekervényes utakkal. A sudaras keresztes fenyő, a szép lombozata platán, a piramis alakú disz berkenye, a hatalmas lombsátorral büszkélkedő harsak, egyenesen növő vadgesztenyék, az örök zöld cupressusok számtalan fajai, száz és száz díszcserje, mogyoró, orgonabokor, rózsa, itt egyenes sorban, amott ügyesen összeállított csoportokban díszeleg már e nyáron. Hát még majd 10 év múlva! Bizony, alig lesz az országban páija. Ligeteivel, csendjével igazán a múzsák otthona. Maga az impozáns épület vörös tégláival messze tekint. Ablak szemei túl néznek még az országon is; a Dráva túlsó partján lakók is látják hatalmas tetőzetét. Valódi végvára a magyarságnak. — Erősebben védi bástyáknál, ágyuknál, manlichereknél s a fegyveres vitézek százezreinél. Csokonaink, mikor 100 évvel előbb itt andalgott, hallgatva a patak csergését és a rezgőnyárfa susogását, megálmodta-e ábrándozó leikével ezt előre ? Mégis csak jó volt a mi magyar ref. egyházunknak legdrágább gyermekét, főgimnáziumait, beházasitani a magyar nemzeti állam családjába s elrepíteni bájos, hajadon leányát az államsegélyt. A hozomány nem megvetendő. Az anyós se harapós; úgy látszik, megbecsüli a szegény vőlegény tisztességes igyekezetét. A következmény mutatja, hogy felesleges volt azok aggodalma, kik féltek, hogy majd a gazdag menyasszony nyakára ül a szegény vőlegénynek. A csurgói főgimnázium is első sorban az államnak köszönheti felvirágzását. Az a monumentális s minden kényelmet megadó épület, az egész berendezés, mind hozomány. Igazán csinos kis összeg. Mutatja, hogy a magyar állam tudja, érzi, hogy sokkal tartozik a protestáns iskoláknak azért a sok áldozatért, mit a magyar kultúra érdekében hoztak. Bizony ideje is már, hogy a régi ellenszenvet jó indulat váltsa fel. A szépitési munkálatoknál is akadt patronus. A nemes alapitó Festetich György gróf dédunokája Tasziló herczeg mintaszerű faiskolájából kocsi számra hozták a szebbnél szebb iákat, cserjéket teljesen ingyen, csak el kellett ültetni * * * Köztudomás szerint az idén ünnepli a b.-somogyi egyházmegye főgimnáziumának 100 éves jubileumát. — Ezen alkalomra az egyházkerület részt akarván venni egyházmegyéje örömünnepében, Csurgón fogja megtartani évi rendes közgyűlését. A közgyűlésre, jubileumra egész szépségében és teljes erejében akar tündökölni a főgimnázium. Ezért folyik a lázas munka a szépítés körül. Hisszük, hogy teljes lesz az elismerés, őszinte öröm tölti el a kerület minden tagját, még a legmagasabb állásunkat is, midőn a magyar kultúra eme végvárát ünnepelik. Teljes önérzettel mutathatja be az egyházmegye legdrágább kincsét. Az önérzet j -gosultságát fokozza az a sok aggodalom és gond, mely a megújulás korszakában anynyiszor véste mély barázdáit a fentartó testület hom-334 lokára. Szinte mosolygunk ma már rajta, hogy még másfél évvel ezelőtt is az igazgató tanács kiváló elnöke ezzel kezdte és végezte minden beszédjét; „Én ugyan mindig mondtam, hogy ne építsünk . . .“ : pedig akkor mindnyájan éreztük, hogy komoly háttere van e szavaknak. Az egyik igazgató tanácsos meg nyíltan hányta szemére a tanári testületnek, hogy belekergette az építkezésbe az egyházmegyét. Szegény vádlott, kénytelen volt felsőhajtani, mit hajdan Luther mondott Bölcs Frigyesnek; „Vagy nekem volna annyi hatalmam, mint Felségednek, vagy Felségednek annyi hite mint nekem, másként folynának a dolgok!“ Csakugyan a hit nem csal. Ma már teljes a kitartás diadala minden ponton. A diadal oroszlánrésze mindenesetre a fentartó testületé és az igazgató tanácsé. * * * „De vagyon valami kevés panaszom ellened“ nagytiszteletü és Tekintetes fentartó testület. Majd a nagy ünnepségek alatt kérdik tőled, miféle ódonszerü épület van ott a templom átellenében? Es te büszkén felelsz: az a régi gimn. épület. Egy század nyomja ócska falait. Apáink, nagyapáink ott szívták magukba a tudományt, a haza és egyházszeretetet. Egy századdal ezelőtt a legnemesebb gróf, a hires Festetics György építette s adta nekünk, s apáink hagyták ránk örökségül. Helyes! . . . S ha kérdik, mi most? Mit felelsz? Félek, hogy hallgatni fogsz, nem tudsz rá semmit sem felelni. Merült fel egy szép terv; a közgyűlés magáévá is tette. Egy modern internátusról volt szó, mely jó felügyelettel, kényelmes voltával s olcsóságával ide, a szép, csendes, egészséges helyre fogja csalni messze vidék tanulni vágyó ifjait. Mi lett belőle? Elaludt. Úgy látszik mintha leglelkesebb barátai is elcsüggedve elálltak volna mellőle. Jó, tehát ejtsük el. De akkor mást kell gondolni! Az a hatalmas épület, már csak fináncziális szempontból is, üresen nem állhat. Ezt a kérdést okvetlen meg kell oldani és pedig minél előbb.— Valaki, lelkes ifjabb tekintély, vegye kezébe a dolgot. Úgy látszik, az igazgató tanács elnöke, minden fényes tehetségei mellett is idős már ily mozgékonyságot kívánó szerephez, s privát dolgai, egyházának ügyei túlságosan el is foglalják. Talán egy kisebb, könyebben mozgó bizottságra bízná a kérdés megoldását az ig. tanács s ennek az élére állítaná azt a . . , „Valakit.“ Csináljanak a várossal és az állammal egyetértve, egy polgári leány iskolát. Az intézet veteránja Héjas Pál vetette fel ez eszmét jubileuma alkalmából, s nem is volna rossz, ha megvalósulna. Vagy ha ez sem sikerül, adják ki bérbe; legalább jövedelmet hoz. Ezeket akartam elmondani szivem sugallatából a csurgói főgimnáziumról. Ha már megifjodott úgy e százados intézet, hogy e becses lapok olvasói még egy rövid hirecskében sem értesültek róla: utólagosan hadd fecsegtem légyen egv kicsit többet is, mint kellett volna. M.—
