Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-01 / 18. szám
279 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 280 a mikor eredeti rendeltetésüknek akarja visszaadni a közvagyonból kihasított területeket?! Ám de beledobták a társadalomba azt a hamis jelszót, hogy a szeknlarizáczió az egyházak teljes államosításával jár és igy inindeo autonómia megsemmisítésével. E hamis jelszót aztán némelyek ügyesen számító alkalmazkodásból, mások meg rövidlátásuk okozta ijedtségből felkapták. És most kezdi már hajtani boldog, boldogtalan; még előkelő prot. férfiak és lapok is. A dolog azonban nem úgy van. Jól megmondta Deák Ferencz, hogy mi a teendő. «Meg kell különböztetni, hogy mik az egyház valóságos tulajdonai és mik a státus tulajdonai.« Deák hát tudta, a mit különben ma is jól tudnak ezeren és ezeren, hogy van a római egyház kezén státus tulajdon is — és ki is merte mondani, a mit ma előkelő politikusaink nem mernek megtenni. De legalább hát hallgatnának! . . . «És ha ez meglesz különböztetve és a státus a magáét megtartja és használja: a másik elvételét azért is károsnak tartanám, mert akkor a státusnak kellene födözni a kultusz költségeit.» Igazán a haza bölcséhez illő beszéd. A máséhoz nem nyúlni, de a mi a közé, azt se engedni. Az egyházakat meghagyni „valóságos tulajdonaiké1, birtokában, a státust is a magáéban! Itt hát nem elkobzásról van szó, hanem a köz, az állam jogának érvényesítéséről. És igy nincs szó az autonómia megsemmisítéséről se. Az állam, illetőleg a törvényhozás nem akkor követ hát el jogtalanságot, a mikor azt a vagyont, a mi kétségtelenül az övé, országos kulturális vagy pedig emberbaráti czélok megvalósítására a saját kezelése alá veszi: hanem akkor, a mikor illetéktelen kézben hagyja. Igen, ez a jogtalanság; a kiváltságosok dédelgetése, a szegény adózók és a szenvedő testi és lelki betegek hátrányára. Vegyük fel, hogy annak az 1614,764 katasztrális hold birtoknak, a mi a római főpapság kezén van (Magyarországon) — ide nem számítva a szerzetes rendekét, az egyes lelkészek javadalmazására szolgálót és az egyes községek kezén levő birtokokot, — 6 írttal átlag 10 millió forint az évi jövedelme s hogy ennek csak fele illetné meg majd a birtokok elkülönítése után az államot: akkor évenként öt millióval kevesebb adót kellene bedoboHatni. Hát nem jogtalanság az •eddigi állapot? Nem a szegény adózók egyeues megkárositása-e? Szabad ezt tűrni az államnak? Hát nem azt kelleue-e tennie minden áron, Deák szellemében, a mit Ghiczy Kálmán mondott: «A kárt, a hátrányt, az igazságtalanságot, melyet az ország lakosságának egy-egy része ilyképen szenved, megszüntetni az államnak kötelessége s igy joga is.“ Nekünk, protestánsoknak pedig még más szempontok miatt se szabad Rádó féle nyilatkozatokat tennünk. Tudjuk, hogy a mi püspökeink és espereseink részére semmit se ad az állam; a maguk fizetéséből pedig se fényelegni. se a jótékonyságot úgy gyakorolni nem lehet, ahogy szeretnék s hogy mások is országszerte bámulnák. A világ pedig ma nagyon is hódol a pénz előtt. Naponként látjuk, hogy a legvakbuzgóbb püspökök, vagy néppárti kamarások és tisztviselők is szívesen érintkeznek a gazdag zsidókkal, csak a szegény utálatos. Ez az eljárás mutatja, hogy a «pénz becsület.« A római kath. főpapoknak is van hát becsületük, mert van nagy évi jövedelmük. Excellentiás úrrá lesz még a szószegő is és hódol neki a világ. Alig vet néhány ezer frtot iskolai czélra: már zeng a dicséret, iskolai téren szerzett érdemeiről. Mi tuezat-számra állíthatunk elő hasonlíthatatlanul érdemesebb férfiakat, mint a kik a r. kath. főpapok közül v. b. 1.1. lettek, de lett-e ezek közül azzá csak egy is ?! Nem, mert nincsenek palotáik, négyes fogataik, vadászkastélyaik, libériás inasaik. Le a bálványokkal! Aztán hát nem úgy van-e ma is, a mint volt a negyvenes években, a mikor oly igazán mondta Vukovics Temes megye követe, hogy a nagy birtokokban való elbizakodásra vezethető vissza, hogy a kath. klérus daczol minden közhatalommal, minden köztörvénynyel; az állam érdeke tehát azt követeli, hogy a fölösleges javak elvételével gyöngittessék meg ez az elbizakodott rend?!» Ezekben akartunk tiltakozni a Radó és Sz. F- féle veszedelmes irány ellem S. F. A lelkészi fizetések kiegészítéséről szóló törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása. Kiss Albert: A Ház előtt a törvényjavaslat két szövege van. Az egyik az eredeti, a másik a tárgyalás alapját képező, a bizottság által módositott törvényjavaslat Az első tárgyalásába még belebocsátkozni se hajlandó. A módositott javaslatot a függetlenségi párt nem tekinti ugyan olyannak, a mely az 1848: 20. t. czikknek megfelel, de ismerve a lelkészek helyzetét és a bizottság által elfogadott módosításokat, a javaslatot általánosságban elfogadják, de fentartják maguknak, hogy a részleteknél még egyéb módositásokat beterjeszszeuek. Tisza Kálmán : Az 1848: XX. t.-czikknek 2. igában lefektetett nagy és magasztos elvekhez és mind ahhoz, a mi azokból következik, és legalább föltétlenül ragaszkodom. azonban a 3. §. végrehajtására nézve, azt hiszem, nemcsak az én nézetem, de — legalább a mely felekezetek viszonyait ismerem, azoknak nézetei is sokban módosultak ; és épen azért látjuk azt, hogy felirataikban, határozataikban sohasem a 3. íj. végrehajtását, hanem a 3. íj. szellemében való eljárást követelik, mert a 3. ij-nak szószerinti végrehajtása csakugyan nem vezethet logicze másra, mint arra, a mire mindenütt a világon vezetett, oda t. i., hogy az egyházi czélokra forditott javadalmak az állam kezében egyesittessenek, lelkész és tanító quasi államhivatalnokká tétessék. — Ezt én legalább részemről — bármit mondjanak is mások — sohasem fogadhatnám el és egy nagy, általános veszedelemnek tartanám nemcsak jogi szempontból, de még kulturális szempontból is ; mert én, a ki az állam behatását mindenütt elismerem, a
