Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-01 / 18. szám
281 DUNÁNTÚLI PKOTESTaNS LAP. hol az okvetlenül szükséges, azt, hogy az összes magyar nemzeti fiatalság nevelése sablonszerüleg az állami hatalom kezébe központosítva legyen, kulturális szempontból sem tartanám helyesnek. Most, t. képviselőház, mielőtt tovább mennék, legelsőben is tiltakoznom kell azon feltevés ellen, mint hogyha ezen törvényjavaslat keletkezésének, beadásának indoka az egyházpolitikai törvények megalkotása miatt állott volna elő. De hát, uraim, bizonyítani is akarok. Első sorban is a lelkészi fizetések miben szenvedtek csorbítást az egyházpolitikai törvények által ? A stólában. Már most milyen az a stóla? Hol játszik nagy szerepet a lelkészi jövedelemben ? Ott, a hol a nagyobb, népesebb, erősebb egyházak vannak, a melyeknek lelkészei felülállanak azon, hogy reájuk ez a törvény vonatkozhassék. De különben is, hiszen méltóztassanak utána nézni, az egyházpolitikai törvények keletkezése előtt hosszú évekkel indult meg az egyházkerületi hatóságok részéről az egyházak érdekei iránti jogos igényeknek kifejtése, később sürgetése. Igaz, eleinte nagyon óvatosan és gyengén. Miért? Mert ezek a felekezetek mindig megszokták, hogy ott, a hol az államot bajban látják, ne akkor igyekezzenek a maguk követeléseivel is megszaporitani a bajt, de a mint az állam pénzügyi helyzete javult, mind sűrűbbé, mind sürgetőbbé váltak ezek a kívánságok. De külünben is ml, a mint azt már talán beszédem legelején is érintettem, a mit egyházunk számára és javára kérünk, még ma is az állam pénzügyi helyzetének teljes respektálásával tesszük, nem tesszük valami újabb alapon, hanem tesszük az 1848; XX. t.-cz. 2. §-oan lefektetett elvek alapján. És itt előzetesen legyen szabad megjegyeznem, egy tegnap, gondolom gr. Zichy János által felhozott eszmére nézve, a kitől különben meglepett, de köszönettel veszem, hogy a mi szegény, elhagyatott, önerejében nem bizó felekezetűnk autonómiáját hatalmas pártfogásába vette. Higyje el s nézzen vissza egy kicsit a történelemre, akkor meg fog róla győződni, hogy mi megfogjuk tudni védeni a mi érdekeinket, csakhogy soha sem állítjuk szembe azokat az állam érdekeivel. Már most legyen szabad még azt a kérdést érintenem, mert ez is szóba hozatott, végleges-e vagy ideiglenes-e ez a törvényjavaslat? Abból, a mit ez a töryényjavaslat megad a rec9pta religióknak, el nem vehet, annyiban végleges; de ha azt nézem, vájjon benfoglaltatik-e mindaz, ami az 1848: XX. t. czikk 2. §-a folytán méltányosan és jogosan igényelhető, akkor természetesen bele nyugszom, hogy ma csak ez legyen, de véglegesnek, olyannak, a mely minden továbbit kizárna, nem tekintem. És itt mindjárt rátérek arra is, a mi tegnap felhozatott s a minek az igazságát nem lehet megtagadni, hogy t. i. e törvényjavaslat által kétségtelenül nagyobb segélyben részesülnek az állam részéről oly egyházak, a melyek híveiket eddig nagyon gyengén adóztatták meg és kisebben azok, a melyek egyházi buzgóságból híveik adóterhét a lehetőségig felemelték. De, uraim, ezen azután oly módon segíteni, a mint gr. Apponyi Albert képviselő urnák különben igen tisztelettel fogadott határozati javaslata 28 2 mondja, hogy a törvény tárgyalása félbeszakittatván most, a kormány érintkezzék az egyházi főhatóságokkal, rögtönözve állapítson meg egy általános adótételt, mely azután szolgáljon mértékéül az adandó segélynek, ezt nem tartom lehetőnek. Ejőször nem tartom lehetőnek azért, mert ha akarjuk, amint én legalább akarom, hogy e törvény hatása már a jövő január elsején érezhető legyen, erre az idő maga ma már a túlságig rövid. Ez azonban mellékes. De hát nem akarhatom azért sem, mert az egyházi adózást rendezni nem lehet másként, mint ha az illető felekezetek, egyházak intézkednek először a saját körükben, hogy a saját törvényeik szerint is lehetőleg méltányosabb egyházi adóztatás hozassák be, azután összeállítják az egyes egyházakra vonatkozólag az adatokat, hogy mennyi hárul a legszegényebb egyházi tagokra egyházi teherként, az állami adók terheivel szemben és még azt is, hogy az egyes egyházak összes terhei hogyan hárulnak az egyházak összes híveire állami adóterheikkel.— Ezeknek az adatoknak összegyűjtése, összehasonlítása után lehet azután szó arról, hogy egy bizonyos általános szabályul szolgáló kulcs kerestessék a felekezeti hatóságok által, a kik azután a kormánytól, az államtól, ha ezekkel kimutatták az igazi szükségletet, igenis jogosan kívánhatják, a mint a pénzügyi helyzet engedi, hogy a mi azután hiányzik, az az állam által pótoltassák. De ez most rögtönözve nem lehet. Mert a kormány vagy a felekezetek általi rögtöni meghatározás ma teljesen igazságos nem is lehetne. De ki is volna e megállapodás véve az autonóm hatáskörből, a melyre pedig úgy látom, némelyek még ott is féltékenyek, a hol én azt legalább veszélyeztetve nem látom. Én tehát a javaslatot úgy a mint van, elfogadom. Elfogadom annyival inkább, mert, a mint fentebb is kifejtettem, ha nem old meg mindent, de Lgalább teljesíti azt, a mit saját egyházi hatóságaink mint legelső égető szükséget jelöltek meg. T. Ház! Bethlen András gróf azt mondja: megdöbbent a 9. §-tól és élénk, fiatal fantáziájában megjelenni látja a szolgabirót, kinek egy lelkész nem köszönt illendően és ezért elveszti a segélyt. Én nem tudom, miután ezen törvényjavaslat mindenütt, hol államellenes bűnökről és azok fenyítéséről van szó, az 1893 : XXVI. t.-cz. 18. §-ára hivatkozik, hol fedezte fel az én igen t. képviselőtársam azt a kellő köszöntésben nem részesülő s»olgabirót, mert ott ugyan komoly állami vétségekről, de^ ilyen nevetségss dolgokról szó sincs.' De hát mit mond a törvényjavaslat 9. §-a ? Először azt mondja: ilyen esetekben a miniszter jogosítva van felszólítani az illető egyházi főhatóságot a fegyelmi eljárásnak az egyház saját törvényei szerinti megindítására. Hogy ha a felekezeti hatóság megtagadja a fegyelmi eljárás megindítását, vagy ha megindítja ugyan, de a törvény értelmében nem jár el, akkor a miniszter megvonhatja a segélyt, de azért a fegyelmi bíróság egyéb eljárása érvényes, illetőleg, ha tetszik annak az egyháznak, felekezetnek az a lelkész, ha esetleg a büntető bíróság nem szól bele, hivatalban marad és még a segély megvonásánál is meg van adva a jog 30 nap alatt a közigazgatási bírósághoz folyamodni, a mely azután véglegesen dönt. Nohát, uraim, hogy ebben hol van az állami omis*