Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-24 / 17. szám

273

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

274

meg: Uram szemeimet, hogy beláthassak a lélek titkaiba, mert oly sokszor tévedtem is ezzel oly sokszor kárt okoztam. Segélj meg Uram ! Mert a menynyire ismerem magam, nem kíváncsiságból kérem ezt Tőled, nem azért, hogy az emberek szemében nagy legyek, hanem hogy a te evangéliumodat gy ülekezetem szüksége szerint hirdethessem. Nyújtsad nékem Szent Lelked ajándékát a lelkek és az emberek megismerésére, hogy e szent ismerettel őket megőrizhessem, miként te őrized őket, különösen pedig, hogy közelebb juthassak gyülekezeteim tagjaihoz és őket a te igéd erejével gyámolithassam, miként te mindeneket segítesz és gyámolitasz. Ámen.

Miként tehet szert egy lelkész az emberismeretre, a mely az igaz lelkipásztorkodáshoz szükséges? Joggal mondjuk: akarsz másokat ismerni, akkor ismerd meg előbb magadat. Mindenki, a ki őszintén és pártatlanul figyeli meg saját szivének mozdulásait, a ki magát nem áltatja s nem akarja önmagát megcsalni, tapasztalni fogja magán, s másoknál is a legtöbb esetben felismeri a büncsábitásait; mindenki, a ki saját lelkében engedi a kegyelmet munkálni, a legtöbb esetben más emberekre nézve is felismeri a kegyelem működésének útját. Ámde épen itt fenyegeti a veszély az emberismeretet és a lelkipásztori bölcsességet: ha tudniillik külsőképen mindeneket magához mérten Ítél meg. Ha nem tud nyugodni addig, mig mindeneket egyformára, a saját formájára nem alakit.

Az ilyeneket igen helyesen utasítjuk a szentiráshoz, a mely az emberi kebel legbensőbb titkait feltárja és szemeink elé állítja úgy a bűn, mint a kegyelem befolyása alatt levő különbező emberek typikus alakjait. Akarod az embereket megismerni és őket meggyógyítani ? Úgy mélyedj el annak igéjében, a ki az embereket alaposan ismeri és alapjukban képes őket meggyógyítani.

Ugyan itt arra is kell mutatnunk, ha az embereket ismerni akarjuk, akkor az emberekkel érintkeznünk is kell. De természetesen nem a felületes ismeretségből fejlődik ki az igazi emberismeret. Nem, hanem azon erős és mély viszonyokból, a hol úgy mondhatjuk szellemileg tettük őket magunkévá.

De ily módon még csak az első lépést tettük meg a lelkipásztornak szükséges emberismeret elsajátításához, — mert elvégre is a jellemnek az Isten lelke által való megszenteltetése által és Istennek az emberekhez való szeretetének megértése által juthatunk el reája. Az üdvösségben igen könnyen megfogjuk ismerni egymás szivét-lelkét, mert itt a szentség és a szeretet tökéletes. Midőn az Ur Jézusról az mondatik, hogy neki nem volt szüksége valamely ember felől való bizonyságtételre, mivelhogy mindeneket jól ismerne, azt hiszem, ezt nem az isteni mindentudásának kell tulajdonítanunk, mert azt letette, a midőn a szolgai formát magára vette, hanem tökéles emberi mivoltának, szent tisztaságának és mélységes nagy szeretetének, melyekkel intiutive betudott hatolni az emberi szivek redőibe. Valami ehhez hasonló fejlődik ki idővel minden lelkipásztorban, a ki az igazság lelkét az emberi lelkek iránt való igazi szeretettel követi az Urban, és szert fog tenni a tapasztalat által és tanulmány által támogatott intensiv emberismeretre, olyanra pedig, a mely csodálatos módon megtalálja mindenütt a helyes utat, a hol a „jártas psycholog“ tanácstalanul áll.

Kedves lelkipásztor társam! Töltsük meg lelkünket Krisztus szeretetével, — s az minket vidámakká, bátrakká és munkásokká teszen; az meg fog bennünket tanítani a valódi emberismeretre, hogy annál könnyebben segíthessünk embertársainkon. — Mindenki, a ki szeretettel bánik az emberekkel, foglyul ejtheti azokat és saját nézetét elsajátíthatja velők. (Bengel.)

J^Ejitoíog.

Pap Elek 1847—1898.

A zsigárdi ev. ref. gyülekezet húsvéti diadalénekébe nagypénteki gyászhangok vegyültek. Pál apostol buzgalmával, János szelídségével megáldott lelkipásztora : Pap Elek husvét második ünnepén virradóra a budapesti veres-kereszt egylet kórházában vesebajban meghalt. Megrendítő volt az ő halálának híre, mert jó szive nem akarván családját és gyülekezetét szomoritani, titkolta baját a meddig csak lehetett.

Halála előtt két héttel még nemcsak saját gyülekezetében végezte dolgait, hanem szomszéd lelkésztársát is helyettesítette egy temetésen. Bizony az ő halála figyelmeztetésül szolgál, hogy „vigyázzatok, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti órátok !u

Született 1847. jul. 6-án Kamocsán, a hol édes atyja Pap Ferencz lelkész volt, édes anyja Csóka Teréz volt. Iskolai tanulmányait egészen Pápán végezte. Még csak huszonegy éves, kezdő papnövendék volt, mikor édes atyja meghalt; hét — majdnem mind — kiskorú testvérének gondja egészen az ő és az özvegy édes anyának gyenge vállaira nehezedett. Küzdés, nélkülözés aggodalom volt az ő ifjú kora.

Theologiai tanulmányait 1871-ben elvégezvén, a szegény papnövendékek akkori legbiztosabb segély forrásához folyamodott: Ácsra ment három éves akadémikus rektornak. Ettől fogva kis testvéreinak atyjuk helyett atyjuk lett. Férfi testvéreit nemcsak segítette, hanem taníttatta is. Majd F.-Gelléren, Komáromban káplánkodott hosszabb ideig, továbbá Kis- Mányán és Jókán volt helyettes lelkész, 1883 óta pedig a népes, de árvíz és tűzveszélyek miatt anyagi bajokkal küzdő zsigárdi egyháznak rendes lelkésze.

1884-ben nőül vette Gaal Jolán müveit lelkű nőt, a kivel a legboldogabb családi életet éltek négy kis gyermekük társaságában, a kiknek most igazán elesett az ő fejük koronája, meghomályosodtak szemeik. Nem csak az ő, hanem mindnyájunknak szemeit könyek homályositották eí, látván a négy kis árvát, kik még fel sem tudják fogni veszteségük nagyságát.

Ilyen esetnél lehetetlen hálával nem emlékez-