Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-21 / 12. szám
191 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 192 vannak a bátor kirohanások. Eddig az új évi statisztikai adatokat a nagyobb egyházakról, mikor az egyházi lapok közölték, ki volt téve az át és kitérők száma is. S-eddig egyházunk előnyére mindig több volt az áttérők száma. Ez évben sem a budapesti, sem a debreczeui egyházból az át és kitérők száma nem lett közölve. Ebből én igen rosszat gyanítok. Azért mondom : itt a cselekvés órája. A közelmúltban egyházunk magas intéző körei sok nagy dolgokat hoztak létre egyetemes egyházunk javára. Ott vaunak: zsinati törvényeink, az országos közalap, az országos lelkészi gyámolda. Közelebbi jeleseink, egyházkerületünk vezérei sem szunnyadtak. Ott van: a gymnasiumi államsegély, a tanárok fizetésének emelése, az uj iskola építés, a leány internátus, a pápai tanitóképezde stb. Legyenek áldottak, kik ezeket kieszközölték! De most már következik a lelkészi javadalmak javítása. Javítva lett a tanárok, javítva a tanítók fizetése, talán itt az ideje, hogy a lelkészekért is történjék valami. Mindenféle állás fizetése javult, módosult a mai korhoz, csak a protestáns lelkészi állás dijjazásra marad úgy, mint 3—4 száz évvel ezelőtt. A kik mindenben a haladást hirdetik, azoknak dijjazása nem mutat haladást semmit. A püspöki jelentés II. 3 pont 2-dik és 4-dik bekezdéséban igértetik már némi gyógyszer a mi sebeinkre. — De ezzel sebeink egészen gyógyítva nem lesznek, mert ez igen vékony alamizsna. Az u. n. korpótlék által az összes tanári és tanítói kar örült a fizetésemelésnek, így kellene ezt az összes lelkészi kar örömére, — mint az egyetemes gyámoldát is — keresztül vinni. Az, hogy az esperesek kapnának állami subvencziót a többi lelkészek pedig nem, az keseredést szülne. Igaz, hogy roppant teendőket végeznek espereseink, de táradalmok némileg jutalmazva van az által, hogyha előbb nem, úgy esperes korukban a jobb gyülekezetek választják el lelkészekül, kevés kivétellel. A pápai egyházmegye nagytevékenységü esperesének nézetét a lelkészi fizetés minimumára teljesen magamévá teszem, a korpótlékot is az összes lelkészekre kiterjeszteném. Kedvezőbb körülmények a lelkészi fizetés javítására a mai időnél soha sem játszottak közre. Egyházunk iránt a magyar felelős kormány a legjobb indulattal van. — A képviselők közt számosán vannak, a kik ügyünket pártolják. A stóla megrövidítés pedig egész jogczim a kárpótlásra; a kath. kongruának az állam által történő rendezése meg példa a viszonosságra. Ha e kedvező körülményeket most egyházunk vezérférfiai fel nem használják, hibát követnek el. De kérdem továbbá, vájjon abban a kincstárban, a melyből a magunk részére némi segélyt kérnénk, ninesenek-e a mi egyházunk tagjainak tetemes fillérei is ? Hiszen talán a lelkek száma arányában, egy felekezet tagjai sem járulnak az országos kincstárba oly tetemes öszszeggel, mint az ev. ref. egyház tagjai. És pedig azért, mert a ref. hívek földdel biró polgárok, a kik az adóbevallásnál földjeiket el nem tagadják. Ma pedig ez van leginkább megadóztatva. Botránkozások köveibe meddig ütköznek hát még lábaink? meddig leszünk ellenségeinknek lenézés és gúny tárgyai? „Oh Ur Isten, ezt meddig engeded, hogy ellenségeink minket nevessenek?“ Én úgy hiszem: nem soká. Buzgó nagyjaink, kik a közel múltban egyházunk javára oly sok hasznosat alkottak, nem feledkeznek meg a lelkész-kar ezen égető kérdéséről s ezt az egész lelkészi kar örömére, az állami korpótlék felállítása által, meg fogják oldani. És a Primus inter pares érdem keszorujában. a kire fényes múltjánál fogva, annyi jogos reménynyel tekintünk, ezen ügy megoldása lesz a soha nem lankadó — hervadhatatlan levél. Adja Isten, hogy úgy legyen! Sebestyén Dávid, lelkész. A napi kérdéshez. Oly régóta s oly sokat foglalkoztak már egyesek az ev. ref. lelkészi fizetések silányságának leírása s ebből folyólag azoknak szükségessé felemelése érdemében, hogy szinte csudálkozui kell rajta, hogy miért nem történik hát ez irányban csak egy lépés is a czél felé. Már az állam is meghallotta jajkiáltásainkat s gondolkodik is, hogy ugyan hogyan s miképpen lehetne rajtunk segíteni; de azért ott is folyvást csak stagnál a jó szándék ; de hát nem is csoda, a midőn még magunk se tudjuk, hogy tulajdonképpen mire volna szükségünk. Nagy baj az is, hogy csaknem minden megszólalásnál, mely ez irányban történik, egyedül a lelkészek érdekei vannak előtérbe tolva, az egyházak érdekeiről azonban vajmi ritkán tétetik említés ; pedig hát gondolom, hogy a nevezetes XX. t. ez. bizonyosan ő nekik is csak szánt valamit; az ő terhükön is akart talán valamit könnyíteni. Nem szabad tehát nekünk ottan megállani, hogy csak a lelkészi javadalmazások emeléséről gondoskodjunk, hanem komoly vizsgálat tárgyává kellene tennünk minden egyes lelkészi javadalmazást, még pedig oly irányban, hogy nincsenek-e egyes gyülekezetek e tekintetben túlságosan megterhelve ? s ha igen : szállítani s egyenlősiteni kellene a terheket s lehetőleg elenyésztetni azon aránytalanságokat, hogy t. i. egynémely gyülekezet tagjai, a népesség csekély száma miatt, 4—5-ször annyi terhet is emelnek, mint a szomszéd népes gyülekezet ugyanilyen családfői. Ezekből folyólag nem volna szabad eltűrnünk még azt sem, hogy mivel itt-ott — a gyülekezet túlterheltetésével — meg Van a lelkész urak 800 frt minimuma, tehát ott állami segélyre nincs szükség; hanem a túlterheltetést megállapítva, minden ily gyülekezetnél teherszállítást kellene eszközölni s azt államsegélylyel pótolni. Sőt — ha csakugyan igazi jó alapra akarjuk lerakni felekezetűnk jövőjét, még itt se volna szabad megállanunk, hanem az eddigi fizetési módokat, melyeket a legujabbi mező-rendőri törvény még a mező-őrök és községi pásztorokhoz se. tartott méltónak, a múltnak általadva, oly fizetési kulcsot kellene megállapítani, hogy az egész ország terű
