Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-21 / 12. szám
183 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 184 dós minél előbb és pedig az illetékes körök teljes megelégedésére megoldassák? Fölösleges volna minden hosszabb fejtegetés. Lapunk mai számának hirrovatában közlünk a theologiai akadémiák népességéről kimutatást. E kimutatás, mely pedig kedvezőbb az utóbbi évek bármelyikénél, világos bizonysága annak, hogy 5 theologiai akadémiánk nem nevel annyi növendéket, a mennyi ref. egyházunk rendes lelkészi állomásainak számára való tekintettel kellene. Nem szinezzük ki a helyzetet. A legilletékesebb egyén, egyházkerületünk püspöke mondja az egyházkerület elé terjesztett jelentésében: „Fel kell emlitenem azon, egyházi életünket nagy veszélytyel fenyegető mind jobban fokozódó bajt, hogy mind nehezebbé válik segédlelkészeket kapni megfelelő számban. Vannak egyházmegyéink, a melyekben egy segédlelkész sincs, és halál esetében a gyülekezetek minden lelki gondozás nélkül maradnak. Vannak olyan egyházaink, a hol az elaggott vagy elbetegedett lelkész semmi egyházi funkcziót, még a keresztelést sem képes végezni, és segédlelkész hiányában az egyház elzüllik, az anyakönyvek hiányosan vezettetnek, a gyermekek vagy kereszteletlenül maradnak, vagy más felekezetű lelkész által kereszteltetnek meg, s az egész egyházi élet tespedésnek indul. A bajnak főorvossága az volna, ha a lelkészi állomások jövedelmei a más polgári állások javadalmával arányban állanának, ennek elérése azonban csak buzgó óhajtásunk és törekvésünk tárgya lehet, de rajtunk kivül sok más, hatalmunkba nem eső körülményektől függ. Isten adja, hogy ez is mielőbb bekövetkezzék !“ Mi a konvent körültekintő bölcs és tapintatos, de határozott fellépésétől ez érdemben a legjobbat reméljük. Dr. Antal Géza. Viszhang a pusztáról. Már előbb is akartam a nt. szerk. ur engedelmével felszólalni, illetve szerény véleményemet e lap hasábjain a napirenden levő égető vitás kérdésekről elmondani. — Jó hogy a minap Szekeres M. és Barakonyi K. tekintélyes kartársaim megelőztek s nem csak, hogy teljesen aláirom nézeteiket sőt még bátor vagyok mindkét czikkhez hozá is toldani, illetve azokat kibővíteni paptársaim érdekében. Nem kívánja a leik. kar azt, hogy az uj törvények behozatalával a helyzetet mintegy kizsákmányolandó, valami nagy jövedelmet bisztositson magának. Nem, csak biztos tisztességes megélhetést, olyant mint pl. egy főgymn. tanárnak vagy egy törv. széki bírónak van, a kik teljesen egyforma képzettséggel bírnak, egyformán 12 osztályt végeztek velünk, s a kiknél mi sem akarunk alárendeltebbek lenni. Krisztusi szeretedben, az ő tiszta evangéliumának világában kell élnie a prot., közelebről a ref. papnak, akire a nyáj mint egy magasabb tökéletesebb emberre nézzen. Tehát bizony egy kis renoménak is kell lenni. De hol lehet erről szó kopott kabáttal, rongyos palásttal? Hogy szerezhetné meg a szükséges dolgokat egy-egy olyan pap, kinek évi jövededelme — bele számítva az utolsó szál szalmát s utolsó szem ocsut — alig megy rá 4 - 500 vagy mondjuk: most már az államsegély morzsáiból kiegészítve 600 frtra, a mi megélni kevés, meghalni sok. Itt az idő, égető nagy szükség van a lelkészi fizetések rendezésére. Megmondta Pál apostol „méltó a munkás a maga bérére." Keresztül kellene vinni az 1848-iki 20-ik t. cz.-et. Most már nem olyan világban élüuk, hogy vonakodnunk kellene attól, hogy az állam lekötelezettjei legyünk. Nem is lennénk olyan nagyon lekötelezetjei. Az alkotmányos kormány — mely belátja hogy Magyarország mennyit köszönhet a protestantizmusnak—ennek érdekeit mindenkor megvédené. Csak a szegényebb sorsú papokat vagy is a többséget kell megszavaztatni: bizony mind arra szavaz, hogy csak vegye át az állam a lelkészek fizetését. Lehet azért egyházmegye, kerület, konvent presbyteri rendszer, autonómia — kell is, hogy legyen — az egyházak kormányzása, az alap vagyonok kezelése, a tanügy felvirágoztatása és az egyházi fegyelem gyakorlása végett. Istenem! akkor lehetne ám igazi egyli. fegyelmet gyakorolni nem csak mi fölöttünk, hanem a hívek fölött is, a mit ma per absolute nem lehet. Ha nem kellene a papnak mezőgazdának, gabona és borliferansnak lennie: óh akkor sokkal több idő, több lelki nyugalom jutna az evaugelizálásra. Akkor a ref. lelkész igazán eszményi állás ponton, eszményi ember lenne, ki csupán Istennek, egyházának és családjának élne. Az már maga is elvetendő dolog, hogy a nép a pap kezébe fizesse keservesen keresett gabonáját, pénzét stb. Szinte irigység fogja el, midőn látja, hogy a padláson 40-50 mérő (óh mily sok!) gabona van, s neki a szegény kepés aratónak is oda kell öntenie a maga felöntőjét. — Avagy pedig a kurátor szedje ? miként a zsinati törv. rendeli. Mindent csak ezt ne. Neki egyik sógora, másik vérrokona, harmadik komája, negyedik jószomszédja stb. S hogy mi hátránya támadna ebből a lelkésznek ? nem- szükséges fejtegetnem. Nálam fixum gabona jár, s igy ha valaki nem adózik be, az egyház kipótolja. A borral pedig t,gy vagyunk, hogy azt 2 nap kinn a hegyuton egy egy kö/ponti pinczénél a gondnokok szedik, de nekem is ott kell lennem (vagy ne legyek ott ? ha érdekem nem követelné, bizony nem lennék ott semmi árért) Kiviszem a Wagner-fokmérőt, a must édes, a menyiség is begyül, mégis mikor elakaroni adni, mig a gazdák borait 18—20 írtért veszik, én örülök.
