Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-14 / 11. szám
167 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 168 Figyelmébe ajánlom a kon vent végrehajtó bizottsá gának a „Jelentő ivek“ gondos megrostálását is. Mert az nagy különbség ám, ha az egyik lelkész jövedelme pontosan van megállapítva, a másiké meg aránytalanul kevésre van becsülve ée akkor az egyik is, a másik is p. o. 600 frt. Nem tudom igaz-e, de nagyon elterjedt vélemény, hogy erdélyi atyánkfiái ebben is legkörültekintőbbek voltak, s a különben sem fényes viszonyokat igyekeztek a valódinál is sötétebb színben tüntetni föl. —- Ne tartsuk hát szentirásnak azokat a „Jelentő iveket,“ hiszen úgy is tudja mindenki, hogy meiőben megbízhatatlanok, s minden rajok alapított számítás a legnagyobb méltánytalanság. Ha valaki azt olvasná ki igénytelen soraimból, hogy én az erdélyi papság megkárosítására törekszem, nagyon tévedne. Előttem egy czél lebeg: az igazság. — Kapják meg ők is mindazt az utolsó fillérig, a mi őket a viszonyok részrehajlatlan mérlegelése után megilleti; — de hagyják meg másoknak is a magokét s túlságosan kiszínezett szegénységek örve alatt ne formáljanak jogtalan igényeket azok rovására, akik velők körülbelül egyforma teher alatt nyögnek. Annak pedig, aki engem netalán rút kapzsisággal vádolna, azt felelem, hogy noha — magán vagyon nélkül — olyan egyházban vagyok lelkész, amely a dunántúli kerület fizetési szabályzata szerint nem is osztályozható, azért mégsem látta az én segélyt kérő folyamodásomat soha egy felsőbb egyházi hatóság sem, és hiszem az Istent, hogy nem is fogja látni soha! SziLVÖLGYI. Úityf[ázi étet. Hitfelekezetünk életjelenségei és teendőink napjainkban. (Vége.) Nem fejezhetem azonban be értekezésemet, felolvasásomat, mig legalább nehány rövid szóval ki nem emelem, s : eá nem mutatok azokra a felekezetűnk életében felmerülő örvendetes jelenségekre is, melyek némi örömmel, jogos önérzettel s a jövőre biztató reménynyel töltik el lelkünket. — Ilyen az egyetemes lelkész özvegyi és árva gyámintézet, mely ez évben annyi óhaj, annyi epedő kívánság után végre a megvalósítás stádiumába lépett s rövid 5 év múlva megkezdi áldásos működését, hogy könyeket töröljön, kiáltó nyomort enyhítsen, s hajlékot, kenyeret nyújtson azoknak, kik a családfő elhunytával, minden segély, minden gyámol nélkül maradtak, igazán nem tudva, fejőket hol hajtják nyugalomra és mivel fogják csillapíthatni kiáltó szükségüket! — Sok özvegy, számtalan árva gondol áldással, szívélyes hálával az úttörőkre, a kezdeményező, a megállapító nemzedékre! Legyen is áldás, Istennek kegyelme az ily nemes irányú jótékony intézményeken! Örömmel mutathatunk egyházkerületünk fejlődő leányneveldéjére is, mint a mely hiányt, hézagot pótol, s hivatva van a leendő családanyák szivébe, a műveltség kellő mértékének elsajátítása mellett, a vallásos érzület bensőségét, hítfelekezetünkhöz ragaszkodás érzetét ápolni, fejleszteni, hogy majd rendeltetésüket, hivatásukat elérve, megannyi Veízta szüzei, papnői legyenek a hitfelekezetük elveihez ragaszkodás, azokat szívvel s lélekkel követés magasztos, lelket nemesitő érzületének. Ily lelkesítő kép, a csak még 1 éves történettel biró kolozsvári theologiai fakultás, hangos hirdetője annak, hogy a lelkes törekvés, a lángbuzgóságu akarat, ma is csodákat képes előidézni, csaknem semmiből palotákat képes emelni, s oly intézetet létrehozni, melyhez hasonló csínnal, kényelemmel, mégis czélszerüséggel berendezett tanintézet egyetlen egy sincs Magyarországon. Általában bámulatos, elismerésre méltó az a tevékenység, az a lázas nyugodni nem tudó szellem, mely abban a legszegényebb egyházakkal biró erdélyi egyházkerületben forr és pezseg. Egyházakat teremtenek, iskolákat, óvodákat állítanak, nincs segélykérő hang, melyet meg ne hallanának. Az erdélyi magyar közmivelődési egyesülettel kapcsolatban és szerződésben elévülhetlen, megbecsülhetlen missziói tevékenységet végez, szakadatlan harezban és küzdelemben ellenséges elemekkel, hitfelekezetünk s édes hazánk, nemzeti nyelvünk érdekében. Pénzügyei, anyagi körülményei a fejlődés, a virágzás legszebb eredményekre jogosító fokán újjá teremtve, csekélységből milliókra emelkedve állanak. Kívánatos lenne, ha egyházi lapjaink, folyó irataink, kimerítőbben tárgyalnák e kérdéseket, utasításokat, buzdításokkal lennének, sőt ha magok, hivatalos hatóságaink felsőségünk venné kezébe az ügyet, tenné még a kezdeményező lépéseket. Sőt nem lenne felesleges s mindenesetre csak elébb viuné, hamarább megérlelné a missziói tevékenység nemes gyümölcseit, ha az egyes theologia akadémia gyakorlati theologiai tanárai vagy ügybuzgó lelkésztársaink közül 1—2 külföldre küldetnének tanulmányozni, gyakorlatilag is elsajátitaui a teendőket, s az egyes egyházmegyék lelkészértekezletein, felolvasásokat, gyakorlati utasításokat, előadásokat tartanának. Hiszen lelkészkarunk tanulni, tenni szeret, örömest követi a jobbat, a nemeset, csak buzdítva, belevezetve, lelkesítve legyenek. Mily jótékony hatása, hatalmas befolyása van csak annak a kis missziói újságnak a Hajnalnak, mely a béke olajágát hozza czimképével s olvasása, lapozgatása oly édes, oly felemelő, oly buzdító hatású, melynek csak még nehány évi pályafutása eredményéül, már számos helyen, egyesületek, jótékony irányú társulatok, intézmények létesültek és létesittetnek időnként. Francziaországban a protestáns történelmi társulat minden évben más-más helyen, más városban tartja ambuláns üléseit, érdekkörébe vonja a hívők, az egyháztagok közösségét s népszerű felolvasásaival, ezzel összhangzó istenitiszteletével, predikáczióival nem egy kérdést érlelt már meg s nem egy nemes eszme, nemes czél létesítését tette már lehetővé! — És váljon mért ne lehetne ez nálunk is igy?! Kívánatos lenne, ha lelkészi karunk, az eredményesebb tevékenység egyedül hivatásának, rendeltetésének.
