Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-12-25 / 52. szám
821 DUNANTLLI PROTESTÁNS LAP. 822 A 9. 10. 11. §. az egyházi adók kivetését, kezelését, behajtását tárgyalván, a jelenlegi egyházi törvény intézkedéseit veszi irányadóul, ellenök kifogást tenni nem lehet. A 12. §. az iránt intézkedvén, hogy mi történjék olyan egyházakban, a hol a jelenlegi lelkészi fizetés a javaslatban foglalt maximalis összegnél magasabb, de a hívek azt fedezni államsegély igénybevétele nélkül nem képesek : a javasolt helyes intézkedésnek a 7.§. a) pontjába felvételét és itt kihagyását látnám czélszerünek, a mint azt a maga helyén indokoltam. A 13, 14, 15, lé, §. szól az egyházfentartási alap szervezéséről, kezeléséről és gyarapításáról. Szép eszme az, a mely által ezen alap megteremtésével a javaslat készítői nemcsak az egyház jelenbeni virágzását, hanem övőbeni fejlődhetését is kivánták biztosítani. Mindazon jczél, a mi az egyházfentartási alap által elérendőnek van jelezve, nagy és nemes czél, méltó arra, hogy az egyház összes hívei és áldozatkészségre buzduló tagjai által pártfogásba vetessék. Hogy mennyi valósulhat meg az itt kifejezett szép reményekből, azt a messze jövő mutatja meg. Ezekben fogialom össze észrevételeimet a szatmári javaslatra nézve, nem azon szándékkal, hogy annak elfogadását bármikép is nehezítsem, sőt inkább, hogy némely intézkedéseinek a jelenlegi viszonyokhoz való alkalmaztatása által, annak valósítására az utat egyengessem; az életbeléptetésére, megvalósítására való törekvést mindazoknak szivére kössem, jó indultába ajánljam, a kik ev. ref. egyházunk ügyei és jövője iránt érdeklődnek. A kényszerűség követeli, a jelek is azt mutatják, hogy most van a legkedvezőbb alkalom arra, hogy jogos és törvényes kívánalmaink, követeléseink az illetékes tényezők elé vitessenek s azok által meghallgattassanak: hogy azon Ígéretet, a mit a nemzet törvényhozása az 1848. évi XX. törvényczikkben egyházunknak tett, a mai viszonyoknak és helyzetnek megfelelőleg beváltsa : egyházunk hívei és az utókor részéről méltó szemrehányásnak tennék ki magukat egyházi hatóságaink, ha most minden lehetőt meg nem kisérlenének arra nézve, hogy a javaslatban összefoglalt tervezet alkotmányos utón az ország törvényhozása elé kerüljen s ott méltánylásra találjon. Köszönet azoknak, a kik javaslatot készítették, de százszoros köszönet és hála fogja illetni azokat, akik az abban foglalt intézkedéseket megvalósítják, s ez által ev. ref. egyházunk jövőjét biztos és szilárd alapra fék tetik. —l _E, Szinte hihetetlennek tetszik, hogy az az erős férfiú, A ki alig egy negyedév előtt az igazgató tanács és kerületi gyűlésen mély figyelem közt emelte föl ismételten szavát, most távol szeretteitől a főváros egyik temetőjében pihen s alussza á’matlan álmait. Szinte alig tudom elképzelni, hogy lehessen kerületi gyűlés, melyen az ő ismert alakja hiányozzék, s mely nélkülözze az ő alapos, minden czikornyától ment felszólalásait. De a gyászkeret, mely a nevet körülfogja, a kérlelhetlen való szavával rójja reám a kötelességet, hogy Írjak, — nem mint hajdan megjegyzéseket számvevői rendszerére, várva tőle a viszontmegjegyzéseket, hanem — nekrológot, melyre ő felelni nem fog többé. Álljanak tehát itt a szerető rokoni kéz szivességéből rendelkezésünkre bocsátott életrajzi adatok : „Született Budapesten 1848. évi október hó 5-ikén. Szülei voltak: Konkoly Thege Pál, a lévai választókerületnek több ízben országgyűlési képviselője, majd Bars vármegye első alispánja és utóbb az aranyos-maróthi kir. törvényszék elnöke, a ki egyszersmind a barsi egyházmegye gondnoki állását hosszú időn át, haláláig viselte. Édes anyja, Kenessey Alousia volt. A szülei háznál Bars-Endréden, gondos alapnevelést nyert házi nevelőtől, — nyelv- és zongora mesterektől. — 1861. évben Budapestre került és a gymnasialis 6 osztályt az ev. ref. főiskolában végezve, műegyetemi hallgatóvá lett, de 2 év eltelte után megvált a nem hajlama szerinti pályától és Pápán az ev. ref. főiskolában befejezte a gymnasialis tanfolyamot, érettségi vizsgát tett és elvégezte a jogot. Budapesten a kir. Ítélőtáblán 1874. évi április 27-én köz, — és május 26-án váltóügyvédi oklevelet nyert. Bars vármegyének 1871-ben t. aljegyzője, s majdan árvaszéki jegyzője lett. 1874-beu ugyanott árvaszéki ülnökké választatott, a mely állást 1878-ig töltötte be, a midőn lemondott hivataláról, ügyvédkedni és Nagy Szelezsénybeu gazdálkodni kezdett. 1883-ban Bars vármegye egyhangúlag árvaszéki elnökké választotta, a mely állásából 2 év eltelte után visszatért előbbi foglalkozásaihoz, de azért továbbra is tevékeny részt vett, miut a vármegye vitális bizottsági tagja a vármegye közügyeiben^és különösen 1886. évtől mint a vármegye közigazgatási bizottságának tagja, ennek legfontosabb bizottságaiban, az erdészeti, erdei kihágási, felebbezési, gyámügyi felebbezési stb. bizottságaiban. Több éven át volt a kereseti adókivető és felszóllamlási bizottság tagja. A legutóbbi országgyűlési képviselő választásnál Aranyos-Maróthon, mint választást vezető elnök működött. Az állami auyakönyvi intézmény felállításakor, — hogy példát adjon, — a nagy szeleasényi anyakönyvi kerület vezetésére vállalkozott, a mely tisztét haláláig betöltötte. A véderő iránti kötelezettségének is megfelelt. A m. kir. honvédség szabadságolt állományában 1873-ban hadnagyi rangot nyert. A társadalmi, gazdasági és culturalis intézmények iránti tevékenységből is kivette részét. Több ily intézménynek, mint a felvidéki magyar közművelődési egyesü
