Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-28 / 48. szám
765 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 756 ratása után a feltámadás derengő hajnalát! Csíkvár, Peremarton, Láng, Vöröstó, Csicsó, Aszófő, Kislőd, Olaszfalu, mind e mai napig ki töröl tettek az anyaegyházak sorából, s az öt utolsó helység református népe midőn a földesúri önkény előtt meghajolt és lakóhelyét elhagyva kiköltözött, s új hazát keresett: helyüket svábok foglalták el, hogy késő századokig beszéljenek nekünk arról a szomorú időről, melyben bűn volt magyarnak és reformátusnak lenni. Felemlítek itt egy páratlanul álló esetet is, mely Pathay István püspök szigorúsága miatt esett meg a kővágóeörsi református egyháznak egyetemleges kitérésében. Pathay maga beszéli el ennek előzményeit 1614. jul. 14-én kelt s Kanizsai Pálfy János pápai lelkész és espereshez írott levelében, melyben hírül adja az ő lelki fiának, hogy a részeges kővágó-eörsi lelkész elfogatására katonákat küldött, s ezen feltűnő intézkedését reudszeretetével indokolja. Ha engedékenyebbek leendünk — úgymond — vissza élnek engedékenységünkkel. Ám szigorúságának nagy ára lett, mert a kővágó-eörsiek lelkészükkel együtt lutheránusokká lettek, mint ez a levél alá irt „credibile est hac occasione factam ecclesiam kővágóörsiensem lutheranain“ feljegyzésből is, s magának Pathaynak ugyanazon évi aug. 20-án irt leveléből is kitűnik. „Dörgicseinsis non solum invitis nobis permanet, verum et vicinos (prout in kővágóörsiensi aetum est) pastores ad defectionem sói licitál.“ Somogy után ebben az egyházmegyében maradt meg legtöbb anyaegyház, a mennyiben a pozsonyi delegatum iudicium elé megidézett lelkészei, a veszprémi, tihanyi és nagyvázsonyi kivételével, ott nem jelentek meg. Esperesei voltak. 1. Tholnai István csopaki lelkész, a hasonnevű sárospataki lelkész s I. Rákóczy György fejedelem udvari papjának édes apja 1634-ig. 2. Gál Imre veszprémi lelkész 1634—1655-ig a mikor püspökké választották. Már előbb 1631-ben proseniornak emlittetik Tholnai esperes mellett. 3. Gál István veszprémi lelkész 1655-----1663-ig, ezután püspök volt haláláig. 4. Ismeretlen. 5. Losonczi Barkas János veszprémi lelkész 1674— 1695-ig, ekkor püspök lett. 6. Hodosi Sámuel veszprémi lelkész 1695—1708-ig, püspökké választásáig 7. Csóo István vörösberényi, majd 1710-től felső-örsi lelkész 1708—- 1711-ig. 8. Deáki Márkus István veszprémi, majd 1714-től felsőörsi lelkész 1711 —1749-ig. Ez az idő már az eddig rajzolt határvonalon innen esik s cikksorozatom második részében fogom az alakulás szerint folytatni. Thúky Etele. Lapszemle. Debreczeni Protestáns Lap. 36—44. sz. Ferenczi Gyula „Elég volt a szó“ ez. alatt azt ajánlja a Szatmáron tartott egyházkerületi értekezletnek, hogy a kedvezőtlen helyzet fölötti sok panasz után és mintegy a bajok orvoslására vitassa meg alaposan az egyház anyagi ügyeinek rendezéséről elébe terjesztett javaslatokat s döntsön e kérdésben véglegesen tekintélyes szavával, mely a kerületi gyűlésen s a majdan összehívandó zsinaton is bizonyosan meghallgatásra talál. Joó István „Mit várok én a Szatmáron tartandó egyházkerületi értekezlettől?u ez. alatt igen helyesen egészíti ki az előbb emlitett ezikk azon egyoldalúságát, hogy csak az anyagiakra van tekintettel s azok rendezésétől vár minden javulást. Igen helyesen ajánlja Joó István a bajok orvoslására a következőket: „Meg kell valósítani az egyetemes papság eszméjét az által, hogy lelkész és nem lelkész terjessze az egyházhoz és valláshoz való szeretetek őrködjék a gyengébbek, hitben ingadózók felett, hogy azok megálljának, a csábítások tőreibe ne essenek.“ Igenis, ilyen evangéliumi irányú munkásságra van nálunk legfőbb szükség az anyagi viszonyok rendezése melllett. Sőt az anyagi dolgok rendezése is csak épen ily irányú munkásság megkönnyítése czéljából szükséges. Csiky Lajos „A belmissió kérdése a szatmári egyházi értekezletenu ez. alatt kimondja,, hogy a belmissió ügyes és tapintatos kezekben nem oly értéktelen valami ám, mint némelyek gondolják. A lap ismert álláspontja s a tiszántúliak többségének ismert hangulata melletti még ennyinek nyilt elismerése is említésre érdemes. Sok tekintetben érdekes „Zsigmond Sándor esperes11 beszédje, melyben elitéli a belmissziói mozgalmat, mint a mely szemforgató pietizmusra és képmutatásra akarja tanítani az ehhez nemszokott magyar kálvinistát. S ezen nyilatkozatban a Tiszántúl uralkodó érthetetlen elfogultság nyilatkozik. Hiszen ki akarja a belmissiót sürgetők közül az itt imputált dolgokat. Bizony senki! Hanem a most uralkodó közöny helyett azt a meleg vallásos érzést akarná felkölteni, mely még a mi öreg apáinkat is eitöltötte s a mely a nyűgöt protestáns egyházaiban épen a belmissió segélyével oly szivet megragadó jelenségekben mutatkozik. Zsigmond Sándor az általa kárhoztatott belmisszió helyett két eszközt ajánl a bajok orvoslására, t. i. a templomot és iskolát. Kétségtelenül mindkettő nagyon szükséges, de viszonyaink közt elégtelen, mert épen az a baj, hogy a templomot nem látogatják eléggé híveink, az iskola pedig a ráhalmozott egyéb feladatok mellett nem képes egymagában a vallásos érzés eléggé intensiv ápolására. S épen azért is kell a belmissió, hogy híveink ismét sűrűn látogassák a templomot s az iskola hiányos vallásos nevelését kipótoljuk. Balogh Kerencz „Megnyitó alelnöki beszéde“ a szatmári értekezleten valóban magaslendületü beszéd, alkalmas arra, hogy egyházunk üdvéért hevülő lelkeket megnyerjen a belmissziói munkának. Ferenczy Gyula bizottság előadó az egyházi adózásról, a belhivatalnokok fizetéséről és a egyházfentartási alapokról beterjesztett törvényjavaslatot és bizottsági munkálatot ismertette. — A 41-ik számban olvashatjuk Széli Kálmán esperesnek az értekezlet alkalmával mondott imáját és egyházi beszédét. Ugyancsak a szatmári értekezleten olvastatott fel Gergely Károlynak „ A lelkipásztori gond régi kipróbált eszközeiről1,1 ez. értekezése, melyről csak a teljes elismerés hangján szóllhatunk. Értekezésének lényegét tekintve teljesen azon az alapon áll, mint az u. n. belmissziói mozgalom hívei. Igen szépen megokolva és saját hosszú lelkészi gyakorlatából eredt érdekes példákkal illusztrálva a következő indítványokat terjeszti elő : 1. Óhajtjuk, hogy a lelkész híveit, mint jó pásztor megismerhesse. E czélból a tulnépes egyházak pa~-~ rochiákra osztandók. 2. Kívánjuk, hogy a lelkipásztor a szeretet munkáinak gyakorlásában példaadó legyen. — 3- Szükségesnek látunk bizonyos egyházi fegyelmet behozni. 4. Felhívjuk 47*
