Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-31 / 5. szám
Nyolczadik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1897. január 31.-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez I)r. Antal Géza felelős'szerkesztő czimére küldendők. Az egyház és iskola koréból. Á dunántúli ev. ref. egykzkerillet hivatalos közlönye. *Megjelenik minden vasárnap. A.z előfizetési dijak (egész évre -4= írt, félévre 3 írt), hirdetések, reolam atiék Kemenczky Lajos ozimére, a lap kiadd hivatalához küldendők * A gazdasági számtartás az egyházban. Első tekintetre úgy látszik, mintha a gazdasági számtartás nem is tartoznék egy egyházi lap tárgyai közé; pedig nagyon is szükség van arra nemcsak egyebütt, hanem az egyházi élet körében is. A jelen gazdasági állapotok és folyton növekedő igények mindig jobban követelik, hogy mentül többet tudjon a gazdálkodó produkálni. A földmives, hogy földjének termékenységét fokozza, a ráfordított munkaerőn kivül igyekezik megszerezni a legczélszorübb és legjobb földmivelési eszközöket. A mester ember, a kereskedő minden tehetségét arra fordítja,- hogy munkájával, illetve árujával minél inkább kielégítse a vevők igényeit s minél több hasznot szerezzen magának. A bankok, a pénz emberei adják-veszik értékpapírjaikat, csak hogy forgalmat s a forgalomból jövedelmet, nyereséget állítsanak elő. Valyon a prot. lelkészeknek is, mint egyházi vagyont kezelőknek nem volna-e nagy szükségük arra, hogy gazdálkodási ismereteket szerezvén, azt úgy egyházaik mint magok részére értékesítenék ? Megjegyzem, hogy én itt gazdálkodás alatt nem azt értem, melyet a falun lakó lelkésznek ha akarja ha nem teljesítenie kel), mert a lelkészi fizetést az adja. Legtöbb egyházban ugyanis szántóföldből áll a lelkészi konvenczió nagyrésze, melyről csak a földművelés által űzött gazdálkodás folytán nyerhető jövedelem. Erről a földművelés által űzött papi gazdálkodásról már több ízben olvastam az egyházi lapokban, hogy nem lelkésznek való foglalkozás, mert elvonja a papi teendőktől s bizonyos mértékben a papi nívóból is von le. Van benne valami, de egyelőre nem tehetünk róla, ezen állapoton még hosszú ideig nem tudnak egyházaink változtatni. — De már azon az állapoton lehetne változtatni, illetve az el érhető volna, hogy a lelkészeknek is legyen nem csak a földműveléshez szükséges, hanem az ezzel rokon, de nála magasabb számviteltani vagy gazdasági számtartástani ismeretük, moly úgy rajok nézve mint egyházaikra nézve nagyon kívánatos volna. Akkor nem történnék meg az, amit ón magam is láttam, hogy óv végén az egyházi pénztár egypárszáz forint hiány nyal záratott le, s azért még mindig volt költeni való pénz. Legtöbb egyházat a rossz gazdálkodás adósit el. Mert nem is tudják mindenütt mennyi a vagyon, mi költhető el, mi nem, mennyire lehet megterhelni az egyházat adóssággal. Azért van sok panasz a nagy adózás miatt, mert nem helyesen kezeltetett a vagyon, és az eladósodott egyház csak egyházi adó emeléssel vél segíteni magán. Mi természetesebb pedig, minthogy a hívek a sok egyházi teher miatt idegenkednek az egyháztól, s minden evangolizálás melíett is szörnyen mutatkozik a vallási közönyösség. Hiába a legszebb predikáczió, hiába a buzdítás, a pénz beszél és pedig hangosan azt mondja: nem tudtok velem bánni. Hiszen a magán életben is sok ember miért adósodik úgy el? miért nem tud némely hivatalnok 1000—2000 forint fizetésből sem megélni? mert nem tud bánni a pénzzel.— Jól mondja egy iró: „hogy a számtartás kedvező szerencsében jóllétünk tükre, balszerencsénkben becsületünk vódpaizsa,“ s nem ok nélkül jegyzi meg egy számvitel tanár kézi könyvében, hogy: „számtartás nélkül csak tapógatódzás volna a gaz-
