Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-31 / 5. szám

71 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 72 dálkozás; a tapogatódzásból zavar, a zavarból pe­dig — ha a szerencse nem segit — gazdasági és erkölcsi bukás szokott származni.“ Azután meg az is igaz, hogy nem minden­kinek a kezére lehet vagyont bizni. Én például a fösvényben ép úgy nem tudnék bizni, mint a könyelmü pazarlóban, mert amazt a pénz túlsá­gos szerelme, a kapzsiság, emezt a költekezési vágy vagy a könnyelműség vezeti visszaélésre, mihelyt alkalom nyilik rá. Mint mindenben, úgy itt is legjobb a közép ut. Ezt azonban nem le­het tetszés szer.nt kijelölni, mert a pénzzel való bánásra, a helyes számtartásra érzékének kell az embernek lenni, s ép úgy születni kell rá, mint akárcsak a festészetre, vagy zenére. De egy vagyonkezelőnek, legyen az magán vagy egyházi vagyont kezelő, okvetlen szüksége van számviteli ismeretre. S ha a theologián rend­­kivüli tantárgyként felvehető a német nyelv mennyivel kivánatosabb volna a számvitelnek legalább elemi ismereteit tanitani az iskolában, mert hisz a theologiáról kikerült lelkészek egy-, házuknak egyszersmind vagyonkezelői is lesznek A másik fődolog a gazdálkodásnál a vagyon ismerete és rendbentartása mellett az okos ta­karékosság. Dr. Bochkor államgazdasági szám­tartás tanában azt mondja: „A gazdálkodás nem abban áll, hogy a gazda minden rend és terv­­nélkül újból és újból termeljen, csak azért, hogy a szükségeseket netán kielógitetlenül hagyva, a javaknak minél nagyobb tömegét halmoztassa fel. Vagy pedig megforditva, hogy a szerzett ja­vakat mesterségesen felcsigázott, gyakran kép­zeleti szükségeknek szórja oda martalékul. Hanem abban áll a gazdálkodás, hogy a rendelkezésre álló vagyoníorrások termőképességének gyengí­tése nélkül, sőt ha lehet ezek fejlesztése mel­lett, minden szükség fontossága sorrendjében kellő mennyiségű és minőségű javakkal lehető gazdaságosan, vagy is úgy fedeztessék, hogy mi­nél kevesebb jószág feláldozásával, minél több szükséglet legyen kielégítve.“ Ez nagyon megszív­lelendő tanúság. Ezen elvet kellene egyházi éle­tünk terén is alkalmazni. De bajos ott, ahol a vagyonkezeléshez szükséges ismeretek is hiá­nyoznak. Mint mondám tehát, a kezelendő vagyon tökéletes ismerete, rendbentartása és takarékos­ság a legfőbb elvek. De mikor egyházunkban ün­nepélyről van szó, nem vizsgáljuk meg előbb, hogy a költség vagyoni állapotunkhoz mérten mennyire terjedhet, hanem alkalmazzuk azokat a gazdag katholikus egyház üunepélyeihez, pe­dig e tekintetben nem versenyezhetünk velők. Nem ott kell sajnálni a költséget, ahol az kifi­zeti magát, hanem ott, ahol fölösleges kiadásokra használtatik el. Egyházi közigazgatásunk is elég sokba kerül. — A napi dijaknak ép úgy ki kell járni mindenütt, mint akár csak az állami szol­gálatoknál; ámde nálunk nincs rá miből fedezet. A napi dijakban sokat meglehetne takarítani.— A sok uj intézmény, szabályzat, nagyon terje­delmessé és költségessé teszi egyházkerületünk és egyházmegyéink jegyzőkönyveit; pedig ha a bennök levő autonomikus egyházszervezetünkbe nem igen illő idegenszerűség kihagyatnék, sok-i kai olcsóbba kerülne. De nem folytatom tovább, úgy is tudja mindenki, hogy a jelen helyzet ta­karékosságra és helyes gazdálkodásra int, am meg ismét arra, hogy egyházainkban a gazda­sági számtartás (számviteltan) ismerete ne le­gyen terra incognita. Kemenczky Lajos. Protestáns naptáraink. Pár év óta óriási haladás történt a protestáns népies valláserkölcsi irodalom terén. Akadtak lelkes Írók, nagy­­lelkü, áldozatkész kiadók ; támadtak tevékeny terjesztők és lett olvasni szerető közönség. Ha iró, kiadó, terjesztő nemes versenyre kelnek, mint ez a „Koszorú“ füzeteivel történik, bizony a mi jó falusi népünk sziveseu olvasgat a téli napokban. Nem kell a mi népünknek sok, hanem jó és 'tanulságos. Egy szép szomorú históriát szívesen elol­vas többször is. Léhaságokról irt könyvet ha ingyért ad­nak neki, akkor se olvassa, a túlhajtott szenteskedés nem fér a gyomrába, nem kell neki. Annál jobban szeret nem­zeti történetéből olyan részt olvasni, mely hamisítatlan magya: vérét pezsgésbe hozza harczi dicsőségével. Öröm­mel olvassa az ország dolgát, ha olyan nyelvezettel van Írva, hogy a nagy dolgot is könnyen megérti. — Tisztes öregeink pedig legszívesebben beszélnek a bibliából; sze­retik nyilvánítani azt, hogy ők tudják is, értik is a bib­liát, nem félnek a más vallásuakkal beszédbe elegyedni a hit dolgairól, mert ők tudják, kinek hisznek. — Ezen örökölt szép tulajdonságuk kifolyása, hogy legnagyobb boldogságuk az, ha egy-egy szájuk ize szerinti hiterősitő olvasmányt hallgathatnak vagy olvashatnak. A biblián és zsoltáron kívül a kalendárium a mi népünknek állandó házi barátja, szellemi táplálója. Fájdalom, hogy protestáns népies irodalmunknak ezen terén még nagy a hiány, sok a fogyatkozás. Elisme­réssel adózom a rProt. Arvaházi Naptár“ nagyérdemű szerkesztőjének, a ki mind tartalom, mind nyelvezet, mind kivitel tekintetében kifogástalan naptárt adott kezünkbe.

Next

/
Thumbnails
Contents