Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-31 / 5. szám
71 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 72 dálkozás; a tapogatódzásból zavar, a zavarból pedig — ha a szerencse nem segit — gazdasági és erkölcsi bukás szokott származni.“ Azután meg az is igaz, hogy nem mindenkinek a kezére lehet vagyont bizni. Én például a fösvényben ép úgy nem tudnék bizni, mint a könyelmü pazarlóban, mert amazt a pénz túlságos szerelme, a kapzsiság, emezt a költekezési vágy vagy a könnyelműség vezeti visszaélésre, mihelyt alkalom nyilik rá. Mint mindenben, úgy itt is legjobb a közép ut. Ezt azonban nem lehet tetszés szer.nt kijelölni, mert a pénzzel való bánásra, a helyes számtartásra érzékének kell az embernek lenni, s ép úgy születni kell rá, mint akárcsak a festészetre, vagy zenére. De egy vagyonkezelőnek, legyen az magán vagy egyházi vagyont kezelő, okvetlen szüksége van számviteli ismeretre. S ha a theologián rendkivüli tantárgyként felvehető a német nyelv mennyivel kivánatosabb volna a számvitelnek legalább elemi ismereteit tanitani az iskolában, mert hisz a theologiáról kikerült lelkészek egy-, házuknak egyszersmind vagyonkezelői is lesznek A másik fődolog a gazdálkodásnál a vagyon ismerete és rendbentartása mellett az okos takarékosság. Dr. Bochkor államgazdasági számtartás tanában azt mondja: „A gazdálkodás nem abban áll, hogy a gazda minden rend és tervnélkül újból és újból termeljen, csak azért, hogy a szükségeseket netán kielógitetlenül hagyva, a javaknak minél nagyobb tömegét halmoztassa fel. Vagy pedig megforditva, hogy a szerzett javakat mesterségesen felcsigázott, gyakran képzeleti szükségeknek szórja oda martalékul. Hanem abban áll a gazdálkodás, hogy a rendelkezésre álló vagyoníorrások termőképességének gyengítése nélkül, sőt ha lehet ezek fejlesztése mellett, minden szükség fontossága sorrendjében kellő mennyiségű és minőségű javakkal lehető gazdaságosan, vagy is úgy fedeztessék, hogy minél kevesebb jószág feláldozásával, minél több szükséglet legyen kielégítve.“ Ez nagyon megszívlelendő tanúság. Ezen elvet kellene egyházi életünk terén is alkalmazni. De bajos ott, ahol a vagyonkezeléshez szükséges ismeretek is hiányoznak. Mint mondám tehát, a kezelendő vagyon tökéletes ismerete, rendbentartása és takarékosság a legfőbb elvek. De mikor egyházunkban ünnepélyről van szó, nem vizsgáljuk meg előbb, hogy a költség vagyoni állapotunkhoz mérten mennyire terjedhet, hanem alkalmazzuk azokat a gazdag katholikus egyház üunepélyeihez, pedig e tekintetben nem versenyezhetünk velők. Nem ott kell sajnálni a költséget, ahol az kifizeti magát, hanem ott, ahol fölösleges kiadásokra használtatik el. Egyházi közigazgatásunk is elég sokba kerül. — A napi dijaknak ép úgy ki kell járni mindenütt, mint akár csak az állami szolgálatoknál; ámde nálunk nincs rá miből fedezet. A napi dijakban sokat meglehetne takarítani.— A sok uj intézmény, szabályzat, nagyon terjedelmessé és költségessé teszi egyházkerületünk és egyházmegyéink jegyzőkönyveit; pedig ha a bennök levő autonomikus egyházszervezetünkbe nem igen illő idegenszerűség kihagyatnék, sok-i kai olcsóbba kerülne. De nem folytatom tovább, úgy is tudja mindenki, hogy a jelen helyzet takarékosságra és helyes gazdálkodásra int, am meg ismét arra, hogy egyházainkban a gazdasági számtartás (számviteltan) ismerete ne legyen terra incognita. Kemenczky Lajos. Protestáns naptáraink. Pár év óta óriási haladás történt a protestáns népies valláserkölcsi irodalom terén. Akadtak lelkes Írók, nagylelkü, áldozatkész kiadók ; támadtak tevékeny terjesztők és lett olvasni szerető közönség. Ha iró, kiadó, terjesztő nemes versenyre kelnek, mint ez a „Koszorú“ füzeteivel történik, bizony a mi jó falusi népünk sziveseu olvasgat a téli napokban. Nem kell a mi népünknek sok, hanem jó és 'tanulságos. Egy szép szomorú históriát szívesen elolvas többször is. Léhaságokról irt könyvet ha ingyért adnak neki, akkor se olvassa, a túlhajtott szenteskedés nem fér a gyomrába, nem kell neki. Annál jobban szeret nemzeti történetéből olyan részt olvasni, mely hamisítatlan magya: vérét pezsgésbe hozza harczi dicsőségével. Örömmel olvassa az ország dolgát, ha olyan nyelvezettel van Írva, hogy a nagy dolgot is könnyen megérti. — Tisztes öregeink pedig legszívesebben beszélnek a bibliából; szeretik nyilvánítani azt, hogy ők tudják is, értik is a bibliát, nem félnek a más vallásuakkal beszédbe elegyedni a hit dolgairól, mert ők tudják, kinek hisznek. — Ezen örökölt szép tulajdonságuk kifolyása, hogy legnagyobb boldogságuk az, ha egy-egy szájuk ize szerinti hiterősitő olvasmányt hallgathatnak vagy olvashatnak. A biblián és zsoltáron kívül a kalendárium a mi népünknek állandó házi barátja, szellemi táplálója. Fájdalom, hogy protestáns népies irodalmunknak ezen terén még nagy a hiány, sok a fogyatkozás. Elismeréssel adózom a rProt. Arvaházi Naptár“ nagyérdemű szerkesztőjének, a ki mind tartalom, mind nyelvezet, mind kivitel tekintetében kifogástalan naptárt adott kezünkbe.
