Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-17 / 42. szám

661

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

662

gyűjtemények stb. megtekintésén kezdődnék a megfigyelés. Különös gondoskodás tárgya lenne államsegélyes iskoláknál az állammal kötött szerződés, nehogy annak terhei egyoldalú magyarázattal csak az egyházra zúduljanak, előnyei az állam javáva kiaknáztassanak. Az érdemleges ellenőrzés mégis csak a tanítás munkájának megfigyelése volna. Mit tanítson a tanár ? Azt elébe szabja a tanterv, tanmenet; — de hogyan tanítja ? az az ő egyéni munkája. A tanítás anyagának és alakjának (didaktika, methodika), a mint mondják: az értelmi nevelésnek megfigyelése után következnék az erkölcsi nevelés megvizsgálása, hova a fegyelmezés, rendtartás, vagy igazgatás, tanári minősítés stb. is beletartozik. A testi, illetve aesthetikai nevelés sem volna mellőzhető; van-e játszótér, kirándulás? mi szolgál az ifjúság szórakozására (színház, ének, zenekör, képzőtársulat s más efféle).

Sarudy György.

Az egyház építése*)

Mireánk nézve a legelső fontosságú tárgyról, az egyházépítéséről akarok szólani. Ez e mindenkor első rendű kérdés, — mint önök jól tudják tisztelt uraim! minálunk és most napjainkban kétszeres erővel nyomult előtérbe. Még pedig, sajnos, inkább viszonyaink és körülményeink külső, kényszerítő hatása folytán. Mindnyájan tudjuk, hogy a dolog „mikéntjére“ nézve elágazók a vélemények. De ez még hagyján volna. Valósággal elszomoritóan keserű és ingerült harcz indult meg és folyik a kérdés felől. Midőn most e kényes tárgyhoz akarok hozzászólani, nem abból a czélból teszem, hogy olajat öntsek a gyűlölködés amúgy is vígan lobogó tüzére: hanem teszem, mivel e sokszor megvitatott dolgokat napi rendről levenni nem szabad — s biztat a remény, hogy az eszmék tiszzását valami csekélylyel elősegitendem! Kérem pedig önöket tisztelt uraim, szeretett pályatársak! e vállalkozásomat, e reménységemet ne tekintsék önhittségből, avagy hiúságból eredettnek. Valamint az értekezlet tisztelt jegyzőjének felolvasás tartására való felhívásának tisztán ügybuzgóságból engedtem: úgy tárgyam megválasztásában is ez az indulat vezérelt.

Időnk ki van szabva, azért csak röviden foglalkozhatom tárgyammal. Legalább távolról sem oly bőven, mint szeretném és mint a tárgyam természete megkövetelné. Kérem e rövid időre is szíveskedjenek becses türelmükkel megajándékozni.

Miből áll az egyház építése ? Mit értünk az egyház építő munka alatt ? Világossá leszen ez előttünk, ha egy pillanatot fordítunk az egyház fogalmának megértésére. Pál apostol az egyház fogalmát, czélját és rendeltetését az efezusbeliekhez irt levele IV. r. 12 és következő verseiben adja, a hol az egyházi hivatalnokról (apostolok, próféták, evangélisták, prédikátorok, doktorokról) .szólva, ezt mondja, ezek a hivatottak: a szenteknek egy

*) Felolvastatott az egyházkerületi lelkészi érteknzleten szept. hó 77-én.

testbe való kötöztetésére, a szolgálat munkájára, a Krisztus teste építésére: miglen jutunk mindnyájan a hitnek és az Isten fia ismeretének egységére, miglen leszünk teljes férfiakká, a megöröködött Krisztus állapotának mértéke szerint; hogy ne legyünk többé gyermekek, kik habozzunk és idestova hajtassunk a tudománynak akármi szele által, az embereknek álnokságok által és álnokul való elhitetésre megrögzött szilárdságok által. Hanem az igazságot követvén szeretetben, általán mindenestől fogva nevekedjünk abban, a ki fő, tudniillik a Krisztusban.“ Ezek szerint az egyház: hitelvi alapon, a Krisztusban való hit alapján való szabad egyesülése az embereknek, hogy egymást kölcsönösen támogatva, buzdítva a Krisztushoz hasonlókká lenni törekedjenek. így az egyház Isten országa tartoznék lenni, — az igazság, szeretet és boldogság országa. Egy olyan közösség, mely valósággal „sava a földnek,“ „világossága a világnak.“ És a mely közösséghez való tartozásunknak kellene a mi örömünk, boldogságunk és büszkeségünk forrásává lennie. Egyház építő munkának tartom én mindazt a jó munkát, a mi ezt a czélt elősegíti. Mindazt, a mi egyházunkban élénk és erőteljes keresztyén életet hoz létre, mindazt a mi a krisztusi eszmény megvalósításához egyenkint és egyetemlegesen közelebb segít bennünket.

És most, mélyen tisztelt Értekezlet: Vessünk egy pillantást a jelenre. Őseink a reformáczióban azért váltak ki a régi egyházból, hogy a valódibb, a tökéletesebb egyházat megalkossák. De hát vájjon az ősök nyomdokain haladunk-e? Vájjon közelebb jutottunk-e náluknál a szép és fényes czélhoz ? A jelen viszonyaink vámolásában nem akarom magunkra czitálni a költőnek a hazáról mondott ezen állítását; „Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény.“ Nem akarom, mert akkor igaztalan lennék. Múltúnkban van igen is öröm. Bár múltúnk történelmének lapjai, mint minden vértanú egyháznak, gyászszal és siralommal teljesek. Az üldöztetés, a nyoinorgatás, a börtönök, vérpadok és gályák szomorú emléke ha szivet facsarok is: de az ősök hitlmségének, szilárdságának, állhatatosságának lélekemelő példái magasztos örömmel töltik el keblünket. Jövőukben is van remény. De természetesen csak úgy, ha a jelen sivárságát megtudjuk változtatni. Mert a jelenünk, tisztelt értekezlet, sivár és kietlen. Nálunk tulajdonképeni egyházi élet nincs is. Méltóztassanak csak összehasonlítani egyházunk orgánumainak működését a XVI. és XVII. századbeli franczia és Wallon református presbitériumok és zsinatok működésével. Mily szép és megragadó képét rajzolja azoknak dr. Tollin német hisztorikus (Prot. Egyház és Iskolai Lap 1897, évi 35, 36, 37. 38, sz.) Mennyire hivataluk magaslatán állottak azok, a midőn Isten országának építésén fáradozva felvették minden gyülekezeti tag lelki gondozását. Hogy Dr. Tollin szavaival éljek: „nincs az életben olyan helyzet, állapot és életkor, a melyben a presbitériumok, szóval és tettel védőleg és emelőleg ne állottak volna gyülekezetük tagjai mellé.“ A gyakorlatias angol, skót és amerikai református hitfeleinknél a presbitériumokra is ráillik ez a rajz. Nálunk azonban az egyház