Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-17 / 42. szám
659 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 660 ténhetik pl. a következő eset: ellátogat valaki egy földrajz órára a gimnázium első osztályában. Van ott egy földgömb, a látogató felé fordítva Ázsia síkját.- A látogató kérdezni fogja a tanulóktól Ázsia vizeit, országait, városait, népeit. A tanulók emlékezni fognak valamire az elemi iskolából, szólnak egyet-kettőt: de kimerítő feleletet egy kérdésre sem adhatnak. A tanár protestál Ázsia ellen az első osztályban, ez a II. osztály anyaga. — A látogató elvárja a földgömbön való tájékozottságot, erre fordítson a tanár több figyelmet, legyen gondja az alapfogalmak megértésére stb. Ugyan mivel lehetne védekezni pl. a Vili. osztály természettani óráján, ha a látogató azt találná keresni, mit tudnak a tanulók a mechanikából ? azt a VH-ben tanulták, jelenti a tanár. Nem tesz semmit, tudni kell az érettségin; lástuk mi maradt meg tavalyról a fejükben; meg van-e az alapjuk, melyen tovább haladhatnak? Hogy értik meg a hőtant, fénytant, ha nincsenek tisztában az erőműtannal.“ Az is megeshetnék, hogy a látogató, bemenvén egy latin órára, rövid mondatokat extemporizálna magyarul, melyeket a tanulónak latinul kellene exponálni. Ha a fiú nincs ilyen munkához szoktatva, hanem csak az olvasmányában előforduló szókat tanulta meg, óráról-órára készülvén a praeparatioból, leirván a fordítást, emlékezetébe vésvén a grammatika azon §§-ait, melyeket a tanár éppen elmagyarázott, a censura rosszul fog sikerülni; a látogató elégedetlenül rázza fejét, hogy a mostani diákok nem tudnak semmit latinul; a tanár elkeseredik, hogy a diákjaival mindutalan vizsgáztatnak, őt magát napi munkájában föltartóztatják. S mi lehet ilyen látogatás következménye? Valószinüleg kedvezőtlen informatio a kerületen, hogy a latin tanitás eredménye ki nem elégítő. A tanár, ha szabályzat nincs, alkalmazkodni fog máskorra a látogató privát óhajtásaihoz. Addig pedig álmélkodni fog azon, hogy mire valók a tantervi utasitások, melyek szerint a latin tanitás czélja: a classicus szöveg megértése s az olvasmányon alapuló tájékozódás a classicus kor intézményeiben, irodalmában, — mikor az ő munkáját abból a szempontból vizsgálják, hogyan fordítanak a tanítványai latinra? Nem mondom, hogy ezek megtörténtek, de, a lehetőség meg van ilyen furcsaságokra mindaddig, mig az egyházkeiület szabályrendeletet nem alkot az iskolalátogatásról. Nem elég az esetről-esetre való instructio azon bizottságnak, mely esetről-esetre ki vau küldve a gimnázium meglátogatására; az sem elég, ha csak a kerületnek tesz jelentést tapasztalatairól, — a tanári kar is szeretné ismerni ez instructiókat; a megfigyeléseket, óhajtásokat — értékesíteni kívánná, mindenki a maga okulására, a tanügy előmozdítására: felvilágosítással, magyarázattal szolgálna mindegyikünk egy közös értekezleten, melyet az iskolalátogató összehívna. Az említetteken kívül az a körülmény is sürgetöleg követeli az iskolalátogatás szabályozását, hogy a miniszteri kiküldött utasítása szerint évenkint szintén megvizsgálja iskolánkat. Tapasztalatairól referál a miniszternek, de a tanári karral is közli megfigyeléseit, s ennek a gyűlésnek jegyzőkönyvét tárgyalja az igazgató tanács. Már most tekintve, hogy a miniszter kezében két erős fegyver is van, a nyilvánossági jog adományozása és az államsegély megvonása, a melyeket alkalmazhat, ha éppen érvényt akar szerezni intentioinak, — a miniszteri kiküldött látogatási jegyzőkönyve praepotentiában van az érdemleges tárgyalásnál, dominálhat a kerületi iskolalátogatók jegyzőkönyvével szemben. Ez a veszély nem imminens, de nehéz időkben ki fog bennünket reformátusokat megvédeni az állami omnipotentia ellen, ha magunkat idejében körül nem bástyázzuk? III. Az állami centralisticus törekvéseket paralizálhatjuk hasonló centralisatioval a református egyház kebelében. Az autonómia nem tiltja, hogy erősek legyünk az egység, a központosítás által, ha az egységben, központosításban erő van. Az autonómia önállóság más felekezetbeliekkel szemben; az állammal szemben ? a református intézményeknek református szellemben való szervezése. Csak az gyöngíti az erőnket, ha az autonómiát úgy magyarázzuk, hogy közös czélu intézményeinket egymásra való tekintet nélkül szervezzük ; ha pl. x. egyházközség középiskolát akar szervezni s nem veszi figyelembe, ha y. községnek a szomszédban már van ilyen iskolája; — vagy a) kerület szabályozott egy kérdést; b) kerületnél is van ilyen kérdés; — de ha rendezni kell, — a) kerület intézkedésére, mint analógiára hivatkozni, — tiltja az autonómia. Bocsánatot kérek, az autonómiának ilyen magyarázása szétforgácsolja erőnket. Az egyházi terhek egyenlőtlen megoszlása az egyházközségekben azt az eszmét sugallta protestáns kitűnőségeinknek, hogy egységes, református (vagy éppen protestáns) culturadó behozatalát sürgessék (1. pl. Debreczeni Prot. Lapot; a Dunántúli Piot. Lapot stb.) Ily példa után nem riadnék vissza az egységes protestáns közoktatástól, beleértve a tanitás, felügyelet egységét is. Szervünk is volna hozzá, az „egyetemes tanügyi bizottság,“ — melyet én olyannak tartok, mint egy országos református közoktatási tanácsot. Messzefutottam az elmélkedésben, érintve oly nagy horderejű kérdéseket, melyek megoldása tudom nem reám vár. Csupán két kérdésre legyen szabad még kiterjeszkednem. a) Ki vizsgálja, ellenőrizze az iskolát ? Testület vagy egyes személy ? A testületi (bizottságig ellenőrzés nehézkesebb, költségesebb, mintha az iskolalátogató egyes ember. Másrészről hivatásos iskolafelügyelői állást létesíteni, kinek egyéb teendője nem volna, szinte nem czélszerü, mert kerületi középiskolánk csak egy van itt a dunántul. Sok azonban a többi kerületeknek sincs külön-küiön. Az egyetemes egyház már megbirna egy központi, mondjuk egyetemes administrativ hatóságot, olyanfélét mint a tankerületi főigazgató. Ez az egyetemes felügyelő látogathatná, ellenőrizhetné a kerületi középiskolákat. b) Mire terjedjen ki a látogatás folyamán az ellenőrzés ? Mindenre úgy az anyagiakban, mint a szellemiekben. Az iskolaépület, fölszerelés, taneszközök, szertárak, 42*
