Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-10 / 41. szám
649 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 650 a szűkmarkú alamizsnálkodás filléreit, hanem az intézet jó hírnevének, magasztos hivatásának teljesen megfelelő áldozatokat. A szellemiek mellett, melyekről joggal mondhatjuk, hogy szép fejlődésnek indultak, megnyugvással tölthetnek el bárkit az anyagiak is. Örvendetes tudomásul szolgál az egyházkerületen is, hogy a rendes bevételek fedezik a rendes kiadásokat, a mi ismét józan meggondolt gazdasági politikára vall, a mit a magyar úgy fejez ki, hogy addig nyújtózkodik, a meddig a takarója ér. Ez az örvendetes jelenség készti az egyházkerületet arra, hogy nagyobb mérvű segélyezéstől sem idegenkedik kimondván, hogy a tanulók létszámának 15-tel való szaporodása miatt előálló beruházási szükségek fedezésére a kerületi leányneveldei alapból 4°/0-os 1050 frtot ad. Adja Isten, hogy a tanulók létszámának emelkedése miatt még sokszor legyen szükség ilyen 4°/0-os kölcsönre: adja Isten, hogy sokszor annyi vidám leány arcz mosolyogjon majd intézetünk diszes palotájában, mint a mennyi theologus van ott most! Az igazgató tanács jelentése folytán tudomást vett egyházkerületünk is arról a sok tekintetben örvendetesnek mondható tényről, hogy az első osztályban felkellett állítani a párhuzamos osztályt. Mivel egyházkerületünk azt az intézkedést állandósítani nem akarja, felhívja, illetve utasitja a tanári kart, hogy a felvételnél alkalmazkodjék a más felekezeti intézetek által követni szokott eljáráshoz és erről kellő időben értesítse a szülőket. A tanulók létszámának ilyetén való szaporodása természetesen több és nagyobb terheket rakott főikolánk derék főorvosának vállaira. De még ha ez az eset nem forogna is fenn, én azt hiszem csak kötelességét teljesítette az egyházkerület, a mikor az orvosi tiszteletdijat 150 írtról 300 írtra emelte fel. A mint azt a patika és a rendelvénynek száma mutatja, a főiskolai ifjúság részéről oly nagy mértékben van igénybe véve az orvos ideje, hogy még a 300 frt is csak a tényleges szolgálatoknak megfizetése — az bizony messze van attól, a mit tiszteletdijnak szokás mondani. Mind ennek daczára intézetünk orvosa hűséggel, odaadó lelkiismeretességgel teljesítette feladatát, az ifjúságot tanítani és gyógyítani. Ha csak ezt az egy szempontot vennők is bírálat alá, helyesnek fogjuk találni egyházkerületünk tapintatos intézkedését. Jóleső örömmel jelezzük, hogy egyes egyházközségeink ügyei is kellő figyelemben és gondozásban részesülnek. Jobb kor felderültét látjuk abban, hogy az állam nyújt segélykezet elnyomorodott egyházaink újra élesztősére. Van nekünk sok olyan egyházunk, melyet már csak a reménység vékony szála köt az élethez. A világ legkisebb állatja, a philloxera tette tönkre őket. Bars, Esztergom, Fehér, Hont, Komárom és Veszprém egyházain nehezedett meg különösebben az ur keze. A legérzékenyebb csapást a Balaton vidéke szenvedte. Hogy olyan vidéken, melynek egyedüli keresetét a szőlő képezte, mekkora lehet ez a csapás, tán elképzelhetjük, de hogy milyen lehet az előbbi jó módhoz, vig élethez szokott és most szinte a koldusbotra jutott emberek lelki állapota, arról nehéz volna fogalmat alkotni. Antalfa, Nemes-Pécsel, Szepezd, Kapolcs, Arács, Felső-Örs, Balaton-Udvard, Balaton-Füred, ezek azok a helyek, a melyek a bajok rögtöni orvoslása nélkül nagy válság eleibe néznek. Mindezek virágzó egyházak voltak annak idején, papjaiknak jó fizetést — 1000—1600 — frtot adtak, anyagi viszonyaik rendezettek voltak; ma a lelkészfizetés400-tól 600 írtra szállt alá és anyagiakban a romlás utján vannak. Ezekuek hát jókor jött a segély ! Az állam lehetővé tette, hogy a fenn nevezett községekben a szőlők reconstruáltassanak. Ingyen ad az állam amerikai szölővesszőt, vagy magyar oltványt, szőlőkarót, szénkéneget 10 évre. Az egyesekre csak a munka vár, kötelességükké tétetvén, hogy alkalmazkodjanak az állam által kiküldött közegek utasításához, viszont joguk lévén azoknak tanácsát bármikor is igénybe venni. Mindezek mellett kilátásba helyeztetett a többi megyék felsegélése is. Az egyházkerület is, de talán mindn}7ájan, hálateljes örömmel vesszük tudomásul az állam intézkedéseit. Nagy előszeretettel foglalkozott egyházkerületünk a missio fontos ügyével. Nagy lelki örömmel hallgattuk azoknak a fiatal apostoloknak lángbuzgalmu szavait, kik ezeken az annyi bajnak, veszedelemnek kitett helyeken működnek. Nekünk szinte hihetetlen tényeket beszélnek el a népnek a templomba tódulásáról, azoknak határt nem ismerő buzgóságáról és áldozatkészségéről, az egyházias életben való előhaladottságáról. Igen! Erkölcsi kötelessége volt az egyházkerületnek magáévá tenni ezt az ügyet, s kötelessége ezt továbbra is a megérdemlett figyelemben részesíteni. Még néhány fontosabb határozatot hozott egyházkerületünk, melyekről elvi fontoságuknál fogva meg kell emlékeznünk. Utasittatik a gazd. tanács, hogy a beterjesztendő vagyonleltárt ellőbb a számvevőségnek adja át^ felülvizsgálás végett. Helyeslő tudomásul veszi a kér. közgyűlés püspök ur igenlő válaszát a vallás és közoktatásügyi minisztérium azon megkeresésére, hogy azon magyarországi egyházközségekben, a melyeknek bizonyos része Horvát- és Slavonországra esik, az e részen születettek, meghaltak az egyházközségi anyakönyvvezet ők által külön rovatokra anyakönyveztetnek el. Elfogadtatott a mezőföldi egyházmegye azon indítványa, hogy a konventi végreható bizottság ügyrendjének az alapszabályokkal ellenkező §§-ait azokkal egyezőkké tétetni rendelje. Végérvényes határozatot hoztak a lelkészképesitő bizonyítványok általános osztályozására vonatkozólag, kimondván, hogy „jeles“ az, a kinek legföllebb egy tárgyból van „jów-ja; „jó“ általános osztályzatot nyernek azok, a kiknek csak 2 kielégítőjük van, „kielégítő“ osztályzatuaknak azok veendők, a kiknek kettőnél több kielégítőjük van. Az osztályzat megállapításánál az Írásbeli is tekintetbe veendő. lm ezekben van szerencsém referálni az egyházkerületi közgyűlésről. Ennyi munka után persze jól esett egy kis vigasság is. Ebből is kijutott a része a főtiszt, egyházkerületnek elég bőven. Ott volt a ref. nőegylet kedélyes mulatsága, no meg a bankett. Ámbár erről a bankettről nem lehet csak úgy félvállról beszélni. Hires