Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-10 / 41. szám

651

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

652

bankett ez a bankettek sorában! Miért?! Azért mert egy hatalmas protestáns ember, a kinek szavát mindig meghallották, — akarták, vagy nem akarták, — nyíltan, férfias bátorsággal és önérzettel adott kifejezést igazán protestáns gondolkozásmódjának.

Patay Miklós.

Tjgyljázi étet.

A dunántúli ev. ref. egyházkerületi lelkészi értekezletek.

(Vége.)

4) Jegyző kéri az értekezletet, hogy miután a beterjesztett egyik indítványnak előadásával megbízott egyén kénytelen lesz előbb eltávozni, mint a mikor az indítványok tárgyalására kerülne a sor: ezért engedje meg az értekezlet, hogy ez az indítvány soron kívül mindjárt vétessék tárgyalás alá. A kérelem megadatván, Kecskeméthy Jenő előterjesztette László János lábatlani lelkésznek a tatai egyházmegyei értekezlet által egyhangúlag elfogadott azon indítványát, hogy a lelkészek fizetésének minimuma 800 írtban állapittassék meg. A 800 frt alapfizetéshez öt Ízben járuljon 100 frt ötödéves korpótlék. A fizetés ilyen felemelése mellett is az egyháztagok állami adójuk 25%-nél több egyházi adóval megróhatok ne legyenek, hanem az egyházi adón felül hiányzó évi szükségletet az állam saját pénztárából bocsássa a convent utján az egyházak rendelkezésére.

A kér. egyházi értekezlet az indítványnak azon részét, hogy a lelkészek fizetésének minimuma legalább 800 írtban állapittassék meg, hogy az alapfizetéshez öt Ízben 100 frt ötödéves korpótlék járuljon, égyhangulag elfogadja és az egyházkerületi közgyűlésre felterjeszteni rendeli a conventnek ily értelemben való megkeresése végett; a 25%-os egyházi adóra vonatkozó részét pedig, mint a minek horderejét előre kiszámítani nem lehet, elveti.

5; Szűcs Dezső csajági lelkész tartotta meg felolvasását, melynek menete és főbb eszméi ezek :

Az egyháztársadalmi téren több baj merült fel és vár orvoslásra. Elsősorbau a vallástalanság, hitbeli közöny, ennek megszüntetése czéljából többek által ajánlt belmissio gyakorlását, belterjesebb hitélet fejlesztését melegen pártolja mint ajánlott gyógyszert; hangsúlyozza ennek óvatosságát, mert tulságba hajtva — mint tapasz talni lehet — gyógyítás helyett árt. Védelmére kel a lelkészi karnak, azon minduntalan hangoztatott váddal szemben, hogy a lelkészi kar a belmissióit illetőleg nem teljesiti kötelességét, hivatkozik a múltban kifejteit szent buzgalmára e lelkészi karnak és dicséretes elismeréssel említi fel a világi urak és úrnők nagy és nemes tettekkel bebizonyított élő és munkás hitét, mikor mint szent nép és királyi papság erős református hithűséggel forgolódtak az Ur dolgaiban, mint hűséges segítői a lelkészeknek, — ugyancsak felhozza, hogy a lelkészek ma is lankadatlan buzgalommal fáradnak munkáik elvégzésében a lehető legszélesebb téren, bár az anyagi téren,

sok helyen a szent buzgalom lelohasztására erősen ható szegénység, néhol nyomor áttörhetlen gátot emelnek a lelkész és hivek munkás kegyessége elé — azonban fájólag tapasztalja, hogy a világi urak és úrnők elhagyva elődeik utait, fele részben hidegek, közönyösek — a templomot nem látogatják, úrvacsorát nem vesznek, az adót zúgolódva fizetik stb. és igy rossz példát adva, kétessé teszik a lelkész munkájának sikerét.

Kérve kéri, a ma is buzgó, vallásos mainkat és aszszonyainkat, hogy a lelkészi karral ezután karöltve építsék a Kr. egyházát és szóval, tettel hassanak oda, hogy az úri közönség említett részénél mutatkozó rideg közöny megszűnjék és a szegénységgel küzdő papság és hivek nyomora enyhitessék.

A tanítói nyugdíjul, elemi iskoláink által fizetni kötelezett 15 kros nyugdijadénak teljes megszüntetése} czéljából egyháztársadalmi utón mozgalom megindítását indítványozta, mert nem tartja helyesnek, igazságosnak, hogy a többféle adóval túlterhelt, gyermekét taníttató szülők újabb adóval rovassanak meg.

Végül az egyházi téren is erősen helyt foglaló czimkórság ellen emeli fel kérő szavait — tisztelettel ajánlja hogy a lelkészt sokszor hivatalosan helyettesitő kántortanitónak: „tisztelt,“ a s. lelkésznek: „tiszteletes“ és az életfogytig választott kerületi tisztviselőnek : „nagytiszteletü,“ a püspöknek: „főtisztelendő“ legyen a hivatalos czime.

Az értekezlet köszönetét mond a felolvasónak, hogy egyháztársadalmi bajaink néhány forrására, valamint azok orvoslásának módjára bátor nyíltsággal rámutatott; óhajtandónak tartja, hogy az értekezés egyházkerületünk hivatalos lapjában megjelenjen.

6) Csizmadia Lajos felolvassa értekezését az egyház építéséről, melyben kifejti, hogy az egyház a Krisztusban való hitalapján való szabad egyesülése az embereknek, hogy egymást kölcsönösen támogatva, buzdítva a Krisztushoz hasonlókká lenni törekedjenek. Egyházépitő munkának tartja: mindazt, a mi ezt a czélt elősegíti. E czélra kellene munkálni a presbitériumokuak is; a minthogy a gyakorlatias angol, skót és amerikai református hitfeleinknél hűséggel is teljesitik e kötelességeiket a presbitériumok. Nálunk azonban a presbitériumok csak adminisztráló testületekké lettek, a melyeknek mintha se idejük, sem kedvük nem volna a szorosabb értelemben vett lelki és vallási ügyekről való gondoskodásra, A lelkészi hivatalnak is inkább csak a hitszónoki oldala domborodik ki nálunk, mintha nekünk nem is szóllana a megdöbbentő, a munkásságra intő figyelmeztetés: „embernek fia, őrállóul állítottalak én tégedet.“ Ilyen viszonyok mellett kivész a református öntudat és szenvedhetetlen lágymelegség vesz erőt felekezetűnkön. Ennek folyománya az a szomorú statisztika, a mely szerint mi vesztüuk legtöbbet a vegyes házasságok révén és a felekezetnélkü'iség által. Ez arra int bennünket, hogy gondoljunk többet a jelennel, munkálkodjunk többet a jövőért. Ne mondja senki, hogy most ilyen a korszellem s az ellen nem tehetünk semmit. A korszellem, az egyes emberek gondolkodásának a kinyomata. Az egyes emberekre hassunk