Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-10 / 41. szám
Nyolczadik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1897. október 10. DUNÁNTÚLI A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Dr. Antal Géza felelős szerkesztő czi— mére küldendők. Az egyház és iskola köréből. A ÉnÉiíli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 4 írt, félévre £ írt), hirdetések, re ólam atiők Kemenczky Lajos czimére, a lap kiadó hivatalához küldendők. Szegény lelkészek*). György Endre. Kétségtelenül terhes gondokkal uézüuk közgazdasági viszonyaink fejlődése elé. Egyáltalán nem rózsásak a legközelebbi jövő kilátásai, sőt úgy gondolom, hogy a kiegyezés óta aligha volt oly nehéz éve a magyar közgazdasági életnek, mint az idei s egy komor, lassú válság nyomasztó súlya már is kezdi éreztetni hatását. Ezt annak konstatálása végett bocsátom előre, hogy érzem a felelőség terhét, midőn a lelkészek anyagi ügyeinek rendezése érdekében akarom fölemelni szava' mat, s különösén á protestáns lelkészek köztudomású nyomorára hívom föl ismét a közvélemény figyelmét- Azért különösen ezekére, mert a római katholikusok kevósbbé érzik az ínség súlyát, amellett a püspöki kar rendezési szándoka esetleg más irányba óhajtja terelni a kérdés megoldását, a görög-katholikusoké pedig, a kik családos emberek és szintén nyomorral küzdenek, majdnem teljesen analog — legalább a tényállásra nézve — a protestánsokéval. Az 1848: XX. törvényczikk beváltása nagyon lassú léptekkel halad előre. Maga ama szerény dotáczió, amely 1868 óta inkább ajogczim elismerése, sem mint komoly megoldási szándék gyanánt adatott az egyházak segítségére, nem segített a bajokon. Az utolsó két évben a komoly megoldási száudék első fecskéje gyanánt vétetett fel némi összeg a költségvetés keretébe, de ez sem nem elég, sem nem biztos, s így az 1848: XX. t. ez. imperativ intézkedéseit egyáltalában nem valósítja meg. A ki ismeri a helyzet borzalmasan sötét voltát, amelyben a protestáns papság van, az nem csodálkozhatik, hogy a <de profundis» szava mindennap kiáltóbbá válik; ámbár a történeti igazság szempontjából konstatálnnnk kell, és jól esik konstatálni, hogy ez a kiáltás sokkal régibb az egyházpolitikai kérdésnél. Sem a szigorú helyzet nem tartotta vissza protestáns lelkészeinket attól, hogy stoláris jövedelmeik elvesztésének biztos tudatában is, lemondva jövedelmeik egy részéről, szívesen támogassák a liberális reformokat: sem ma, a kétségbeesés küszöbén, nem hajlandók a revízióban keresni kárpótlást szenvedett, s reájok nyomorult sorsukban kettősen súlyos veszteségeikért. Egyhangú a visszhang Szilágyi Dezső és Tisza Kálmán legutóbbi nyilatkozataira a protestáns közélet egész mezején. Hanem viszont annál sincs semmi természetesebb, ha ma a protestáns közvélemény feltétlenül sürgeti nemcsak a budget-tétel megfelelő emelését, hanem a protestáns lelkészek igényeinek törvényes rendezését. Törvényes rendezést azért, mert a protestáus pap az 1848-ki törvény rendelkezésének világos és félre nem magyarázható értelmezése szerint jogot követel és nem alamizsnát; biztos, évről-évre kijáró fizetés-pótlást és nem a törvényhozás évi megszavazásától függő — bármily jelentékeny — ajándékot. Ezt a kérdést tehát csak törvónynyel lehet megoldani és miután megoldása szerfelett sürgős: a törvény meghozatala az, amit feltétlenül és szünetlenül kell sürgetni. A hozandó törvény lényege nem lehet más, mint a lelkószi fizetásek kiegészítése hatszáz forintra azonnal, és fokozatosan, legfeljebb öt-tiz év alatt nyolczszáz forintra, amennyi a többi felekezetek alapjavadalma lesz. A vallásegyenlőségbóT természetesen folyik a lelkészek közt az egyenlő elbánás, sértés volna föltenni is azt, hogy egyenlőtlen elbánást kontemplálhat valaki, különösen ama felekezetekkel szemben, amelyeknek lelkészei családot alapíthatnak. *) György Endre urnák, egyházi és iskolai életünk ezen kitűnőségének, jelen czikkét a »Pesti Nap!ó< okt. 6-iki számából veszszük át. S z e r k. 41
