Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-10 / 41. szám
641 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 642 Magára a fizetéspótlás folyósítására nézve sem lehet semmi nehézség a protestáns egyház szervezett önkormányzata mellett, amelynek teljesen megbízható szervezete van az anyagi ügyek kezelése czéljából. Egyetlen komoly nehézséget képez a kiszámításnak, illetőleg a szükséglet megállapításának kérdése. A tényleges alapon e kiszámítások, megtörténtek az úgynevezett »Jelentő ivek“ alapján. Egyértelmű a panasz, Rogy e jelentő ivek a dolog akkori sürgősségéhez képest — hiszen báró Eötvös záros határidőben követelte az adatok beküldését — több-kevesebb felületességgel állíttattak össze, s inkább csak általános tájékoztatásul, semmint biztos alapul szolgálnak. Maguk tehát a fizetési adatok sem teljesen megbízhatók s igy kiegészítésre szorulnak. De még ennél is fontosabb okok szólanak a kiegészítés mellett. Az összeírások a tényleges alapra vonatkoznak csak, tehát csak azt mutatják, hogy a létező lelkészi állásoknak a létező adóztatás mellett mennyi évi jövedelmük van. Világos, hogy ennek egyszerű kitüntetése utján a teljes hiányt megállapítani nem lehet. Kétségtelen, hogy vaunak olyan egyházak is — s valószínűleg ide czélzott Szilágyi Dezső megjegyzése — amelyek még affiliálhatók; ámbár az utolsó tiz év alatt ebben a tekintetben úgy az egyház, mint a sok vidéken ezzel elválhatatlanul egybekötött magyar nemzetiség világos kárára, nagybau és egészben a szélső határig elment a protestáns egyház. De viszont vannak egyházak, melyeknek önállósítása, szervezése már ma is égető szükséggé vált. Ez a szempont pedig lényegesen alterálja a szükséglet megállapítását s igy a hiányét is. Még nyomatékosabb az egyházi adóztatás kérdése. Ez a szempont pedig nem hagyható figyelmen kívül, különösen a túlsúlyosan megadóztatott protestáns egyházaknál, melyeknek jelentékeny része az állami egyenes adók teljes alterum tantumát fizeti, vagy még azon felül is az egyház részére, a stoláris illetékeken felül is. Az 1848: XX. törvényczikk hozatalakor a franczia rendszer szelleme egységes kultuszadóval s a hozadéknak lélek szám szerint felosztásával lebeghetett az akkori törvényhozók előtt. Kétségkívül ez volna a legvilágosabb, legigazabb állapot, amely egyszerre véget vetne ama lealázó állapotnak, hogy az egyes hívők felekezetűket az anyagi terhek különbsége miatt változtatják, s egyúttal tisztán meggyőződés kérdésévé tenné a felekezet nélkül való állapotot is; de attól messze vagyunk. Az adott körülmények közt is kell azonban annyit tennünk, hogy bizonyos átlagos egyházi terhet eruálva, lehetőleg egyenlően az összes felekezetekre. nem a tényleges, de ezen adó mellett levő megterheltetés alapján állitanók fel a szükségletet s ez alapon konsatálnók a hiányt. Az osztó igazságnak s az 1848: XX. t. ez. szellemének csak így lehetne teljesen megfelelni. Mindez teljesen uj, beható munkálatot igényel, a melyet a hozandó törvény záros határidőre rendelhet el. Amit mi sürgetünk — hiszen az talán kevésbbé a protestáns papság, mint legalább is épp annyira a magyar haza érdekében van —-az az: hogy ez a törvény, amely végre véglegesen rendezi ügyüket, haladók nélkül mutattassék be, tárgyaltassék le, s osztó igazság szolgáltassák végre a nyomorral küzdő, jóbanroszban hű édes gyermekeknek is. Iskola látogatás. I. Az 1893. évi budapesti országos zsinat törvénykönyve a konventet jelöli ki egyetemes közoktatási hatóságnak (496. §). Ennek kebelében igen nagy horderejű munkásságot fejtett ki az „Egyetemes tanügyi bizottság" a folyó évben, Budapesten. Munkásságáról tájékoztat Tóth Sámuel konventi jegyzőnek csak imént megjelent jegyzőkönyve (66—81 lapig', 32 jkvi pontban). Foglalkozott a még mindig actualis, mert meg nem valósított tanterv re\isióval; alkotott a gimnáziumi igazgatóságok számára, az állami legfőbb felügyelet irányában való eljárást illetőleg olyan utasítást (30. jkv. sz. 1—8. §), melynek józan bölcsesége mellett eltörpülnek a lelketlen contaminatióval készült tantervek és mindenféle „utasítások.“ Minden tanár szivét a büszkeség önérzete dagasztja, mikor a következő arany szavakat olvassa: „4. d. a) . . . A rendes leczketervnek kizárólag a megbízott látogatása érdekében való alkalmi megváltoztatása feltétlenül elkerülendő. b) Az igazgató gondoskodik, hogy a meglátogatandó egyes leczkeórák rendes menetét, a tanár szokott eljárása módját a látogatás ténye egyáltalán meg ne másítsa; ellenkező közbeszólások, kérdezések, reflexiók, annál kevésbbé vitatkozások a tanár eljárását ne zavarják; azon felvilágosítások, melyekre a megbízottnak szüksége van, a tanár s az igazgató által, a leczkeórán kívül, a körülmények szerint előlegesen vagy utólagosau adandók meg. c) A tanulók írásbeli dolgozatait s rajzait, a megbízott kivánatára, rendelkezése |alá bocsátani az igazgató kötelessége. Csakis azok a dolgozatok adandók át, melyek a megállapított munkaterv szerint épen a tanárok kezén vannak; a házi feladat végzésére a tanulók kezénél levő füzeteknek, a látogatás alkalmából, a kitűzött idő előtt rögtönzött begyűjtése, az iskolai rend tekintélye érdekében elkerülendő.“ Ez axiómák ismételt hangoztatását nem tartom fölöslegesnek. A miniszternek is van saját közegeit illető i
