Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-03 / 40. szám

633

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

634

Ama bizonyos kiskorúság.

Az egyházkerület szabályrendelete az iskolaszékek fölállítását illetőleg rémületbe ejtette s jajveszéklésre indította Szily György urat. Úgy hiszem tanító ő, bár neve után nem irta e szép jelzőt.

Tanító és pedig ácsi tanító, mi annak föltevésére jogosit, hinnem azt hogy elsőrendű egyház iskola tanítója csakis elsőrendű vagyis jeles tanító lehet. Tapasztalat bizonyítja e következtetést. Tehát már az is, hogy egy jeles tanitó lép föl vezér szónokául kevésbé jeles, s talán gyengébb társainak védelmére, már ez is jeles dolog. De mielőtt ezt tenné, tegyen egy körutat az alsóbb rendű iskolák s azok tanítóinál, s ne magából s az ácsi iskolából induljon ki, hol sem tanítónak sem iskolának talán nincs szüksége semminemű felügyeletre, de van s lehet sok egyébütt.

Én hiszem, hogy ama szabályrendelet az egyh. kerület bölcseitől bizonyára nem felületesen, de sok meggondolás és talán még sok helyt csak csillámlani kezdő bajok orvoslására hozatott. — Hivatását buzgón teljesítő tanítónak nincs szüksége felügyeletre, de van és lesz az iskolának, az iskolás gyermekseregnek, mely a délelőtt 3, délután 2 órát tanulással töltött fog'alkozása után százfelé megy, fut, rohan utczán, kertekbe, rétek és mezőkre; pajkosságból magaviseletével, csintalanságból eredt kártételeivel magaviseletével botránkoztatja a járó-kelőket, szidatja pajkosságaiért apját, anyját, tanítóját is. Szép az iskolában figyelmes jó magaviseletü gyermeksereg, de más akkor, ha tanítója nem látja! Ezeknek kell a felügyelet. „Úgy siess az iskolába, mint tudomány vásárába“ igy tanította régen a regula. Felment a gyerek napfelkeltekor az iskolába, csak a dél vetette haza, tanulási szünórában kijátszotta magát a tanitó udvarában, jó felügyelet alatt, ma, sok helyen mint a gymnasiumi tanuló harang kondulásva indul csak, — mit csinál addig? apja, aDyja jókor elmentek a munkára, a gyerek és a gyerekek a kapukban ácsorognak, hajigálódnak, csintalankodnak! Ezeknek nem kell felügyelet? Igen is kell. Spártában minden polgár meginthette a rosszalkodó gyermeket! Nálunk nem! Kell hogy legyenek hivatalos személyek, kiknek kötelessége — egyfelől — a gyermekek erkölcsi magaviseletét figyelemmel kisérni, esetleg a hibát a tanítónak följelenteni. Majd ha iskolásaink, kik eddig csak a tanitó látására lapultak meg a kerítés mellé — ismerni fogják a hivatalos iskola felügyelőket, azt mondom, illedelmesebben fognak viselkedni utón útfélen, nem futkosnak a peres házak csudájára, s nem ólálkodnak korcsmák körül.

Én ily értelemben bocsátottam el szép hivatásuk teljesítésére a megválasztott iskola felügyelőket.

Bizony nem pirulhat el arcza a tanítónak — mint Szily ur mondja — ha egy ilyen az erkölcsi felügyeletben hivatalos egyén megy az iskolába talán jelentést tenni, aminek elgondolására egy némelyik gyermek remeg, hogy most a mit a tanitó ur nem tudott, most mindjárt bejelentetik annak. Mondhatom, hogy a felügyelő nem szunyókálni megy az iskolába, szives örömest fogja hallgatni a tanitó tanitását, magyarázását, csakhogy ne a tanitóné asszony leckézzen vagy leckéztessen. Az iskola küléletére vonatkozólag szükség van, de nagy, a „Szabály-rendelet“ életbeléptetésére. Hát a tanítókra nézve ? ! Szily ur szerint ez meggyalázó, kiskorúságra kárhoztató eljárás !

Magasztos hivatását értő és érző tanitó ily esetben ne magából induljon ki s ne vegyen mértéket magáról másokra. Egy hivatását nemesen, egész melegséggel teljesítő tanitó előtt kalapot emelek, vele munkájában kezet fogok, testvérem, barátom, hivataltársam ő! De ha ő magát nem egy szegény egyház, de a gazdag állam közegének, tanítójának tartva, elutasít magától minden jó tanácsot, figyelmeztetést, titkon magyarázza az unitarismust s hirdeti hogy az állam templom nélkül igen, de tanítók nélkül el nem lehet, akkor mondom ha van ilyen magáról megfeledkező, illetőleg magát nélkülözhetetlennek tartó tanitó: „atyámfiai, mit cselekedjünk“ Nélkülözheti-e egy iskola avagy tanitó — ha van ilyen?! — ki állami anyakönyvvezető, vásári járlatiró, posta-távirdakezelő, községi képviselő, vadászat-bérlő, 80 iskolás gyermek vezetője — egy személyben, nélkülözheti-e a felügyelést? Ne akarjunk bölcsebbek lenni a bölcseknél, meghozták a „Szabályrendeletet“; ha van rá szükség élni fog, ha nincs ? ! élni megszűnik.

Áldja meg az Isten a szerény tanítókat, köszöntőm őket szent csókolással! Ok nem kiskorúak !

Carolus.

Lapszemle.

Debreczeni Protestáns Lap. 27 — 35 sz. A Budapesti ref. ifjúsági egyletről. E czim alatt közli a nevezett egyesület lelkes fölhívását az érettségi vizsgálatot letett és Budapestre menendő ref. ifjakhoz, hogy lépjenek be az egyesületbe, hol nemes szórakozást s protestáns hitökben megerősítő tanítást találnak. A „Debreczeni Protestáns Lap“ azonban nem csak nem helyesli az egylet irányát hanem egyenesen óvja ifjainkat a belépéstől, mert az egyesület mostani vezetője olyanná tette, hogy „a gyakorlati élet, az állam és hazaszeretet tekintetében való ferde felfogást, a szabad, művelt emberi haladás iránti gyűlöletet épen legtehetségesebb és legideálisabb tagjainak szi\ébe oltja s azokat rajongókká, elfogultakká s félszeg gondolkozásunkká változtatja és változtatta által: s igy ez egyesület eredeti rendeltetésétől eltávozott és a protestáns bigottizmus és farizeizmus szolgálatába állott.“ Ha ez igy volna, valóban veszedelmes hely lenne az a ref. ifjúsági egyesület. De nem hiszem és nem is hihetem addig, mig nem mutatnak olyan ifjakat, kiket az egyesület tett kálvinista farizeusokká s esetleges kijózanodások után annál hitetlenebbekké és léhábbakká. Mivel ilyen ifjakat eddig nem láttam s ilyenek létezéséről nem is hallottam, abban a meggyőződésben vagyok, hogy ez a szörnyű kritika csak a túlságos elfogultságnak pyramidalis megnyilatkozása. Eröss Lajos a 29-ik számban fejezi