Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-03 / 40. szám
629 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 630 meretei megszilárdulnak. Ízlésük finomul, szemmértékük fejlődik s kézügyességre tesznek szert. A rajztanitásban az Ízlés hathatós fejlesztését látja. Fontosnak mondja a rajztanitás nemzetgazdasági előnyeit, felemlíti, hogy vizsgálván a történelem minden korszakát, azt látjuk, hogy csak az az ország virágzott s legíőkép csak akkor, midőn a művészet fénykorát élte. Beszélt a rajztanitás mélyreható és nagy feladatáról. „Ember küzdj és bízva bízzál“ jelszóban találja kifejezve a rajztanitás ideális feladatát. Hangsúlyozza, hogy a jó tauár nyomában virul az erkölcs, vallás, haza; sikere diadalra vezeti az ifjút. Élvezetes pontja az értekezésnek, midőn beszél a geometria eredetéről és annak kiváló művelőiről. Előadia a rajztanitás viszonyát a művészethez; beszél itt az eszményről, majd a művészetet kapcsolatba hozza a tudománnyal. Azt mondja: „rokonság, mely összefűzi a művészetet a tudománynyal, tisztesség egyikre úgy, mint a másikra.“ Ecsetelte a legkiválóbb mestereket. így Michel Angelót, ki az akarat erejét és fényét; Rafaelt, ki a lélek kellemének örökös békéjét; Leonardot, ki az intelligencia finomságát és nagyságát fejezte ki. Fejtegeti tovább a szív és jellemképzés eszközeit. A szép első és második hazájáról beszél. Athaent és Florenzet, mint a művészetek góczpontját emeli ki. Beszél a rajztanitás hasznosságáról. Kimutatja, hogy a hol a közízlés fejlett, ott a művészet is virágzik. Kiemli, hogy a hajdankorbau azért állott a művészet oly magas fokon, mert a közízlés és értelem fejlett volt. A rajztanitás ethikai oldaláról szólva elmondja, hogy a rajzstudium nemesíti az ifjú jellemét; nem unatkozik többé, megszereti a munkát, mivel esze járása fegyelmezve lesz. A növendék erősen Ítélni tanul, midőn a rajzolásnál a lényegest kell kiválasztani; önállóságra s akaraterőre tesz szert és vágy ébred benne önálló alkotásra; ellágyitja, finomítja az elfásult kedélyeket, s igaz örömöket szerez. Befejezésül elmondja, hogy a rajzolásnak köszönhetjük az építészeti alkotásokat. Ezek közül kiemeli a gót építészetet, melyről elmondható, hogy az ember alkotásnak egy befejezett alakja. Az elismeréssel jutalmazott értekezés elhangzása után Czike Lajos főiskolai gondnok a két uj tanárt hivatalukban ünnepélyesen beiktatja s értekezésüknek az Értesítőben leendő kinyomatását határozatilag kimondja A tanári kar nevében Kis József közigazgató intézett néhány üdvözlő szót az uj kartársakhoz, mire az ünnepély a közönség tetszésének élénk njdlvánulása mellett véget ért. Szívből üdvözöljük mi is az uj kollegákat s kívánunk .sikert további működésükhöz! Egy jelenvolt. Égyftázi élet. A dunántúli ev. ref. egyházkerületi lelkészi értekezletek. Jelen voltak előbb a főt. és mélt. püspök ur, majd Körmendy Sándor egyházkerületi főjegyző ur elnöklete alatt, az egyházkerület egész vidékéről igen szép számmal összejött egyházi és világi férfiak és Kis József értek ezleti jegj'ző. I. Fótisztelendő püspök ur megnyitó beszédében röviden, de nyomósán kiemelte az egyházi értekezletek fontosságát, a melyeken minden tartózkodás nélküli őszinteséggel beszélhetjük meg legbelsőbb bajainkat és szükségeinket; nagy körültekintéssel és tárgyismerettel fejtegette a lelkészi fizetések feljavítására, rendezésére eddig felvetett eszméket és tervezeteket. Beszédének menete és főbb pontjai ezek: Mindnyájan megvagyunk győződve, hogy azon bajoknak orvoslása, melyek itt felfognak merülni, nem anynyira a hivatalos egyház eljárásától, mint inkább a lelkészek egyöntetű, tervszerű, előre megfontolt működésétől függenek. — Általában örömmel üdvözöltük az egyházpolitikai törvényeket, mert elvileg összhangzanak a mi egyházunk szellemével. De sajnos, hogy a reversalisoknak hátrányos hatása a mi egyházunkra nagy mértékben nyilatkozik, sokkal nagyobb mértékben, mint a felekzetnélküliség, a mitől úgy féltünk. Mondhatom, hogy a mi kis egyházainkban, melyek nagyobb terhet hordoznak, mint az alföld nagy egyházai, mégis korántse látszanak o’y fenyegető nyomai a felekezetnélküliségnek, mint azokban. Talán az Isten ád erőt arra, hogy a jövőben is sikerül a bensőségteljes lelkészi gondozás által a felekezetnélküliségnek eltentállnunk. Itt egyik legfőbb föltétel az, hogy lelki táplálékot adjunk hi veinknek: mert valóban, ha az emberek arra a meggyőződésre jönnek, hogy anyagi áldozatot hozni nem megfelelő lelki javakért nem érdemes, ebből a veszedelmes következményt levonhatják. A másik dolog, a mi bennünket érdekel és foglalkoztat, a lelkészi javadalmak rendezése. Itt két csoportra lehet osztani az eddigi javaslatokat. I. A magyarországi ev. ref. egyházak anyagi helyzetének rendezése önerőnkből. Úgy gondolják ezt, hogy állíttassák fel egy nagy országos ref. egyházi közpénztár, a melyhez a gyülekezetnek minden hive egyenlő adóval járuljon és kiszámítják, hogy ezen esetre kétségtelenül tisztességes megélhetés biztosittatik a lelkészeknek. Azonban ha oly helyen kellene kivetni adót, a hol eddig semmi egyházi adót sem fizettek, vagy jelentékenyen kellene emelni ott, a hol igen csekély volt az eddig: ezt én önkormányzati tekintetben kivihetetlennek tartom. Hogy tehát mi egy egyházi közpénztárt létesítsünk, ez a javaslat önmagában halva született. Ezen javaslat szerint minden lelkésznek egyenlő fizetés adatnék. No most már az bizonyos, hogy az emberek szellemi és testi képzettség tekintetében nem egyen-
