Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-05 / 36. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 568 567 vajon nem igy történt-e a dolog ? Tudnék számtalan ilyen esetet felhozni, de nem akarom az igen tisztelt olvasó közönség figyelmét fárasztaui, ezeket csak azért idéztem, hogy bebizonyítsam, miszerint teljesen alaptalan az általa emelt vád. Nyugta nem kéretett sehol, igaz, de én tőlem Körmendy volt esperes sem kért soha nyugtát, én azt hiszem, hogy meg lehet, meg is kell bízni a lelkészben, gondnokban, de a presbyterium hiszem, mindenütt megkívánja az évi zárlatkor a nyugtákat. Ha minden krajczáros tételnek nyugtáját elő kérné és megvizsgálná az esperes, akkor egy nap alig volna elég egy gyülekezetben a vizitáczióra. 3. Az 1895—y6. évben a valóban létező esperesi iktatóban a szám 1211, a postakönyvben 2246, összesen tehát 3457. Azt állítja Tacitus, hogy némelyek azon meggyőződésben vannak, miszerint nincs is esperesi iktató ; de nevet nem említ egyet sem. Legyen szives annyi sok oda dobált vádnál legalább egy esetet megemlíteni, hogy nem kapták meg soha a mit kértek ; hogy késedelem lehetett a küldésnél, azt elhiszem, mert már Írtam, hogy az esperesnek káplánja nem volt, s sokszor egész hétig utazott, s csak vasárnap reggel ért haza, akkor a lelkész! szolgálatot kellett végezni és ismét útra kelni.— Legyen szives megnevezni csak egy embert, a kiben annyi rossz akarat volna, mint Tacitusban, hogy biztos tudás ellenére is felteheti, hogy nincs iktató. A mi az akta nélkül való tárgyalást illeti, az megtörtént egy esetben, t. i. Dr. Kérészy Zoltán vil. aljegyző minden értesítés nélkül eltávozott Debreczenbe, hová jogtanárnak választották és a hozzá küldött akták számszerint 22, postán küldetvén hozzá, ott rekedtek lakásán.— 0 maga sem jött gyűlésre, igy én tárgyaltam le azon ügyeket és pedig úgy, hogy minden hozzá küldött ügyből kivonatot készítettem. A közgyűlésen le is tárgyaltattak az ügyek és pedig úgy, hogy ellene senkinek kifogása nem volt. Az egyes pontok fejezetei teljesen megfeleltek a tényállásnak, különben ha kételkedik, tessék kivenni azon ügyeket a levéltárból és hasonlítsa össze a jegyzőkönyvvel és ha nem egyezik, akkor emeljen vádat és mutasson rá az inkorrektségre, de látatlanul ne rágalmazzon senkit. A mi a consistoriumi ügyeket illeti, hogy ott zavar volna, tagadom, tiltakozom az ilyen nemtelen gyanúsítás ellen, nevezzen meg csak egy peres ügyet, hol az elő nem készítés miatt törvénytelenség történt volna. 4. Azt mondja Tacitus, hogy panaszok mennek a főtiszt, püspöki hivatalba, mert népes egyházát káplán nélkül adminisztrálja, — azután utóbb említi Gy.-Mellék, Zádor, Csurgó egyházakat, hol válságos helyzet van. És ez igaz, mindenik helyről mennek panaszok, de ha ma is divatban vagy gyakorlatban volna a tetemre hivás, bizonyosan nem Begedy esperes urnák kellene mellét verni az egyes egyház bajaiért. 5. Azt mondja Tacitus, hogy érzi is az egyházmegyei pénztár, miszerint az esperes „gyakran és sűrűn“ jár a minisztériumnál. Az igazság emberének — különösen ha másokat is, mint p. o. engem annyira akar oktatni az igazságra — nem szabad hazugságokat írni. — Tagadom azt, hogy az egyházmegyei pénztárból csak egy krajczár is költetett volna — azért mert az esperes a csurgói főgimn. ügyében a minisztériumnál járt Igaz, hogy pénzt nem hozott, de legalább megmutatta és bejelentette az ig. tanácsnál a forrást, a honnét csakugyan fel is veszi a pénzt az egyházmegye. Körmendy ur is felküldetett ilyenféle tárgyban Bpestre, de nem csak hogy üres tarisznyával tért vissza, hanem azt jelentette, miszerint az illető körökkel nem érintkezhetett. Az úti költségről — ekkora eredmény után — ne beszéljünk.*) A 6. pontra már a választ megadtam. Még egy fontosnak látszó ügyet említ a 33. számban, t. i. azon nagy eseményt, miszerint 4 egyház kivételével mindenütt megtörtént az adósságtörlesztése, kamatoknak pontos fizetése — és felkiált, hogy milyen ellenkező képét mutatja a számvevői jelentés. No-no lassabban, olyanra ne vállalkozzék a mit megcselekedni nem tud. Látom, hogy most már mindent össze akar zavarni, hogy a közönséget félre vezesse. Majd én megmagyarázom a dolgot. Először is, a számvevő nem foglalkozik az említett törlesztés és kamatfizetéssel — mert hozzá nem küldetik soha, lévén az minden egyház belügye. Másodszor itt nem a gyülekezetek évi járulékáról van szó, hanem az egyes egyházaknak, egyes egyéneknél vagy pénzintézeteknél felvett kölcsöneikről. Tehát itt csak az van mondva, hogyha valamely gyülekezet kölcsönt vett, azt törlesztette, a kamatokat megfizette, csak három egyház mulasztotta el a fizetést. Lássa Tacitus az esperesnek arra is volt gondja, hogy a — néhol több ezer forintra rugó — adósság kamatai fel ne szaporodjanak, hanem intette, kérte az egyházakat, hogy évenként lassan-lassan fizessék, törlesszék azt. Ezen kölcsönök pedig a számvevői jelentésben nem fői dúlnak elő, igy abból semmit nem bizonyíthat. Tacitus hírlapi közleménye, riadó fuvása, vészkiáltása, eszembe jutatja azt a történetet, hogy mikor Krisztus föltámadását hirdették Jeruzsálemben a koporsótól hazatérő nők, a zsidó nagytanács tagjai voltak az elsők, a kik megfélemlettek. Végül kijelentem, hogy a mit Írtam mindazt tanukkal tudom igazolni, én nem levegőből beszélek, én valótlan dolgot nem szoktam soha Írni, — tessék nyilatkozni T. urnák, megnevezzem-e tanúimat? Ha pedig rám czélozva mondotta T. ur azt, hogy ignotos fallit, notis est derisui, akkor visszafordítom a tükröt, melyben az egyh. megyében és ezen kívüli szereplését mindenki megláthatja, nekem csak azt engedje meg, hogy jóízűen mosolyoghassam azokon a kiket, mint ignotosokat etiam nunc fallit. Nagy Lajos. *) Tudomásunk szerint az állam már Körmendy esperessége idejében folyósította úgy az évi, mint az egyszer s mindenkori segélyt. S z e rk. \