Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-05 / 36. szám
Nyolczadik évfolyam. 36. szám. Pápa, 1897. szeptember 5. •A. lap azellemi részét illető közlemény éli a szerkesztőséghez Dr. Antal Géza felelő* szerkesztő czi— mére hriildendőli. Megjelenik minden vasárnap.-A_z előfizetési dijak (egész év^e 4 frt, félévre 3 frt), Hirdetések, reolam atiők Kemenczky Lajos ozimére, a lap kiadd Ilivatálához küldendők. Szomorú statisztika. A Prot. Egyházi és Iskolai Lap 20. 24. és 29-ik számában az országos statisztikai hivatal által kiadott „Statisztikai Havi Közlemények“ alapján szerkesztett kimutatásokat közöl, melyek a f. év első öt hónapjában kötött vegyes házasságoknál a gyermekek vallására vonatkozólag létrejött megegyezések számát tüntetik fel. Ezen kimutatások végeredménye az, hogy a javunkra kötött megegyezések számát levonva a kárunkra kötött megeg3Tezések számából, tiszta veszteségünk öt hónap alatt 252, az kétszázötvenkettő. Igaza van az adatok közrebocsátójának, Homola István kassai evang. lelkésznek, mikor azt mondja: „hogy a komoly positiv adatokon nyugvó statisztika nem számokkal való játék s az eredménj7, melyet az ilyen statisztika feltüntet: oktató, tanulságos, melyet ismerni, tudni jó, hasznos és szükséges dolog “ Magyar protestáns egyházainkra nézve egyaránt szomorú statisztikai adatok felett midőn eltűnődtem, eszembe jutott a közmondás, mely velünk érezteti igazságát, hogy az nevet, ki utóbb nevet. A gyermekek vallásáról szóló törvénj7javaslat életbe léptetésekor mi lelkesedtünk, szónokoltunk, hallgatólagosan belementünk az 1868. évi Lili. t. ez. eltörlésébe, a pápás egyházak papjai és tagjai jajgattak és hallgattak, íme milyen rövid idő alatt szerepet cseréltünk ! Most mi jajveszékelünk, ők meg szép csendesen a markukba nevetnek, még nem akarván nyilvánosan kifejezést adni szabad halászati joguk felett való örömüknek. Egyházi lapjaink az utóbbi időben különösen sokat foglalkoznak egyházi életünk bajaival. Érezzük, tudjuk, hogy itt is fáj, ott is fáj, de határozottan nem tudjuk, hogy mi bajunk. Ajánlgatjuk és próbálgatjuk a különböző orvos szereket, de érezzük, hogy csak tapogatódzunk, mint az orvos, ki látja a betegség tüneteit, de csirájában a bajt megszüntetni nem képes. Vannak, a kik az egyházi élet legfőbb bajának azt tartják, hogy a Jelkészi fizetések rendezetlensége és a mai körülményekhez viszonyítva alacsony niveauja miatt a lelkészek nem fejthetnek ki olyan belterjes munkásságot a hívek lelki gondozása terén, mint ezt az anyagiaktól független állapotban tehetnék. Igaz, hogy az-a pajzsos férfiú, az anyagi gond, soknak lelki erejét próbára teszi, de mégsem ez a mi egyházi életünknek legfőbb baja. Küzdöttek, nélkülöztek őseink, de bíztak a jövőben, az igazság erejében. Küzdünk, nélkülözünk mi is szén vallásunk örökigazságaiért, de mondjuk ki - bátran : nem bízunk a jövőben. s Ha a leikészi fizetések csekélysége volna a baj oka, akkor a nagy jövedelmű lelkészek egyházainak mint péld^nyképeknek kellene ragyogni a kis egyházak előtt a vallásosság és egyházhoz való ragaszkodás terén. És mit látunk ? Az üres templomok, kitérések, gyermek eligérgetések nagy egyházainkban vannak aránytalanul nagy számmal napi renden. Sokan azt mondják, hogy az a közönyösség, az a lágymelegség, az a nyomott hangulat, mely egyházi életünk egész mezején átvonul, onnét van, hogy híveink majdnem elviselhetetlen egyházi adót fizetnek. Igaz, hogy egyházmegyei, egyházkerületi kormányzatunk, főiskolánk fenntartása többe kerül mint a régi időben, legtöbb helyen fájditják az évenként fizetendő országos közalapot, sok helyen szaporítani kellett a tanítói állomást, feljebb emelni a tanítói fizetést, de azért a mostani, sok helyen valóban túlmagas egyházi teherviselés se kizárólagos oka egyházi életünk tengésének, a melyről azok a szomorú statisztikai adatok tanúskodnak. A vallástalanság, az egyházhoz csupán külsőleg tartozás először fent ütött tanyát, ott hol a mellényzsebből ki lehetett venni azt a 18—20 frt egyházi adót. Az utóbbi időben világi uraink nagy része elégnek tartotta és tartja egyháza irányában, hogy lefizeti egyházi adóját és évenként kétszer, háromszor elmegy templomba. Sőt nincsen-e í’á példánk, hogy egyházmegyei tanácsbiró és gondnok a magas klérus embereivel kaczérkodik világi érdekből ? Vájjon melyikünk nem érezte azt a tőrszurást, hogy egyik-másik világi úri ember rokonunk, vagy barátuuk eljővén hozzánk, mosolyogva lapozta a kezébe akadt egyházi lapot vagy vallásos könyvet és kicsinylőleg, nem ritkán gúnyos megjegyzéssel tette félre ? Ki ne fájlalná, hogy egyházi életünk bajaiért a lelkészeket teszik bűnbakokká még a választottak is ? Ott van az arad-békési ág. hitv. ev. esperesség nagyérdemű 37* * Az egyház és iskola köréből. 1 dunántúli ev. ni egyházkerület hivatalos közlönye.
