Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-22 / 34. szám

531

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

532

Égyflázi élet.

Mily eszközökkel mozdítható elő legsikeresebben népünk vagyonosodása ?

— Patay Károlynák ajánlva. —*

Édes barátom: Emlékedben lehet még az a kerületi gyűlés, a melynek idején Pápán eszmecsere folyt közöttünk a ma már nem csak divatos-, de fájdalom! oly sok keserűséget is szerzett „belnnsszió“t illetőleg. Akkor halavány vonásokban bár, de kifejtettem előtted, hogy — az én véleményem szerint — reánk, magyarországi reform, lelkészekre milyen „belmisszió“ várakozik; s hogy gyakoroltuk mi már a „belmisszió“t korábban, mint az eszme kipattant a nélkül, hogy munkánkon az „ál-pietizmus“nak csak látszata is lett volna, vagy ilyennel azok után még mert volna bennünket gyanusitani bár akárki is.

Még akkor csak Bpest mozgolódott, Debreczen mélységes hallgatásba temetkezett; de már akkor megjósoltam, — mert ismerem népünknek orthodox irányát — hogy harcz fog lenni e kérdés fölött s a harcz annál vehemensebb lesz, mennél messzebb távozunk el munkánkban a magyar nép őstermészete és gondolkodásmódjától.

Jóslatom beteljesedett, a mi azt igazolja, hogy az én intentióm a belmissziót illetőleg helyesebb, főképp praktikusabb, mint a „Hajnal“ s a pápai legutóbbi megállapodás programmja. Távol legyen tőlem, hogy azokat elvetném; azok az én eszméimnek testvérei, kiegészítő részei.

S hogy igy prófétává lettem, ama kötelességteljesités előtt állok, hogy eszméimet közzé tegyem.

Intézhettem volna e sorokat hozzád a szokásos privát levélben is; de a fentebb hangoztatott elv, még inkább a mezőföldi egyházmegyei lelkészértekezletnek jul. 20-án kelt megbízása a nyilvánosságra utalnak.

És hogy itt mindezek daczára mégis hozzád intézem soraimat, annak oka az, mert te voltál, ki legelőször érdeklődött e téren működésem iránt, továbbá, mert mind készséged, mind energiád biztosíték arra nézve, hogy az elhintett magnak legértékesebb szemei nálad termő talajra találnak.

Egyházmegyénk lelkészértekezlete Kutassy Ferencz barátunkat is felkérte, hogy az ő magvas eszméit, világos fejtegetéseit tömörítse e tárgy körül s munkáját az enyémmel együtt bocsássa a kis körök megbírálása alá. A megbízatásnak kétség kívül meg fog felelni a sok oldalról igénybe vett, de minden téren fáradhatlan barátunk, még pedig alaposabban, mint én és valamennyien; az ő munkássága és mély gondolkodásának, nemes szándékának eredménye csakhamar a kis körök tárgyalása alá kerül.

Én ez utón kívánom eszméimet a kis körökhöz eljuttatni s mivel a kérdést annyira általánosnak tekintem, hogy az egész kerületünk érdeklődésére számot tarthat, hoztam ide fejtegetéseimet, a melyek csak vázlatok bár — és azoknak is kívánom tekintetni —, de markáns vonásai így is megszerezhetik számára azt az érdeklődést,

a melyre jogosult thémájánál fogva. Mert a kérdés, mely* ről futólag nézeteimet elmondom, kiválólag a lelkészek körébe vág s mig egyfelől gazdasággal foglalkozó népüuket munkálkodás tekintetében a helyes nyomra vezetheti s ez által úgy annak, miut egyházunknak szilárd és biztos exisztencziát teremt, másfelől a valláserkölcsi élet fejlesztésében az u. n. evangelizációban hatalmas lépést tehet előre, a kívánt czél felé. de meg eltekintve az ambitiótól és erkölcsi kényszertől, vonatkozással törvényeink 188 §-ának utolsó 3 sorára, az itt megpendített eszmék összessége, — vagy némelyikének foganatosítása s az utána elért siker, minősítés tekintetében is kötelessége és jól felfogott érdeke minden működő lelkésznek.

Előre bocsátom, hogy az itt felvetett eszmék nagyrésze már általam a gyakorlatban is alkalmaztatok, tehát nem utópia: hogy mily sikerrel ? Régen Írja a bölcs: „Dicsérjen meg téged a kívül való ember és nem te szájad, az idegenek és nem a te beszédid (Péld. XXVII. 2). Emlékezel a legközelebbi kér. gyűlés jegyzőkönyvére? Ott már az „Adria“ kezdi a dicséretet.

Á nélkül, hogy a kérdés akadémikus fejtegetésébe bocsátkoznám, rátérek egyenest a tárgyra, mert a száraz meghatározások, unalmas fejtegétések csak elterelnék a főtárgyi ól a figyelmet; már pedig azt óhajtanám, hogy soraim minden lelkész-testvérem figyelmesen átolvassa, felette gondolkozzék s ha van benne akarat tenni végre érdekében : azt alkalmazásba is vegye.

Szóljunk elsőben is pár szóban a lelkészekről s azok magatartásáról.

Hogy valaki vezetője lehessen egy népnek, oda legelső kellékül az szükségeltetik, hogy az a nép bizalommal viseltessék a vezér iránt; e nélkül lári-fári minden beszéd, meddő erőfeszítés minden fáradság. A. bizalomnak alapja a szeretet és tisztelet. Felesleges kijelelni azokat a módokat, melyek ezeket eredményezik; tue ja vagy legalább érzi mindenki lelkében ezeket. Csak pap legyen a szó valódi értelmében s a bizalom megszületik iránta.

Ha már a bizalom meg van mint vezérhez illik, legelöl kell járnia életmód, erkölcs, vallásosság, kötelességteljesítés és áldozat hozatal tekintetében.— A ki vizet prédikál és — bort iszik, a ki adakozásra serkenti híveit és — erszényét meg nem nyitja, a ki pontos munkát kíván és maga — kóborol, aki nem ragyog, mint a hegyen épült város, hanem sötétlik a hibáktól: az hagyja az apostolok mesterségét másra, menjen el valamely bankhoz s legyen beamter, vagy — szőllőbiztos. A ki „a maradék darabokat“ azért szedi fel, hogy azokon felhizzék s csak azért gázol hivatala ágyában, hogy abból magának minél több szemet rugdaljon ki, azzal nem állok szóba, mert az már Ananias és Zefiránál kitanult.

Ha a pap egyszer népe bizalmának letéteményese, többé el ne zárkózzék népe elől, mert az magára hagyatva vagy elszélled, mint a vezér nélküli nyáj, vagy hamis útra téved s csakhamar az aranyborjú körül fog tánczolnL Sokat se időzzék közötte, mert a kotnyeleskedés a tekintély sírásója s a fratyizkodás szülője. Tudja megválasztani az érkezés és távozás idejét, a fellépés és visszavo