Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-15 / 33. szám

515

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

516

időnkben, mikor fizetésja vitást, lakbéremelést, drágasági pótlékot stájgerol az egyetemi tanártól kezdve az utolsó Írnokig mindenki: a nyomorral küzdő prot. papságot pedig azzal kecsegtetik, hogy fizetését 600 írtra és fokozatosan, egy decennium alatt 800 írtra felviszik ? ez, — őszintén szóljunk ismét,— oly nyomorúságos eljárás, mely a magyarság védbástyájaként szereplő kálvinista egyházra nézve semmi más, mint szájbetömésre szánt koldus alamizsna.

De, ha az egyház nem fél, s az állam különös intézkedésekre nem gondol is, — ne feledjék ki a számításból intéző köreink, hogy a prot. papság körében, olyan tünetek merültek fel legújabban, melyből nagy kára lehet nemcsak az egyháznak, de magának az államnak is. Olvastuk, hogy a prot. lelkészek között is akadtak már többen, — kik annak idején, az egyházpolitikai törvények életbeléptetését bár melegséggel üdvözölték, ma pedig már — a la «Néppárt» — a „Revisiót“ sürgetik. Többen pedig éppen azon ellenzéki frakcióhoz tértek át, sőt vándor apostolokat is produkáltak, — a mely frakció ha nyíltan nem a kath. egyház bizományosa is, de a mi barátunknak sem mondható.

Előttünk a helyzet veszedelmesen világos. Papaágunk — példa rá az ágostaiak mozgalma, — minden áron és minden eszközzel segíteni akar magán. B ha czélját el nem éri, — ki tudja? hogy nem abban az alakban fogja-e megostromolni az államkormányt, mint a klérus tette az utolsó képviselőválasztások alkalmával, midőn az eddigi gyakorlattal szakítva, hátat fordított a szabadelvű kormánynak és az ellenzéki térve lépve, megcsinálta azt az uj pártot, mely a parlamentben ugyan gyenge még, de a kongresszusi képviselők választásánál hatalmas erőnek bizonyult? Jó lesz, a politikai tényezőknek számolni az eshetőségekkel is.

Mi, soha se követnénk az ágostai testvéreket egyházi vezérembereink oly megkisebbitésével. a mint most ők tették, de éppen azért, jó lenne már ha ők magok, t. i. a mi főbbjeink, — az erély és követelés terére lépve, megakadályoznának minden oly lépést vagy mozgalmat, mely az egyház decorumán csorbulást ejthetne. A magyrr állam pedig, ha még a magyar czukornak is prémiumokat ád, — hát egyszer valahára adja meg a papság anyagi helyzetének feljavításával jussát annak az egyháznak is, melyet nem mi magunk, de ellenfeleink neveztek el — magyar egyháznak. — Videant etc. etc.

Barakonyi Kristóf.

Idealizmus és a vallás.

Nem hiába, hogy korunk az anyagiság, a legszorosabb értelemben vett materiálizmus kora, mely csak a pozitív igazságok, a kézzel fogható, érzékelhető tapasztalati körünk határait túl nem haladó axiómák előtt hajol meg s csak azok által engedi vezettetni magát: mert csakugyan gyanús szemmel néz minden szokatlant, előre is pálczát tör a még tüzpróbákat ki nem állott, életrevalóságot nem demonstrálhatott legnemesebb törekvések felett, ábrándoknak, meddő kísérletezéseknek sokszorkárosaknak, veszedelmeseknek bélyegezi azokat, s az ily elvek, irányok hangoztatóira kész a kárhoztató, elitélő szó, hogy ez egy idealista, ez egy agyrémek, ábrándok után induló a való élettel ellentétben álló, annak érdekeit sokszor sértő, tehát inkább keveset, mint sokat érő ember!!

A legkülönösebb az ily nézetnyilvánitások közül az, hogy ilyenekkel nemcsak a ridegen vett prózai, materiális világban találkozunk, lépten nyomon, hanem a vallásos élet terén, az erkölcs-vallásos élet mezején is. Elég csak reá mutatnom a különböző korok reformátori fellobbanásaira, magának a reformációnak felszínre kerülésére, a mikor az egész akkor létező társadalom legjelentékenyebb része közöttük nemcsak azon osztály, a mely ellen — elég tévesen — irányultnak látszott az emberi társadalmat Ízelítő, pezsditő só gyanánt átható lelkesült, önzetlen törekvés, hanem az akkori kor igen sok bölcse, tudora : nemcsak anathemát kiáltott a lelkes apostolokra, reformátorokra, de kész volt azoknak életére törni, meggyőződésük igazságát kiomló vérükkel megpecsételtetni. S miért vájjon ? mert oly magas igazságokat hirdettek eszméik, elveik annyira túlszárnyalták az emberiség gondolkozáskörét, erkölcsről, vallásról való fogalmaikat mind halomra döntötték: s a ledöntött romok között és felett oly magasnak, oly ragyogó fényességűnek tetszett alkotást egy egészen más világot, más földet, más embereket mutattak: hogy az akkori világ félve tekintett reájuk, sötétséghez szokott szemei nem bírták elviselni a fényt, egyszerű látkörben mozgó gondolataik, eszmekörük, nem bírta felölelni, áttekinteni a kitárult uj világot, uj teremtettséget s ösztönszerüleg fordultak azok ellen, kiknek kezükben ott lobogott a fáklya, kiknek elméje lángra gyújtotta a szikrát s kik azoknak a magasztos elveknek, uj irányoknak zászlóvivői, megtestesítői valának.

Micsoda pedig maga a vallás is, mint a szó nemes értelmében vett igazi, valódi idealizmus ? Mik annak axiómái, törekvései, irányai, hanem ha azok, melyekről az emberiség legjobbjai csak álmodoznak, csak képzelődnek, fájdalom ma még, s az egyes vallások, alapítóinak, magának a keresztyén vallás nagy mesterének egész élete, működése összes tanai: minden leuellete és szempillantása nem a legnemesebb idealismus megvalósítása, igazolása-e ? Oh ! Hisz, mihelyt a vallás lelép a magaslatról, melyen áll, ha elvont — lelkünket leglényegében, legérzékenyebb húrjain érintő, s épen azért legboldogitóbb érzetekre — legédesebb sejtelmekre késztető, magasba szárnyaló, érzékeink empirikus körét túl hala dó eszményi igazságok — égi tö*