Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-25 / 30. szám
467 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 468 A két intézmény közül, ma már csak a legácziók vannak meg, — de ezek nimbusát is megtördelte a modern korszellem; a szupplikácziókat pedig — fájdalom! — elsöpörte az idó. Beszüntette maga az egyház — a nélkül, hogy adott volna helyébe valamit. Pedig, talán kár volt a dologgal olyan rövid utón végezni! Mert ha már a mai korban nem való volt többé abban a formában a miben a régi nagy időkön át fent állott, — miért nem lehetett, vagy miért ne lehetne még ma is, oly alakban és oly módozatokkal behozni, mely a villany és a góz századában is megállhat? Majdnem minden szakpálya növendékeinek meg van az alkalmuk, hogy kirándulási utakon gyarapithatják ismereteiket, tapasztalataikat. A személyes érintkezés által összeköttetésbe jönnek az egy pályán lévő egyének, — a miből a kollegiális érzület fejlesztése mellett, bizony más jók is származhatnak. A gazdász növendék kirándulásokat tesz egy-egy mintagazdaságba. — A jogász, vegyész, teknikus stb. stb. mind megtalálják azt a módot» hogy a világba szétnézzenek, sőt touristává lesz az egész müveit világ, egyesegyedül csak a leendő lelkész az, ki a kollégium falait elhagyva; megjelenik a reá váró fészekbe, melyet — mint a méh köpüjét, — többé el nem hagy. A kik közülünk bejárták a fél vagy az egész világot, a kik személyesen találkozhattak és szót válthattak az egyházi és világi notabilitásoktól kezdve a Tisza parti szegény lévitáig: a személyes érintkezés által, bizonynyal gyüjihettek tapasztalatokat, melyek alapján képesek mérlegelni a magyar reform, egyházak kül- és bel viszonyait Nincsen bölcsesség híján az az imént idézetbe jött angol rendszer sem, melyre hivatkoztunk. Ha személyes érintkezések s egyházaink megismerése nélkül bocsátjuk ki lelkészeinket az életbe: vajon nyernek-e tiszta, helyes látkört arra az esetre, mikor mint egyházi és társadalmi tényezők, dönteni fognak az ügyekben ? Ha a szupplikácziókat többé felújítani nem lehet, nem volna-e jó a lelkésznövendékek szá. mái a azon intézményt foganatosítani, hogy azok a szünidők alatt a jelentkező lelkészek meghívására, a különböző egyházakba ellátogatván, legalább az egyházkerület vidékein, személyes tapasztalatokat szerezhessenek ? Babakonyi Kbistóf. í^gyljázi élet. A b.-somogyi ev. ref. egyházmegye közgyűlése, A b.-somogyi ev. rét. egyházmegye 1897 jun. 29. 30 napjain tartotta évi rendes közgyűlését Csurgón. Szokatlanul nagy számmal jelentek meg a közgyűlés alkotó tagjai és pedig 41 lelkész, 36 tanár és tanító, s 30-nál több gyülekezeti képviselő, úgy hogy meghaladta a 100-at az alkotó tagok száma; ezen kívül igen sokan voltak az érdeklődők, sőt más felekezetbeliek is és nemcsak férfiak, a kiknek nagy része a fóldszinen összegyűlt a gyűlési tagokkal és igy a templom tele volt, — hanem nők is, a kik a három oldali karzatot megtöltötték és különösen ünnepélyes színi adtak a közgyűlésnek. De mégis legnagyobb mértékben emelte közgyűlésünk fényét szeretve tisztelt főpásztorunk, főtiszt, és ngos Antal Gábor püspök ur megjelenése, a kit a közgyűlés tiszta szívből származó örömmel, szeretettel és kitörő lelkesedéssel üdvözölt. — Az ő személye iránt való tisztelet késztette megjelenni még azokat is a kik máskor csak ritkán szokták látogatni gyűléseinket, s a más felekezetbeliek tömeges megjelenése is egyedül az okra vezethető vissza. Igazán szép és lélekemelő volt végig tekinteni a megjelentek sorain, de a figyelmesen vizsgálódó szem könnyen és hamar észrevehette, hogy nem egészen teljes az öröm, és hogy egy komor gondolat — mint lidércz nyomás úgy nehezült a keblekre. Ez volt az a tudat, hogy egyházmegyénket — nem csak egyházkerületünk — hanem az egész prot. egyház előtt a legfeketébb színben iparkodik feltüntetni ama tisztátalan lélek. Bántott mindnyájunkat — a kik e becses lap jun. 20-iki számát olvastuk, — hogy pelengérre vagyunk állítva, mint válságos helyzetben levők, mint a hol a bomladozás jelei mutatkoznak, mint a hol a pusztulás sötét angyala suhogtatja immár sötét rémes szárnyait; mint a hol nem tudják, vagy nem akarják a kormányon levők munkálni, előmozdítani egyházmegyénk jólétét, haladását, felvirágoztatását. De a mi a legnagyobb mértékben bántott, az, hogy egyházmegyénk kebeléből repült szét e Hióbhir, innét hangzott fel a vész kiáltás és a ki velünk egy tálba mártott, az emelte fel az ő sarkát ellenünk. — Kár volt, nagyon kár volt ezt a keserű cseppet bele vetni az öröm poharába és felizgatni, elkeseríteni a kedélyeket akkor, a mikor kifejezni akartuk tiszteletünket, szeretetünket és hálánkat főtiszt, püspök ur iránt. Nem gyógyszer volt ez, a mely enyhít, orvosol — hanem méreg, a mely öl. De Istennek legyen hála, hogy közgyűlésünk szép és csendes lefolyása, 90 ügydarabnak békességes és nyugodt letárgyalása — rövid két nap alatt megczáfolta a vész kiáltást és fényesen igazolta hogy nálunk válság nincs. Hisszük, szeretjük hinni, hogy ha szeretett püspökünk olyan gondolattal jött is a csurgói egyházba, hogy ezt mondja majd rólunk: „Tudom a te gondolatod, tudniillik, hogy mondatol élni, holott megholt légyu ... ez a komor gondolat itt elszállt, örökre elszállt, és ezen szavakkal távozott tőlünk: „Elmegyek és megtérek hozzátokw ' * ‘
