Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-18 / 29. szám

465 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 416 — Szilágyi Sándor és a Magyar Nemzet Törté­nete. Az „Athenaeum“ r. társaság kiadásában megjelenő „A magyar nemzet története“ czimü tízkötetes nagy mun­kát, melyből most jelentek meg a 111., 112. és 113-ik fü­zetek, újabb kitüntetés érte abban a meleg óváczióban, a melvben Szilágyi Sándort, „A magyar nemzet történeté­nek“ szerkesztőjét részesítették születésének 70-ik évfor­dulója alkalmával. Az egész tudós világ figyelme Szilágyi Sándor, a magyar történeti irodalom legkiválóbb képvise­lője felé irányult, ki immár több, mint ötven éve mun­kálkodik a történetírás terén és munkás életének való­ban legszebb koronája lesz az „A magyar nemzet törté­nete czimü milleniumi munka. Mi valóban nem kívánha­tunk jobbat az agg tudósnak, minthogy legjobb munka­bíró erejében és páratlanul álló munkakedvének csorbit­­hatatlan megőrzésével fejezze be ennek „A magyar nem­zet történetének“ szerkesztését és érje meg annak minél több kiadását. — Halálozás. Kovách Károly az ungi egyházmegyé­­nék prot buzgóságáról ismert gondnoka 79 éves korában elhunyt. Temetése nagy részvét mellett julius 10-ikén volt. — Sajnálatai említjük, hogy Győri Gyula tanártár­sunk tegnapelőtt vesztette el 3 napos kis leánykáját. rfivatcilns rész. Pályázat tanári állásra. Az államilag segélyezett csurgói ev. ref. főgymnasi­­umban megürült egyik tanári állásra ezennel pályázat hirdettetík. Pályázhatnak a latin- és magyar nyelv s irodalom, esetleg a latin nyelv és történelem tanítására képesített, illetve e szakokra készült egyének, ha még oklevéllel nem birnak is, mely esetben azonban, míg oklevelet nem szerez­nek, csak mint helyettesek fognak alkalmaztatni. A megválasztandó, ha már is mint rendes tanár működik, azonnal, különben ha oklevéllel bir is, csak az első, illetve próba-év leteltével, feltéve, hogy az alatt kellő sikert mutat fel s annak folytán az intézetet fenn­tartó testülelet részéről elismerésben részesül, fog állan­­dósittatni, mely időtől fogva az orsz. tanári nyugdíjintézet­nek is jogos és köteles tagja lesz. Heti óraszámát a megválasztandónak, ki állását az uj tanév megnyíltával s lehetőleg székfoglaló tartással, mi azonban későbbre is halasztható, tartozik elfoglalni, közoktatási szervezetünk szabja meg. Javadalma lesz, ha okleveles tanár választatik meg: évi 1100 frt törzs fizetés; 200 frt lakbér s a másutt töl­tött rendes tanári éveknek beszámításával járó, de csak 200 írtig emelkedő 50—50 frtnyi ötödéves pótlék — ki­látással az állammali szerződés által, mely most áll revízió alatt s 1200, 1300, 1400, 1500 és 1600 frtos fizetési foko­zatokat s ötizbeli 100 frtos ötödéves pótlékot állapit meg nyújtandó javulásra. Helyettes javadalma: évi 800 frt. Pályázni kívánók születési idejöket, nőtlen vagy nős állapotukat, egészséges voltukat, a véderőhözi viszonyu­kat, tanulmányaikat, illetve képesítettségüket s ha már is szolgálatban vannak, szolgálati minősítettségüket tanú­sító okmányaikkal felszerelten jövő aug. hó 15-ig nyújtsák be kérvényüket alulírotthoz. Csurgó, Somogym. 1897. jul. 10. Verhay István, ev. ref. lelkész, a főgymn. ig. tan. elnöke. Pályázat. A nagyváradi ev. ref. leányinternátus igazg. bizott­sága az igazgatónői állásra pályázatot hirdet. Pályázhat­nak olyan ev. ref. vallásu fedhetetlen előéletű hajadon, vagy özvegy nők, kik pogári, vagy ellemi iskolai tanítói oklevéléi birnak. fizetés: az intézetben való szabad lakás, s teljes ellátáson kívül évi 500 frt, havonkénti részletek­ben előre fizetve és a törvény által megszabott 250 frt erejéig menő 50 frt ötödéves korpótlék. — Kötelesség: az intézet szellemi s anyagi ügyeinek felelősség terhe alatt vezetése, a növendékeknek magaviseleté, tanulásban való előmenetelökre felvigyázás, stb. A születési-, erkölcsi-, orvosi- s esetleg szolgálati bizonyitványnyal és oklevél­lel fölszerelt pályázati kérvények a f. évi augusztus hó 15-ig a nagyvárad-ujvárosi ev. ref. lelkészi hivatal­hoz nyújtandók be, hol a bővebb fölvilágositások kész­séggel megadatnak. — A megválasztott egyévi próbaidő után állandósittatik. N. Váradon, 1897. julius 5. Az igazgató bizottság, Pályázat pénztárnoki s esetleg ellenőri állomásra. A duuántuli ev. ref. egyházkerület és ennek pápai főiskolája egyesitett pénztárainál megüresedett pénztár­noki, esetleg ellenőri állásra az egyházkerület megbízá­sából az egyházkerületi és főiskolai gazdasági tanács pá­lyázatot hirdet. 1. A pénztárnoki állás havonkénti s előleges részle­tekben az egyesitett pénztárakból fizetendő 1000 frt (ezer forint) évi fizetés és negyedévenként előleges részletek­ben járó 200 frt (kétszáz forint) lakbérrel van összekötve. Az egyházkerületi közgyűlés által megválasztandó pénztárnok 1000 frt (ezer forint) ovadékot tortozik kész­pénzben vagy ovadékképes papírokban hivatala elfogla­lása előtt a pénztárban letenni, melynek kamatai őt illetik. 2. A mennyiben a most helyettes pénztárnokul al­kalmazott ellenőr választatnék meg, az esetben az ellen­őri állás fog betöltetni, melynek javadalma 600 frt évi fizetés hónaponként egyenlő részletekben és 100 frt lak­bér V4 évi részletekben ; a megválasztandó ellenőr 600 frt ovadékot tartozik letenni készpénzben, vagy ovadékképes értékpapírban, melynek kamatai őt illetik. A megválasztandó pénztárunk, illetve ellenőr a ke­rületi nyugdíjintézetnek kötelezett tagja. Teendőiket az egyházkerületi szabályrendelet Írja elő. Pályázhatnak mindkét állásra magyarországi illető­ségű ev. ref. vallásu állampolgárok, kik legalább érett­ségi bizonyitványnyal birnak ; a pénztárnoki állásra pá­lyázóktól ezenkívül megkivántatik, hogy a számvitelben jártasságukat államszámviteli államvizsgálatról szóló bi­zonyitványnyal igazolják. Pályázati kérvények, melyek a fenti kellékeken kí­vül az életkort feltüntető anyakönyvi kivonat, orvosi bizo­nyítvány és az eddigi szolgálatokról szóló szolgálati bi­zonyitványnyal szerelendők fel, Németh István gazd. ta­nácselnökhöz legkésőbb 1897 aug. hó 1-ig nyújtandók be. Németh István, gazd. tanácselnök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: dr. Antal Qéza. Pápán, 1897. az ev. ref. főtanod betűivel ny.Kis Tivadar.

Next

/
Thumbnails
Contents