Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-16 / 20. szám
315 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 316 a gép nem törökül ir. E kezdet vigságra hangolta az egész gyülekezetei,— s vigság közepette lépett Leo Taxii az emelvényre. Ez az ur, igazi nevén Léo Jogand, eléggé ismeretes. Harminczkét éves koráig katholikus-ellenes pamfleteket gyártott s a jezsuiták működését leplezgette. le. Azután, 1885-ben egyszerre csak megtért, az egyház szolgálatába lépett, mint a szabadkőmivesség ellen indított hadjárat vezére, s e minőségben ugy a lefolyt években, mint különösen most végezetül, nagy szolgálatokat tett a szabadkőművességnek. A bűnös megtérése végtelen nagy örömet okozott a Vatikánnak s különösen a pápának, a ki több izbeu részesité áldásában. 0 szentsége egész passzióval áldogatta meg minden alkalommal, a mikor a pápai áldásból bőségesen kijutott Taxii titokteljes munkatársának a hírhedt Mi Diana "Vaughannak, a ki azelőtt szabadkőműves volt, de szintén megtért, s a szabadkőművesség hajmeresztő borzalmait oly részletességgel leplezgette le, hogy borzadott tőle az egész katholikus világ háta. ■ A nemes hölgy azonban senkinek sem mutatta magát elevenen. Csak Taxii részesült ebben a szerencsében, s bizonyítgatta létezését. A papság intelligensebb és józanabb része mindaddig nem hitt benne (s ide tartozott az egész német papság, mely a trienti kongresszuson hevesen küzdött a lómai befolyás alatt álló papok ellen), mig a grenoblei püspök nem kezeskedett a Miss létezéséért, s mig néhány magas állású pap azt nem bizonyítgatta, hogy a Misst nemcsak, hogy látták saját szemeikkel, de gyóntatgatták is. Ezzel a német kétely hivatalosan meg lett törve, a német klérus hallgatott, mert Róma beszélt, de azért — egy-két babonás pap kivételével — megmaradt kételyében. Dicséretére legyen mondva. Tessék elképzelni azt a meglepetést, mikor Leó Taxii igy kezdte előadását: Tisztelendő uraim! Tisztelt hölgyek és urak ! Önök Diana Vaughant akarnák látni ? Nézzenek meg engem, én magam vagyok az! A plébános urak, szerzetesek és ultramontán hirlapirók azzal a kárörömmel jöttek a gyűlésre, hogy no most a halálos döfést kapja meg a szabadkőmivesség. A szónok első szavainál eltűnt arczukról a mosoly, s arczuk perczről-perczre jobban megnyúlt. Taxii elbeszélte, hogy már kora ifjúságától kezdve végtelen örömet szerzett neki az, ha valakit becsaphatott. így egyszer szülővárosát, Marseillet azzal a hírrel rémitette meg, hogy egész csapat czápa veszélyezteti a kikötő biztonságát. Máskor meg az arkeologusok körében okozott szenzácziót azzal a hírével, hogy a genfi tó fenekén czölöpépitményes várost fedezett fel. 1885-ben meg arra a gondolatra jött, hogy megtréfálja a katholikus egyházat. Nagy osztentáczióval megtért, s addigi iratait maga megtagadta és visszavonta. Kezdetben nem hittek neki, s gyanakvással fogadták az uj juhot. A párisi érsek nagyon ravasz jezsuita atyának, egy páratlan lélekismerőnek a gondjaira bízta, a ki különféle lelki gyakorlatokkal s egyéb próbákkal ugyancsak sarokba szorította. Taxii azonban a páratlan lélekismerőn kifogott. Minden megtérőnek általános gyónást kell tennie egész életéről. Taxii három teljes napig gyónt s végezetül azt is megvallotta, hogy gyilkolt. A páratlan lélekismerő föloldozta s penitencziául azt adta föl neki, hogy a megyilkolt özvegyének évi tartásdijat fizessen. Természetesen szó sem volt igaz a gyilkosságból. — Hazug! csaló! lump! gazember! — kiáltozták felé a gyűlés pap és szerzetes tagjai. Nehány pap fölemelkedett s tiltakozva hagyta el a termet. Taxii önelégülten mosolygott s tovább folytatta : A pápa akor adta ki encziklikáját a szabadkőművesség ellen. Taxii ezt nagyszerűen fölhasználta. Előszedte a szabadkőműves könyveket s az értelem és logika elcsavarásával kimutatta, hogy a páholyok által tisztelt építőmestere a Mindenségnek nem az Isten, hanem Luczifer a legfőbb örddög. Azután ezen az alapon megszerkesztette a szabadkőművesek ördögkultuszát az egész rítussal egyetemben. A klérus ujongott örömében, a pápa áldásában részesítette, a katholikus világ pedig minden oldalról támogatta és bátorította. Morés a hírhedt antiszemita marquis, a ki nem rég Afrikában veszett el a tuaregek által, hatalmas emmentáli sajtot köldött neki, melynek héjába jámbor mondások valának belekarczolva. A sajt pompásan Ízlett neki, s újabb küzdelemre sarkalta a szabadkőművesség ellen. „Gazember! Zsivány!“ hangzott megint a teremben, s megint egy pár pap távozott. Taxii mosolyog, s tovább beszéli, hogy mint ment Rómába, mint fogadta őt Rampolla bibornok-államtitkár több ízben, s mint dicsérte meg kitűnő könyveiért. A pápa is négyszemközt, magáuaudenczián fogadta, s újból meg áldotta, de csak azután, miután Taxii egy egész este bűnbánati gyakorlatokat tartott Rampolla fölügyelete alatt. „Most már elég!“ kiáltja egy katholikus hírlapíró. „Egy papnak sem szabad e teremben maradnia tovább.“ S kimegy. A többi pap és szerzetes azonban egymásra néz, mintha azt akarnák mondani, hogy ha már kell, hát kiürítik fenékig a keserű kelyhet. Megerősíti őket e szándékukban egy elegáns ur, a ki ezt kiáltja a papoknak: „Ne higyjenek neki, most teszi csak önöket igazán bolonddá!“ Taxiit azonban nem hozza ez ki sodrából. Tovább folytatja vallomásait: — A püspökök, a kik könyveimet átvizsgálták, ugy találták, hogy szigorúan megfelelnek az igazságnak. — Különösen Mgr. Meurin a saját kutatásai folytán „ugyanazokra az eredményekre jött rá,“ mint én. És azonban tárgyilagos bizonyítékokat is akartam fölhozni állításaim mellett. Egyik barátom, dr. Haks hajóorvos, dr. Bataille név alatt munkatársam lett s állítólag közvetlen szemléletből leírta ez egész ördögkultuszt. Azután szerződtettem egy intelligens leányt, a ki egy irógép-üzletben másolónőnek volt alkalmazva. Ez intézte hozám azokat a leveleket, melyek állítólag ex-szabadkömüves nőktől származnak s a lucziferkultuszt egész borzalmasságában lelep
