Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-16 / 20. szám
313 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 314 erre alkalmas anyagot szolgáltatnak az erkölcsi nevelésre is nagy gondot fordítsanak. De vájjon egyengette-e valaki nálunk az utat e legmagasztosabb czél elérhetésére? A tanárjelöltek éppen nem kapnak útmutatást a tananyag etikai feldolgozására, értékesítésére, methodikai segédkönyvek nincsenek s így a tananyag ethikai értékesítésére bizony felette kevesen gondolnak, de nem is gondolhatnak; a mai tanügyi viszonyok alig engedik meg, hogy a tanár másra is kiterjessze figyelmét, mint pusztán arra, hogy a tananyag sikeres közlésével elérje a czélját; ha a tanterv az ethikai oldalra is gondot fordítana s megadná az eszközöket: erkölcsileg is képzett növendékek kerülnek ki a középiskolából. A nemesebb irányú tanulás tárgya, mindaz, ami önmagában nemes, a mi az embernek emberi, főleg erkölcsi létét emeli, mondja Agrikola. A mi ifjaink eltérőleg a görög-római ifj aktól, a kik magok látták az agorán, a fórumon, az államélet jóban, rosszban kimagasló alakjait, teljes erkölcsi értékükben, az élő példa eltéveszhetetlen hatásával; érintkezési köre oly csekély, hogy e&y-egy jellem közvetlen szemlélésén alapuló jellem-képzésre alig akadhat alkalom, az iskolának kell e hiányt pótolnia anyagának oly berendezésével, melyben kristály tisztán érvényesülhet a paedagogia legfőbb követelménye az erkölcsi képzés, kiművelés. Jól mondja a római történetíró „Foglaljatok bár városokat, hódítsatok össze népeket, országokat terjesszétek bár hatalmatokat: hapiaczon és tanácsban nincsen helyén a kötelesség érzet s szemémérem, égig érhet bár szerzeményeiték halomja, de biztos otthona nem lészen!“ Ha az akaraterő s kötelesség érzet megerősödhetik a középiskolai ifjakban: a nemzetnek nem kell aggódnia. Mind ezek alapján indítványozom, hogy mondja ki a kör: 1. A középiskolai oktatás sikere érdekében szükségesnek tartja egy-egy osztályban a maximális létszámnak leszállítását 40-re. 2. A qualificationális törvény megváltoztatását s minden pályára szóló egységes képesítést. 3. Minden egyes tantárgyban a nemzeti tárgyakat kivéve, a követelménynek korlátozását kevesbitését; a heti órák leszállítását a testi nevelés szempontjából is. 4. A magyar képezze alapját a többi nyelvek tanításának s egyáltalán középpontja legyen a középiskolai oktatásnak, e végből tananyagának beosztásában a javasoltatmagáévá teszi. 5. A latin-, görög- s német nyelvekben elérendő czélnak megváltoztatását s ennek alapján a latin nyelvnek az első osztályból való kihagyását s az Írásbeli dolgozatok eddigi módjának megváltoztatását. 6. A történelem s földrajz anyagának a javasolt módon való elosztását, részben korlátozását. 7. Az etikai képzés szükségességét s ethikai momentumok figyelembe vételét bármely nyelvű olvasmány kiszemelésénél. 8. Az érettségi vizsgálatnak teljes átalakítását vagy absolutoriummal való helyettesítését. De. Kapossy Luczián. Már^za. Az ultramontamizmus felsülése*). Leó Taxii, a megtért antikatholikus iró, a ki tizenkét esztendeig játszotta a buzgó katholikust, a papság rettenthetlen harczosát, a szabadkőművesek ostorát, a kinek kedvéért nagyszerű nemzetközi antiszabadkőmüves kongresszust tartottak nemrég Trientben, nagyszerűen rászedte az egyházat és a Vatikánt. E hallatlan humbugnak nyoma lesz a későbbi krónikában, mert hatása mélyreható; megrázkódtatja azt, a mi korhadt a katholikus egyházban, mint a jótékony vihar, megtisztítja a fülledt levegőt, s nem lehetlen, hogy közvetett előidézője lesz annak a második reformácziónak, a mely — úgy látszik — elkerülhetetlen a katholikus egyházban. Mind annak, a mi kérlelhetlenül merev, maradi, s ridegen visszautasít minden nemzeti követelést, pusztulnia kell. meglehet, hogy a nagy reformáczió nem az első, s nem a legnagyobb rést ütötte a konzervatív egyházon, a mely nagyon is hajlandó eltérni Jézus valódi tanaitól. S e nagyszerű humbugnak még mindig nincs vége. A java, a tragikus rész ezután következik, mikor majd Taxii közzéteszi azokat a leveleket, miket Rampollával s a Vatikán egyéb oszlopaival váltott. Olvasóink elég bőven értesültek az antiszabadkőmüves mozgalmakról, a Diana Vaughan szédelgésről, a trienti kongresszus hallatlan fiaskójáról, hadd álljon tehát itt a dráma utolsó előtti fölvonásának a hű előadása is. Mert a legutolsó fölvonás, mint föntebb említettük, a Vatikán vezérlő alakjainak a leleplezését fogja képezni. Tehát Dinaa Vaughan, a titokteljes hölgy, a ki a szabadkőművesség titkait, az ördög-kultus borzalmait leplezte, ez a hölgy, a kinek létezése fölött a katholikus sajtó évek óta disputái egymással, ez a hölgy a kinek azonossága megállapítása végett a trienti kongresszus múlt őszszel Monsignor Lazzareschit delegálta, szives volt a napokban Párisban a hírlapírókat több katholikus és protestáns pappal együtt meghívni abból a czélból, hogy magát végre valahára szinről-szinre bemutassa s a palladizmust, azaz a szabadkőművesek ördögkultuszát egyszer mindenkorra bebizonyítsa, s igy a „szektának“ a halálos döfést megadja. S Diana Vaughan megtartotta a szavát. A gyűlés elég különösen azzal kezdődött, hogy az előteremben mindenkitől elszedték az esernyőket és botokat. E rendszabály később nagyon üdvösnek bizonyult, mert hatalmas verekedést akadályoztak meg általa. Ritkán volt, közönség úgy felháborodva s ritkán kaczagott úgy szívből, mint ezen az emlékezetes gyűlésen. Bevezetésül egy irógépesorsoltak ki, Miss Diana Vaughan adományát, a kinek mint mindig, úgy most is szüksége volt egy kis reklámra, hogy sok embert csődítsen össze. Az írógépet a konstantinápolyi „Ikdam“ ifjú török lap párisi levelezője, nyerte el, a ki nagyon megörült neki s csak azt sajnálta, hogy *) A Nemzet nyomán közöljük ez érdekes történetet, mely ^5 prilis hó 20-án játszódott le Párisban. ,
