Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-16 / 20. szám
Nyolczadik évfolyam. 20. szám. Pápa, 1897. május 16. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Dr. Antal Géza felelős szerkesztő czimére küldendők. Az egyház és iskola köréből. Á dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. —8Hfr-§— megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dij ak (egész évre 4, írt, félévre 2 írt), hirdetések, reolam atiők Kemenczky Lajos ozimére, a lap kiadd hivatalához küldendők. JV[agyai| Irodalmi Máijsaság. Üdvözöljük a „Magyar Prot. Irodalmi Társaság“-ot első vándorgyűlése alkalmából városunk falai között. A két protestáns egyháznak ez a közös alkotása irodalmi téren nagy feladatok megoldására van hivatva, s nyolcz év eredményes működése igazolja, hogy e feladatokat meg is fogja oldani. Egyházi történelmünknek, ennek a szenvedésekben és dicső példákban gazdag történelemnek, beható művelése, a vallásos eszméknek és kérdéseknek könnyebb modorban tárgyalása, a vallásos érzületnek valláserkölcsi irányú iratkákkal a nép szivében meggyökereztetése s ápolása: megannyi nemes czél, melynek megvalósitásán a társulat immár kilenczedik éve fáradozik. Fájdalom, a czélok nagyságával nem áll arányban a pártolás, melyben magyarországi hitrokonaink a társulatot részesitik. A magyarhoni prot. egyházak s igy a lelkészek száma méghaladja a háromezerét, a prot. tanárok száma az 500-at, világi intelligens férfiaink számát, kik a paritás elvénél fogva egyházi ügyeinkben tevékeny részt vesznek, legalább is tehetjük ugyananynyira, s ime még ezek közül is — beleértve egyházmegyéket, egyházkerületeket — alig fölözi a társulat tagjainak száma az ezeret. Az eszmének, a társulás eszméjének az eddiginél nagyobb mérvű propagálására van szükség, ha azt akarjuk, hogy a szépen megindult társulat működésében ne álljon be visszaesés, hanem fejlődjék az tovább az eddiginél hatalmasabb arányokban. Az eszme propagálhatásának egyik legalkalmasabb eszközéül kínálkoznak a vidéki kirándulások, a melyeken közvetlen érintkezés által lehet újabb tagokat toborzani, s épen ezért örömmel üdvözöltük az igazgató választmánynak ily irányú intézkedését, s megtisztelve érezzük magunkat, hogy az első vidéki gyűlés tartás szerencséjében városunk részesült. Hogy a gyűlés látogatottsága, s különösen eredményessége megfelel-e a várakozásoknak ? nem tudjuk, de reméljük. A rendező bizottság a maga részéről megtett minden lehetőt, hogy a gyűlés tagjai, a mi kedves vendégeink, otthon érezzék magukat, a gyűlési tagok pedig azt hiszszük megtesznek minden lehetőt, hogy az Irodalmi Társaságnak minél több hivet szerezzenek. Az első vidéki gyűlésnek kétségkívül az volna legszebb és legmaradandóbb eredménye, ha a társulat uj erőkkel gyarapodnék, s eszközei gyarapultával feladatának megvalósítására minél képesebbé tétetnék. Épen ezért mig egyrészt ismételten üdvözöljük az Irodalmi Társaságot, s annak városunkba jövő tagjait, másrészt kérjük lapunk olvasóit, helybeli és dunántúli prot. hitrokonainkat, sorakozzanak minél többen a Magyar Prot. Irodalmi Társaság zászlói alá, hogy a társaság vezetői e zászlót diadalra vihessék! Dr. Antal Géza. 20