Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-02 / 18. szám
281 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 282 Ugyancsak a Magyar Történelmi Társulat megbízásából — melynek haláláig igazgató választmányi tagja volt — Nagy Imrével és Nagy Ivánnal szerkesztette „A zichi és vásonkeői gráf Zichy család idősb ágának okmánytáráu-t (I. kötet, 1871. XXV. és 622. II. k. 1872, XV. és 645, III. k. 1874. XI. és 651. 1. IV. k, 1878. VIII. és 645. 1.) melyben összesen 2063 okiratot publicaltak, s annak majdnem felét 932 darabját Véghely Dezső irta és tette közzé. Veszprém város történetéből 1874-ben egy kötetet adott ki. Nagy Imrével és Nagy Gyulával szerkesztette Zala vármegye története okmánytárának I. II. vaskos kötetét s gazdag gyűjteményéből a „Hazai oklevéltár1,1 -ban (1879. VI. és 473. 1.) többet közölt, s hangya szorgalommal gyűjtötte kezdettől fogva Veszprém vármegye történetéhez az adatokat, s mikor azokat legnagyobb részben már összehordta: a benső ember örömével kezdett szeretett vármegyéje történetének megírásához, s a munkában már jól előre is haladt, mikor a kérlelhetlen halál váratlanul kivette a kezéből a tollat, hogy avval ne Írjon történetet többé. Az Ur akarta igy, s nevét nemcsak az életnek ama nagykönyvébe irta fel, hanem felirta a történelemnek ama könyvébe is, melynek egyik felkent bajnokát gyászoljuk az idvezültben, s mely hivatva lesz megőrizni emlékezetét, s késő századoknak is hirdeti „non omnis moriar.“ Thúry Etele. Véghely Dezső temetése. Egyházkerületünk nagy halottjának temetése április 26-án d. u. 3 órakor ment végbe Veszprémben. Főt. Antal Gábor püspök ur délelőtt megérkezvén a vonatiól, lelkésztársaival azonnal a gyászoló családhoz sietett s itt a bús özvegy és mély gyászban levő család előtt a szív legbeusőbb részvétével osztozott a család - az egyetemes egyházat is ért — eme megrendítő gyászában. A temetést megelőzőleg a szentgaáli polgári dalárda 32 tagja Balassa Kálmán vezetése mellett, az egyházmegye papjai 30-an, az ág. ev. egyházmegye esperese és több lelkésze teljes papidiszben gyülekeztek Kenessei Móricz kir. közjegyző lakásán, — hol a püspök ur szives vendéglátásban részesült — s innen indultak a temetés színhelyére: Veszprém vármegye uj székházába. A szeretett halott ravatala temetéskor a székház udvarán volt elhelyezve. 4000 ember vette körül, hullatva a bánat könnyeit. A megyeház két emeletének folyosóablakai kinyitva, ezer meg ezer nőnek adtak alkalmat a megható gyászszertartás megszemlélésére. Felhangzottak a gyászdal hangjai, s megrezegtetve báuatos szivünk húrjait, a könyek árjai borították el arczainkat. Azután főt. Antal Gábor püspök ur tartotta meg következő nagyszabású gyászbeszédét: Életnek és halálnak szabados Ura mindenható Isten, kinél van a vigasztalásnak örök forrása, óh lásd meg szivünk bánatának árját, mely szeretet, tisztelet és részvét forrásából fakadva, a közérzület mély tengerébe összefolyva elnyeléssel fenyegeti benned vetett hitünkreményünk hánykódó sajkáját. Jöjj segítségünkre és szárazd fel bánatkönnyeinket biztató kegyelmed napjának sugaraival. Amen. Mély gyászba borult halotti gyülekezet! íme hazatért a kit tiszteletünk, szeretetünk melegével vártunk a messze távolból, a hova lelkünk aggódó érzelmével de mégis Istenbe vetett bizalommal bocsátottunk el az örvendetes viszontlátás reményével. Visszatért ide, nemes becsvágya és közhasznú munkája színhelyére, a hol Istentől bő mértékben nyert tehetségét, szellemi, testi és erkölcsi erői legjavát a közügyek felvirágoztatására áldozá. Hazatért, csakhogy visszatérését gyászlobogók hirdetik, s a tisztelgők ezreinek arczán nem a lélekemelő öröm verőfénye sugárzik, hanem a bánat, a gyász, a részvét komoly felhője terül el. A kinek jóságos arcza, szelíd emberséges bánásmódja oly vonzó hatást gyakorolt mindazokra, a kik e tekintetes nemes Veszprém vármegyében a közügyek korai forgolódtak, vagy itt bajaikra orvoslást kerestek, a kinek távol létében egyházi összejöveteleinket soha sem tartottuk teljesnek, az összejött érdemesek koszorúját soha sem egésznek: visszatért ide munkássága színhelyére, nem azért, hogy felvegye ismét a munka fonalát ott, a hol a komoly betegség röviddel ezelőtt azt megszakitá: hanem visszatért holtan, élettelenül, visszahozta az a szeretet, a mellyel élete utolsó leheljeiéig viseltetett e város iránt, a melyben született, e megye közönsége iránt, a melyet hűségesen szolgált, azon egyház iránt, a melynek szolgálatot tehetni öröme és büszkesége volt, azon szomorú családtagok iránt, a kik a távolban is fájdalmait, szenvedéseit az édes otthonra való emlékezéssel euyhitették és a kik elborult kedélyét a távolból is a gyermeki szeretet édes hangján tolmácsolt, örvendetes viszonlátás reménységével éllesztették. Vissza hozta a szeretet, a mely az irás szavai szerint erősebb mint a halál, keményebb mint a koporsó, hogy az égbe szállt nemes lélek által elhagyott test itt pihenjen a ha :a földjében, a hol ősei pihennek, itt találja meg végső nyugodalmát, a hol a közügy terén kifejtett munkával,, sokszor sok küzdelemmel és töredelemmel megszerezte a közbecsülést, közbizalmat és köztiszteletet s mindezeknek koronájául a kötelesség hű betöltésének nyomán fakadó boldogságot és léleknyugalmat. A boldogságra és lelkinyugalomra törekvő emberelőit két utat jelöl ki az ész és tapasztalat, a melyen haladva, kívánt czélhoz juthat. Az egyik ut a csendes visszavonultság útja, a melyen a ki jár, a költő szavai szerint „távol a közélet zajától, ősei örökén munkálva“ szerény körben igyekszik saját és övéi jólétének, megelégedésének feltételeit előteremteni , s ez utón megszerezni az életnek egyik legfőbb javát, a komoly gondolkozásu ember előtt soha nem kicsiuyelhető függetlenséget. A másik ut, a mely boldogságra, lelki nyugalomra’, vezethet, a közhasznúság útja, a melyen haladva a közélet embere felveszi sokak gondját, ügyeinek intézését, sokszor megtagadva önmagát, figyelmen kívül hagyva saját és szerettei érdekeit: az istentől neki adott tehetségeknek, szellemi és erkölcsi erőknek, sőt az ősöktől örökölt vagy az érdemet méltányló, közbizalomból nyert 18*
