Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-25 / 17. szám
265 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 266 templom? Kik voltak abban a prédikátorok? Micsoda hivatalt viseltek? Irtak-e valami munkát? Voltak-e valami ekklézsiai hivatalban s mikor léptek be abba? Ha az ekklézsia valaha megszűnt, mikor szűnt mog és hányszor? Mikor és ki eszközlésére nyittatott meg újra az exercitium? Hány lélek van az ekklézsiában? A templom oldalán, urasztalához tartozó edényeken s harangokon, ekklézsia pecsétjén micsoda nevezetesebb inscriptiok vannak?“ Ezen határozat alapján mindeuütt történt valami, s nyomaira találtam Tóth Ferencz kézirat gyűjteményében, mely a magyar nemzeti mir/.eumban Tomus I—VI. in folio és Tomus I—VI. in quarto őriztetik, s egynéhány egyházunké megvan veszprémi egyházmegyénk levéltárában. A hetvenes években Véghely Dezső történettudósunk adott be a kerületre hasonló czélu indítványt, s a lelkészek felhivattak, hogy munkálataikat küldjék be az indítványozó úrhoz, kinek bírom nagybecsű Ígéretét, hogy a nála levő - adatokat feldolgozás czéljából rendelkezésemre bocsátandja.*) Most sem követhetnénk jobb eljárást, mintha minden lelkésztársunkat szeretettel felhívjuk, hogy Írják meg saját egyházuk történetét, s a mennyiben erre hajlandóságuk nem volna, felkérendők volnának legalább annak a megtételére, hogy az egyházuk levéltárában levő adatokat szolgáltassák azoknak rendelkezésére, a kik a munka elkészítésére önkényt vállalkoznak. így lehetne reményleni, hogy rövid idő alatt sokat tehetnénk azon czél érdekében, mely egyházaink történetének megírását, történelmi emlékeink összeszedését óhajtja munkálni. Azt hiszem, hogy egyházmegyénként kellene és lehetne ezt az ügyet sikeresen megoldani. Minden egyházmegyénkben van arra hivatott erő ; Csire István, Szentkuty Károly, Szabó Zsigmond, Novottny Alajos, Halász Imre, Szűcs László, Rácz István, Bállá Endre, Szombath János, Boross Kálmán, Sedivy László lelkésztársaink tudomásom szerint sok adatot -gyűjtöttek össze és a megnevezetteken kívül is sokan vannak, a kik saját egyházuk történetének megírását munkába vették. — Csak az a kérdés : egyházanként külön adjuk-e ki az elkészített dolgozatokat, vagy egy egyházmegyéét együtt? Én azt hiszem, hogy mindig lesznek ugyan olyan egyházaink, a melyek szívesen hoznak áldozatot saját történetük kinyomatására, de a nagyobb rész ezt nem teheti meg, s igy a kötetben való kiadás áll elő. Mivel pedig a barsi és tatai egyházmegyékről már kész monográfiák állnak rendelkezésünkre, az egyházmegyénként való publicatio azért lenne legjobb, mert igy számítani lehetne annak nagyobb mérvű támogatására. Veszprémi egyházmegyénk már a múlt évben elhatározta, hogy kiadja egy sajtó kész dolgozatomat, mely egyházmegyénk történetére vonatkozik, s felkérte a Magyar Prot. Irodalmi Társaságot, hogy azt biráltassa meg. A bírálat megvan s annak minél előbb való kiadását sürgeti. A dolgozat Fehér-, Veszprém* és Zalavármegyék 1721. évi vallásügyi vizsgálatairól helységenként eszközölt tanuhallgatásokról szól, s ahhoz bevezetés és *) A czikk vétele után egy nappal értesültünk Véghely Dezső haláláról. S z e r k. jegyzetek vannak csatolva, s igy egyházmegyénkén kívül a mezőföldi és pápai nagyt. egyházmegyéket is illeti, s szeretem hinni, hogy a két testvér egyházmegyének Veszprém vármegyében fekvő gyülekezetei egy egy példányban annak idejében megrendelik, mert mindegyik alapot ta’ál benne a saját történetéhez, s legyen szabad erre már most becses figyelmüket felhívni. A mi már Kis Ernő igazgató urnák azon engem feletébb megtisztelő felhívását illeti, hogy lelkésztársaink legyenek szívesek jelentkezni nálam, mely egyház történetét írják meg. s azután tegyem közzé, hogy ki, mivel foglalkozik, s az őszi kerületi gyűlés alkalmával ezt készítsük elő: im örömmel jelentem, hogy szívesen számba veszem a munkálkodókat, s az eredményről kimerítő jelentést teszek az egyházkerületi lelkészértekezletnek, mely mint legilletékesebb tényező bizonyára megtalálja azon módozatokat, a melyek által czélhoz juthatunk. Hiszem, hogy Máté Lajos és Kis Ernő urak indítványa nem pusztába kiáltó szó lesz. Magam részéről szívesen szolgálatára állok lelkésztársaimnak és segítem egyházuk történetének megírását tárgyaló munkáikhoz adataimat rendelkezésükre bocsátani, vagy munkáikat kiegészíteni, a mennyiben erre felhivattatom. De ha maguk azt megirni nem akarják, hanem e helyett adataikat hozzám küldik: örömmel vállalkozom annak kidolgozására is. Csak tegyünk valamit. A jelentkezéseket, a felhívás értelmében junius 30-ig kérem, s végzem felszólalásomat Cato örökre igaz szavaival: „őrizzük, tartsuk fenn emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy vég képen elvesszenek azok, s ez által is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő. “ Thúry Etele. í}gyl]ázi étet. Furcsaságok. Gyermek koromban történt. Azóta sokféle viszontagságon mentem keresztül, de azt a jelenetet feledni soha nem tudom, melyet egy rémes éjjelen láttam. Kis diák voltam Pesten. (Akkor még nem volt egyesítve a két főváros s nevöket összfoglalva Pest-Budát emlegettünk). Egy éjjel tűzvész lármája vert fel álmunkból. A szomszéd utczában, lakásunktól nem messze egy gépgyár égett. Az égő zsarátnok, mint valami tűzeső hullott udvarunkba. Az udvarban volt egy kis külön álló házikó is a szomszéd falához építve. Egy szegény gyümölcsárus öreg nő lakott benne. Mikor mi felriadtunk édes álmunkból, az öreg nő már fönt volt házikója tetején. Ott ült órákig, mig a veszedelem tartott. És egy üres bögréből töltött-töltött, mint ő hitte vizet. Kis vagyonát védelmezte. Meglehet gyermek észszel a veszély nagyságát nem tudtam fölfogni, meglehet az is, hogy a ház, mint a féle városi ház, cserépzsindelylyel volt íödve, s igy biztonságban éreztük magunkat, az ijedségből csakhamar magunkhoz tértünk. És a szegény öreg asszony viselkedését szerfölött komikusnak találtuk. E jelenet, mint a nagy veszélytől meg-17*
