Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-25 / 17. szám
263 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. nik, hogy egy birtoktest háromszoros adót fizet. A protestáns pap birtokától az adót megfizeti a gyülekezet, a jövedelmi adóban újra fölvétetik a föld jövödelme és ha a prot. pap nem akar rustikálni, kiadja kis birtokát holdanként bérbe, a bérlő ismét adót fizet attól a birtoktesttől, illetve jövödelmétől. Ez háromszoros adó. A feljajdult papnak gúnyosan azt felelik: a bérlő fizet, nem ő harmadszor. De ez nem áll, mert az a humánus keblű prot. pap nem hallgatja el a szegény emberek jajveszéklését és ha egészben nem is, de viseli helyettök az adót. Különben bérlői enólkül le is mondanának a bérletről s mehet ő rusztikálni, a piaczra gabonát árulni. Épen ez volt eddig is a mi bajunk. És most is. Legyen igazságos adórendszer. Szűnjék meg az az anomália, hogy pl. 15 kát. holdat biró ref. pap 8 forint, a 40 kát. holddal biró kath. pap 6 forint jövödelmi adóval rovatik meg, Szűnjék meg az, hogy a pénzügyigazgatóság a kiigazítást kérő ref. papnak kérvényére még évek múlva sem intézkedik. Hisz ez oly helyzet, mely beillik a középkori elvek uralmába, De hát a humánizmusssal ez nem egyezik. Csak hogy ez szegény, még csak pólyában van, s csak kezd életre kelni. Egykor egy franczia nagy államférfi azt mondta: Francziaország vagy konzervatív köztársaság lesz, vagy nem lesz. Én is azt mondom Magyarország vagy liberális lesz, vagy nem lesz. Bécs felől rossz szél fuj. A császár városban a reakczió uralkodik. Félő, hogy az hazánkba is átcsap. Sőt már átcsapott (nép párt). E veszélytől csak a liberálizmus mentheti meg a hazát. Nem azt keresem én: róm. katholikus, protestáns vagy zsidó-e valaki? nem azt nézem ón kormánypárti, 48-as, függetlenségi vagy épen nemzeti párti-e valaki, nem azt nézem Bánfit vagy Eötvös Károlyt, Kossuthot követi-e valaki, hanem azt: liberalis-e ? Nagyjaink, kormányzóink, államférfiaink, az egy hazát szeretők legyenek liberálisok a közösügyi kérdésekben, a közigazgatásban, az államosításban, a közügyekben, az adórendszerben, a tanügyben, mert ezt követeli a humánizmus. Hogy ettől fél, retteg a sötétség uralkodója, az bizonyos. Erre példa egy formed vény, mely — fájdalom — már Magyarországban látott napvilágot és pedig Esztergomban. Czime: Kinek higyjen a munkás? és beszél ezenképen : •264 „Még egy szánalmas figura. S tudjátok ki az? Azt a szomorú, sompolygó vén bűnöst liberálizmusnak hívják, ennél gyatrább figurát a szocziális kérdés körül nem ismerek. Mert oly gyámoltalan, ügyelogyott, tehetetlen a munkás nép bajaival szomben, hogy bizony megsajnálnám, ha a mily nyomorult, oly bűnös (?) nem volna. — De bűnös a liberálizmus: elvakult, megrögzött és szívtelen s azért nincs számára pardon. A liberálizmus nem tud egyebet, mint azt, hogy szabadságról dudál (sic). Teljes szabadság, féktelen konkurrenczia, ez az ő jeligéje; a ki bírja, az marja stb.“ Féktelen dühében azt is mondja róla müveit nyelven „fene,“ „lump,“ „ringyó.“ Szegény liberálizmus ?! Szekeres Mihály, esperes. A czél felé. Mint a husvéti örömünnep minden igaz keresztyén hitéletére a legfenségesebb hatást gyakorolja: olyan jól eső érzéssel olvastam a magam elé kitűzött czél megvalósítását sürgető s azt elősegítő, a benső ember hivatottságát és érdeklődését minden soraiban tanúsító czikkét főiskolánk történet Írójának, Máté Lajos barátom azon indítványára vonatkozólag, hogy Írjuk meg egyházkerületünk történetéi. S most, mikor már ketten szóltak a kérdéshez, s mindketten csekélységemre hivatkoztak: kötelességszerüen nyilatkozni óhajtok a megtett indítványokról. Helyes elvből indult ki az indítványozó, midőn első sorban az egyes egyházak történetének megírását sürgette, s ezek után következő czélul jelölte meg egyházkerületünk történetének megírását, mert az egyházak alapjai az egyházkerületnek, s csak ha minden egyház keletkezésének, fejlődésének, vagy viszontagságainak története lehető teljességében publicalva lett: akkor lehet alaposan, s részletekre is kiterjedően megírni a kerület történetét. Az óhajtás, hogy minden egyházunk története irattassék meg, még végéhez siető századunk elejéről való, s igaza van Kis Ernő igazgató uruak, hogy „ennek elkészítésével a végtelenig késni nem szabad“. Kerületünk nagynevű püspöke, a jeles történetiró Tóth Ferencz és a század elején veszprémi egyházmegyénk esperese Fábián József indítványozták, hogy történeti emlékeink gyüjtessenek össze, s minden egyház lelkésze Írja meg gyülekezetének történetét. Az egyházkerület 1807. május 4—6 napjain Szentkirályszabadján tartott közgyűlésében 33. jkönyvi szám alatt az indítványt elfogadta, s a következő kérdésekre kívánt feleletet: „Mi a neve az ekklézsiának? Melyik tractusban és melyik vármegyében vagyon? Mikor kezdődött a szóban levő ekklézsia? Ki bírja azon helységet vagy várost? Ki által reformáltatott az ekklézsia? Micsoda fátumokon ment keresztül? Mikor építtetett a.
